A labdarúgás színpadán (és persze más sportágakban is) gyakran előfordul, hogy egy esélytelennek tartott csapatot annyira felszabadít a reménytelenség, hogy teljesen ellazulva, átengedve magát a játék örömének, két-három gólos előnyt szerez a favorittal szemben. Biztosnak látszik a meglepetés, és a gyengébbnek tartott társulat épp ettől retten meg. A győzelem váratlanul felvillanó esélyétől. Megtörténne a csoda? A játékosok megremegnek, bemerevednek, nem mernek tovább játszani, elkezdik őrizni az eredményt. Húzzák az időt fetrengéssel, reklamálásokkal, lassú kirúgásokkal. Elfogadják, hogy gyengébbek. És jönnek a hibák. Ellenfélnek adott labda saját térfélen, feltartott kéz a blokkolásnál, ostoba öngól. A végére összejön a vereség, igazolódik a papírforma.
Nem tudom, hogy a magyar politikai sportban a címvédő vagy kihívója jött-e ki jobban a nyári időszakból, mindenesetre érezni egy kis elbizonytalanodást a Tisza térfelén. Legalábbis a demokratikus oldal több véleményformálójának és médiacsatornájának közvetítésében. Mert hiába kezelték le a Fidesz erősödő propagandahangját, a Harcosok Klubját, a Digitális Polgári Köröket, a vezetők szaporodó, lihegő szerepléseit, valamennyire mégis a hatása alá kerültek. Figyelnek rá! Megint rá figyelnek. Nem tudnak szakítani Orbánnal. Öntudatlanul várnak tőle valamit. Egy váratlan húzást, valamilyen titkos fegyvert. Hiszen az ő oldalán a rutin, a hatalom, a pénz – és kétmillió szurkoló.
Mégis azt látni, hogy a kormány kifogyott az elképzelésekből. Csak ívelgeti előre a labdát, hátha jó helyre pattan, vagy lyukat rúg az ellenfél.
Nincs a kezében semmi más eszköz, mint a harsány propaganda. Amely negatív és hazug narratívára épül. Állításainak semmi köze a valósághoz. Nem véletlen, hogy Orbán nem akar beszélni róla, és igyekszik mindent külpolitizálni. Ez lényegében egy mesevilág (amúgy nem sok szépre, jóra nevel), el tud kábítani, ha belelépünk, de kívülről nézve szánalmas.
Fidesz: vágás és átvágás
A kormány jelenlegi muníciókészletét érzékletesen szemléltette Szijjártó Péter előadása a tihanyi Tranzit politikai fesztiválon. Hogy a „laza csávós”, „pubi” előadásmód mennyire illik egy külügyminiszterhez, hagyjuk. Lehet, hogy ma már ez a menő. A mondóka kiindulópontja: Európa mélyrepülésben van. Mi az oka? Az extrém liberális, háborúpárti, frusztrált elit, amely elszigetelte Európát, átpolitizálja a gazdasági kérdéseket, és háborút akar. Miért akar háborút, miért lenne képes akár globalizálni is? Mert fél a felelősségre vonástól. Hiszen miatta fajult idáig a konfliktus (ő buzdította harcra Ukrajnát). Ez az extrém liberális elit bunkó módon támadja szegény, békemissziós Trumpot, rendszerszintű riválisként állítja be Kínát, és rosszat tesz az Oroszország elleni szankciókkal. Kiiktatja az európai növekedési modell alapját, az oroszoktól vásárolt energiát. Mit tehetünk ebben a helyzetben? A helyes út megtalálásának titka: csak magyar nézőpont van! Csak magyar érdek! Mindenféle szolidaritási maszlag letojva. Vagyis: Ki kell maradni a háborúból (amiben nem vagyunk benne, és nem is fenyeget), és a gazdasági semlegesség stratégiáját kell folytatni. (Magyarul: NATO- és EU-tagként semleges, maximum kicsit oroszpárti pozíciót elfoglalni.) Nehéz feladat, de a Fidesz nemzeti kormányával sikerülni fog!Ennyi jelenleg a kormány kampánynarratívája. Ez a hazug, antihumánus maszlag. Gyáván és álszent módon az Európai Uniót (és részben Ukrajnát) teszi felelőssé minden bajért, miközben az igazi imperialista hatalmakat, a világot valóban, akár önkényesen formálni képes erőközpontokat isteníti. Akkor is, ha háborút robbantanak ki. Ebből aztán levezethető, hogy az EU és Ukrajna meg akarja dönteni a magyar kormányt, ők pénzelik az ellenzéket, és így tovább.Nem érzem itt feladatomnak, hogy pontról pontra cáfoljam ezt a narratívát. Mégis furcsa, hogy a demokratikus oldal eddig nem tette meg. Nem az egyes elemek kritikájáról, egyes hazugságok feltárásáról van szó. Abban jók vagyunk. De egyszer határozottan, közösen, több szólamban az egész rettenetnek kéne nekimenni, és kirántani a méregfogát. Olyan zajjal, hogy a másik oldalon is meghallják. Ami ezúttal sem történt meg. Ehelyett a Tisza Párt alelnökének néhány elejtett mondatára terelődött a figyelem. Vagyis oda, ahova a Fidesz terelte.
