A dzsinn nem megy vissza palackba, a fogkrém a tubusba, a világ a múltba. Pedig Putyin nagyon erőlködik. Újrajátszaná a XX. századot, hátha másodszorra a Szovjetunió nyerné a hidegháborút. Mintha az olyan jó lenne az orosz népnek meg a szomszédoknak. Legutóbb a kínai Tiencsinben is a NATO terjeszkedésével indokolta az ukrajnai háborút, és megismételte, hogy a békéhez meg kellene szüntetni a konfliktust kiváltó okot.
2021 decembere óta tudjuk, mi az ok, és ő hogyan képzeli el a jövőt. Az akkori nyolcpontos orosz ultimátum lényege az volt, hogy a NATO vonja vissza Közép- és Kelet-Európából a katonai infrastruktúráját, e téren állítsa vissza az 1997-es állapotokat, továbbá vállaljon kötelezettséget, hogy nem vesz fel új tagokat, és kössön átfogó, az orosz érdekeket figyelembe vevő biztonsági megállapodást. Vagyis Oroszország beleszólási jogot igényelt magának más szuverén országok döntéseibe, az övék fölé helyezte saját vélt vagy valós biztonsági érdekeit. A NATO és az amerikai kormány külön kapta meg az orosz követeléseket, amelyeket Moszkva azonnal nyilvánosságra is hozott – ezzel kizárva, hogy érdemi tárgyalások kezdődhessenek, és kiderülhessen, vajon van-e a feltételek között a Nyugatnak is elfogadható. (Volt, ha nem is sok.) Akkor már felsorakozott Ukrajna határán az orosz hadsereg, nyilvánvalóan megszületett a döntés arról, hogy a tankok elindulnak, bármi legyen a válasz.
Moszkvában nem akarták és ma sem akarják tudomásul venni, miért menekültek a volt szocialista tömb egykori tagjai a Nyugat védőszárnyai alá: egyrészt a jobb élet reményében, másrészt mert féltek az orosz birodalmi ambíciók újraéledésétől. Putyin szemei előtt csak az egykori nagyság lebeg, míg a Szovjetunió szétesésének okait a múlt jótékony köde takarja. Pedig valahol ott kéne elkezdenie a jövőről való gondolkodást.