„Ha 16-a, akkor menetrendszerűségi riport. Ez most sincs másképp! A júliusi adatokat erősen befolyásolta a hónap eleji orkánerejű vihar, az összehangolt haváriaintézkedésekkel azonban sikerült érdemben mérsékelni a károkat, így a jogos félelmekre rácáfolva a MÁV-csoport havi pontossági mutatója végül nem rosszabbul, hanem még jobban is alakult a tavalyihoz képest: elérte a 80,43 százalékot” – közölte büszkén kora délután a Facebook-oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. A sikerpropagandát látványos, színes ábrákkal, grafikonokkal támasztotta alá, abban nem volt benne, hogy szombat délelőtt leállt az online jegyvásárlás, amit nagy nehezen helyreállítottak, de rövid időn belül újra kitört a vasúti közlekedésben megszokottá váló káosz.
Szombaton ugyanis nem sokkal 15 óra után a MÁV-csoport honlapján (a Facebook-ra, ahogy a többi leállást sem, már nem merték kirakni) közölték, hogy a Keleti pályaudvarról 15:05-kor Gödöllőre elindult S80-as vonat (3136) áramszedőtörés miatt csak Rákosig közlekedett, utasai a következő S80-as vonattal (3146) utazhatnak. A Gödöllőről 16:16-kor a Keleti pályaudvarra induló S80-as vonat (3153) nem közlekedik, majd a hírt frissítették, amiből kiderült, hogy ugyanonnan 17:35-kor Gödöllőre és a Gödöllőről 18:46-kor a Keleti pályaudvarra induló S80-as vonat sem közlekedik, utasai a következő S80-as vonatokkal (3118, 3131) utazhatnak, amik Gödöllő-Állami telepeken is megállnak.
Tízből nyolc utas késik, két év alatt jelentősen romlott a MÁV megítéléseA MÁV-vezér posztjára visszatérve, a vasúttársaságnak itt jött az igazi pofon, hiszen Hegyi Zsolt a késések visszaszorítása közben arról is posztolt, hogy „kiemelkedő” a szegedi vasútvonal teljesítménye, ahol a menetrendszerűség tovább tudott nőni, most már 88 százalékos volt. Ez elsősorban a Napfény IC-ket vontató, nagyteljesítményű mozdonyokkal és kiemelten az Alföld expresszekben futó, jó gyorsuló, így rapid utascserét lehetővé tevő KISS motorvonatokkal magyarázható.
Ezzel szemben a portálon azt közölték, hogy szombat délután a Szegedről 15:44-kor a Nyugati pályaudvarra elindult Napfény IC (IC 713) mozdonyhiba miatt csak Kiskundorozsmáig közlekedett. Utasai a Szegedről 16:44-kor elindult Alföld Expresszel (723) utazhatnak tovább, amely ezért Kiskundorozsmán is megáll. A vonat eredeti indulási idejében Kecskemétről pótlóbusz indul közvetlenül Budapestre, illetve Nagykőrös érintésével Ceglédre.
A káosz azonban folytatódott, ugyanis szombat délután a Pusztaszabolcsról 14:04-kor Dombóvárra elindult S40-es vonat (8024) Regölynél meghibásodott. – A műszaki hibás motorvonat elvontatásáig Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész között szünetel a vonatforgalom, a vonatok várakoznak. A pécsi fővonalon a délutáni órákban 30-60 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani – írták, majd este hatkor bejelentették, sikerült elvontatni a műszaki hibás szerelvényt, újraindult a forgalom Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész között.
Összeomlott az online jegyvásárlás a MÁV-nál– A korábbi korlátozás miatt jelentős késések alakultak ki, a pécsi fővonalon késő estére állhat helyre a menetrend – biztatták az utasokat. A fentek mellett még volt egy meghibásodás, bár annak okát nem kötötték senki orrára sem, hogy szombat délután a Nyugati pályaudvarról 15:05-kor Monorra induló S50-es vonat (2736) miért nem közlekedett.
Elesett a Keleti pályaudvar, ezúttal egy biztosítóberendezési hiba miatt