Tarr Zoltán Dálnoki Áronnal, a párt gazdaságfejlesztési bizottságának tagjával tartott fórumot Etyeken. Itt nem volt csillogás, megformált, hatásvadász előadói stílus, civil közvetlenséggel, emberi hangon zajlott a beszélgetés gazdasági kérdésekről. Előkerült a 9 százalékos jövedelemadó lehetősége, majd később valaki a hallgatóságból újra rákérdezett az szja-ra. Dálnoki kedélyesen kifejtette, nehéz, sokvariációs témáról van szó, elmondta, mi szól az egykulcsos és a progresszív adó mellett, majd játékosan megszavaztatta, ki melyiket preferálná a jelenlévők közül. A progresszív változat kapott nagy többséget. Ekkor Tarr Zoltán sajnálkozva megjegyezte, hogy beszélgetni kéne ezekről az alapvető kérdésekről, de ma nem lehetnek ilyen beszélgetések (társadalmi szinten, értelmezésem szerint). Előbb választást kell nyerni, és akkor elkezdődhetnek. A beszélgetések. Mondataiból aztán szép kis vihar támadt, miután a Fidesz-propaganda úgy vágta meg ezt a részt (mindenkinek ajánlom, nézze meg a teljes, 105 perces videót), hogy Tarr szavai azt sugallják, a Tisza progresszív adózást akar, de erről még nem beszélhet. Amire szépen rá lehetett építeni egy pánikkeltő, vádaskodó propagandakárogást.
Messze még a sípszó
Hogyan reagált minderre az ellenzéki oldal? Egyrészt rámutatott a manipulációra, igyekezett hiteles kontextusba, értelmezési tartományba állítani Tarr kijelentéseit. Ám ezzel együtt az is megpendült, hogy az alelnök hibát követett el, meggondolatlan szavakkal ütőkártyát adott az ellenfél kezébe, kínos helyzetbe hozta pártját. Profi politikus nem tehet ilyet. Ami közvetve azt jelenti, hogy el kell fogadni a Fidesz stílusát, játékszabályait, legalábbis folyamatosan tekintettel kell lenni rájuk. Mindezzel sikerült elérni, hogy az esetet a kormánypárt tematizálja.
Inkább Szijjártó profi hazugságai, mint Tarr civil őszintesége? Szolgalelkű külügyminiszterünk ideálisabb politikus, mint a Tisza emberekhez józan hangon szóló alelnöke? Utóbbit kell szégyellni, ő lépjen hátrább?
Egy progresszív közéleti szereplő, mert egy fórumon (nem a parlamentben) spontán módon töprengeni mert valamiről? Nos, ahol egy ilyen attitűd, epizód a választási győzelmet veszélyezteti, ott nem is érdemes elindulni. Beszélgetős vagy bólogatós Magyarországot szeretnénk?
Persze igazságtalan lenne minden felelősséget a demokratikus oldal fórumaira, megszólalóira, szakértőire tolni. Magában a Tiszában is érzékelhető egyfajta óvatoskodás, bizonytalanság. Félelem a Fidesz propagandagépezetétől. Magyar Péter igyekszik kikerülni a társadalmat megosztó „tabutémákat”, mert olyan vitákat gerjeszthetnek, amelyeket a Fidesz könnyen a maga javára tud felerősíteni, manipulálni. Ez elméletileg érthető, de hogyan tartható még hét hónapig? Hogyan lehet megkerülni az ukrán kérdést, amellyel kapcsolatban folyamatosak a történések, a diplomáciai manőverek? Vagy a vele is összefüggő energiapolitikát? Milyen állításokkal lesz képes a kihívó ellenzéki párt reflektorfényben tartani magát a maratoni kampány hátralevő részében? Gondolom, lesz rá válasz. Mindenesetre korai lenne még átváltani egy bekkelő, időhúzó játékmódra. Ha még messze a hármas sípszó, csak feltüzeli az ellenfelet, megérzi, hogy tartanak tőle, őt vélik jobbnak. Pattogjon csak minél többet az ő térfelén a labda. Ott nem veszélyes egy rosszul sikerült csel. A szurkolótábor pedig egy pillanatra se felejtse el, hogy ez egy „népfrontos” csapat. Sokféle stílusból, elképzelésből próbál egységes játékot formálni. Legfontosabb feladata pedig, hogy kimozdítsa a jelenlegi rendszert a helyéről, lehetőséget teremtve átalakítására, demokratizálására. Nehéz folyamatosan hessegetni a kételyeket, helyén kezelni, elviselni az ellenfél alpári károgását. Igen, jó lenne gyorsan véget vetni az egész őrületnek egy előre hozott választással. De talán érdemes lesz végigjátszani még ezt a pár hónapot. Kreatívan, nem az időt húzva.
