A Révész György rendezte James Bond paródiát 1969-ben mutatták be. A korabeli sikert parádés szereposztás garantálta: Bujtor István, Medveczky Ilona, Psota Irén, Ajtay Andor, Major Tamás, Dajka Margit, Szendrő József, Madaras József, Koós János játszották a főbb szerepeket. A filmben még a háromszoros olimpiai bajnok Papp László is feltűnt.
Mindez arról jut eszembe, hogy a minap egy érdekes fotót tett közzé Orbán Viktor a közösségi médiafelületen az adriai nyaralásáról. Négyen ülnek körbe egy asztalt, az asztalon egy tablet, amelynek képernyőjén egy piros-fehér-zöld színekben pompázó oroszlán látszik. A kép felirata pedig nem más, mint „Győzelmi terv 2026”. A miniszterelnöki komment szerint estére ez is elkészült. Az orbáni oroszlán ugrani készül.
Mai eszünkkel mosolygunk a '69-es filmen. De ez igazságtalanság. A XXI. századi filmtechnikát és minden egyebet, ami a mai filmipart jellemzi, nem korrekt számon kérni egy múlt századi alkotáson. Egyébként is, Révész rendezése paródia, és a görbe tükörben nem illik a valóságot keresni. Aki ezt teszi, nagyot hibázik.
A filmet a hozzáértő szakemberek nem sorolják minden idők legjobb magyar filmjei közé. De ez aligha zavar bárkit is, hiszen az alkotók nem is ezzel a szándékkal készítették a mozit. Mégis, van a filmnek egy olyan eleme, amely a magyar kultúra történetének kihagyhatatlan része lett. A zenetörténetnek is, a politikatörténetnek is. Ez pedig az Illés együttes főcímdala, mely a filmben többször is felcsendül: „Miért hagytuk, hogy így legyen?” A zene Illés Lajos alkotása, a szöveget Bródy János írta.
A dal első hallásra szomorú hangulatot idéz. A paródia történetébe ágyazva a szöveg áthallásos mivolta, politikai üzenete nem is volt feltűnő. A kor ifjúsága viszont megértette a rejtett üzenetet, a létező szocializmus melankóliába csomagolt kritikáját. „Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa, Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra, Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk, Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk, … El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így, El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít, El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra, El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa, …”
A dal a filmtől független, önálló életre kelt, egy generáció, a boomerek kultikus zenéjeként lehetett hallani az Illés együttes koncertjein, Bródy János, Koncz Zsuzsa fellépéseinek is rendre visszatérő száma volt. A koncertek közönsége az előadókkal együtt énekelve fejezte ki: nem hiszi el, hogy ez jó így, hogy mindig mindent meg kell bocsátani, hogy meg kell tagadni minden álmot, és vezényszóra érdemes megváltozni.
Nem lehet nem látni a párhuzamot a Sárga rózsa „karrierje” és a Z-generáció koncertreakciói között. Ma Majka bindzsisztáni Csurran, cseppenje a sárga rózsa, a mostani koncerteken pedig gyakorta hangzik fel a sallangmentesen kifejtett rendszerkritika, a mocskosfidesz. Mert a zoomerek sem hiszik el, hogy ez – az orbáni maffiaállam gyakorlata - jó így, nem ígérik, hogy mindig mindent megbocsátanak, hogy megtagadják álmaikat, hogy megváltoznak vezényszóra.
A létezett szocializmus nem a Sárga rózsa miatt omlott össze. Orbán rendszerét sem a Csurran, cseppen rendítheti meg. De ahogy akkor a dal egy generáció életérzését, a társadalmi valósághoz és a változáshoz való viszonyát jelenítette meg, úgy a mai közönségsiker is a társadalom egy jelentős csoportja életérzését fejezi ki. Aki ezt ma nem látja, nem látja meg a mocskosfideszezés mögötti elégedetlenséget, az érzéketlen a társadalmi jelenségekre.
A '69-es ugrani készülő oroszlán egy paródia volt. A 2025-ben a győzelmi terv figurájaként látható, ugrani készülő oroszlánt komolyan kell venni. De jó lenne e győzelmi tervre 2026 májusában paródiaként emlékezni.
A szerző rendszerváltó boomer.