MÁV;elégedettség;vezérigazgató;vonatkésések;közlekedési káosz;műszaki hibák;Hegyi Zsolt;

Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója

Hegyi Zsolt vezérigazgató elégedett a MÁV 2025-ös főszezoni teljesítményével

Szerinte a MÁV-csoport jobban teljesít, mint tavaly, kár, hogy ezzel szemben az elmúlt három hónapban is rengeteg hír érkezett vonatleállásról, lángoló, meghibásodó mozdonyokról, biztosítóberendezésekről, felsővezeték-szakadásokról.

Az idei főszezonban a MÁV-csoport jobban teljesített, mint a tavalyiban, vagy az azt megelőzőben, amihez nagyban hozzájárultak a szolgáltatásjavítás érdekében tett lépéseink – közölte Facebook-oldalán Hegyi Zsolt, a távolsági autóbuszközlekedésért is felelős vasúttársaság vezérigazgatója. Ezt az évközben megvalósított célzott pályafelújításokkal, mozdonybeszerzésekel, és a késési biztosítás bevezetésével támasztotta. alá.

– Alaposan felkészültünk a nyári időszakra – fogalmazott a vezérigazgató a bejegyzéséhez mellékelt videóban. Szerinte ez azzal kezdődött, hogy Budapest és Székesfehérvár között óránként már 160 kilométerrel szállítják az utasokat, amivel legalább 8-9 percet nyerhettek az eddigiekhez képest. Mint fogalmazott, soha nem látott mennyiségű légkondicionált férőhelyet bizosítottak a Budapest és a Balaton közötti vonalakon, továbbá – állította – 8-10 százalékkal javult a menetrendszerűség, és még a késő vonatok is kevesebbet késtek.

„Természetesen sok munka vár még ránk, hiszen bőven van még javítani és fejleszteni való, de az tény, hogy sikerült pozitív változásokat beindítanunk, ezt pedig az utasok is értékelik, akik egyre nagyobb számban választanak minket – most már nemcsak a hétköznapi ingázáshoz, hanem a családi nyaralásokhoz is” – emelte ki Hegyi Zsolt.

Lapunk is rengeteg hírt adott a MÁV utasainak a viszontagságairól júniusban, júliusban és augusztusban is. Már az első igazi nyári hétvégén csődöt  mondott a vasúttársaság a balatoni vonalon, ezrek főttek a hőségben Kelenföldön és másutt. Sokat elmond, hogy a hoppon maradt utasoknak kénytelenek voltak teljeskörű kártalanítást fizeni, augusztus elejére pedig már 170 millió forintnál jártak a késés miatt kifizetett összegek. Többször leállt a győri fővonal, gyakorivá váltak a leállások országszerte, hol a mozdonyok gyulladtak ki, hol a biztosítóberendezések, a sorompók hibásodtak meg, máskor a felsővezetékek adták meg magukat. Utóbbi esetekben gyakran hivatkozott a vezérigazgató a nagy július elejei viharra, de ez az összes esetre ez nyilvánvalóan nem húzható rá.

A Tisza Párt elnöke közölte, az elmúlt 20 év hazánk talán legszebb időszaka lehetett volna. Két ember, két stílus, két párt, közös eredménnyel, egy vesztes Magyarországgal – összegzett, jelezve, hivatalosan is elindítja a 2026-os választás kampányt. Jön a Tisza Világ applikáció, de a legutolsó zsákfalu utolsó házába is be akarnak kopogtatni, hogy meghallgassák az embereket.