Legutóbb 2002 tavaszán jártam a Sándor-palotában. Magyarország egyik legértőbb művészettörténésze mutatta meg nekem a háborúban földig rombolt épület frissen elkészült rekonstrukcióját, ahol már minden készen állt arra, hogy a várható újabb választási győzelem után a miniszterelnök elfoglalja a dolgozószobáját. Széchenyi portréja a falon, egy diszkrét ajtó mögött lépcső a felszerelt borospincébe.
Aztán történt, ami történt. A választást Medgyessy Péter nyerte meg, nem utolsósorban azért, mert országos felháborodást keltett a palota kialakításának 2,2 milliárdos összege. A Sándor-palota a köztársasági elnök hivatala lett, felszerelése az aktuális lakó ízlésének megfelelően változik: hol hangversenyzongora, hol 32,5 millió forint értékű ruha költözik a falak közé. S lám, végül Medgyessy is bejutott ebbe a szentélybe – mint kép valamely szoba falán. A hétvége szenzációja volt, hogy Szita Károly kaposvári polgármester a Medgyessy olvas című Rippl-Rónai-festmény kölcsönadásával kedveskedett a köztársasági elnök feleségének.
Ebben önmagában nehéz volna kivetnivalót találni. A polgármesteri videó szerint Nagy Zsuzsanna ugyan simán elvitte a festményt a múzeumból, de majd biztosan szépen lepapírozzák, ha szerencséje van, még a közgyűjtemény is kaphat valamit a letétért. Csak ne lenne az egésznek az a végtelen ízléstelensége, amitől elönti az embert a szekunder szégyen. Ne ordítana minden gesztusról a tudat, hogy ez a faltól falig belakott ország a miénk, itt azt építünk, amit akarunk, azt veszünk meg, ami megtetszik, azt akasztunk le a falról, amit csak a főpincérként hajlongó városvezető ajánlani tud, pénz nem számít, úgyis a magyarok fizetik.
A köztársasági elnök felesége szakmájára nézve egyébként mentálhigiénés szakember. Nehéz időket élhet, amióta Sulyok Tamás a Sándor-palotában téblábol. Kellett ez neki?