Ugass, ha kedves az életed, és más bevált ötletek, ha vaddisznókkal, esetleg rókákkal találkoznál Budapesten

Bemondta a híradó, hogy Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken elszaporodtak a vaddisznók, és komplett kondába verődve, itt-ott váratlanul felbukkanva jelenlétükkel fenyegetik a gyanútlan járókelőket. A hírt egy személyes történettel illusztrálták; az egyik napilap vezetője mesélte el a pár hete vele megesetteket, miszerint egyik este kerékpározás közben lepte meg őt egy vaddisznókonda a János-kórháznál. Miközben félreállt, észrevett egy fülhallgatóval sétáló lányt, figyelmeztette őt a veszélyre, majd együtt felmásztak egy kerítésre az állatok elől. A konda békésen elügetett mellettük, ámde mivel a kerületben a Kutyapárt elnöke a polgármester, a kormánysajtó ráugrott a témára és gumicsonttá rágta azt, ujjal mutogatva a bűnbakká tett Kovács Gergelyre.

Pedig – mint a többi embert próbáló keservből – ebből sem politikai csörtét kellene kreálni, hanem szakemberek bevonásával megoldásokat találni, hiszen Buda azon részén szinte mindennaposok az ilyen esetek. Na, nem pont a János Kórháznál, bár miért éppen ott ne, hiszen az is a XII. kerület része, amit nem véletlenül neveznek Hegyvidéknek, hanem mert – a terület túlzott beépítésének dacára – még mindig sok a hegy, a völgy, a domb, összességében a természetes domborulat és zöldfelület, amit a belvárosból kiözönlő, jó levegőre, zöldbe vágyó, tehetős réteg megszállt, és honfoglalásával legyalult. A Budai-hegységet okkupálók szó szerint egymás elől szívják el a levegőt, mert éppen az a zöld fogy, amitől jobb (volt) a levegő minősége, mint a Duna túlpartján fekvő, pesti oldalon.

Emiatt az állatok egyre kisebb helyen kénytelenek összeszorulni, és megjelennek a már emberlakta területeken is. Vigasztalódjunk, hogy legalább nem medvék borogatják a kukáinkat, mint a szomszédos Erdélyben, egy vaddisznó mégiscsak kisebb termetű, bár sebesebben tud futni. De félre a tréfával! Addig nagy az én szájam is, amíg a szobám biztonságos magányában írogatok erdei állatokról, de ha szembetalálkoznék velük, bizony inamba szállna a bátorságom.

Ellepték a Budapest XII. kerületét a vaddisznók, már az emberek közelségéhez is hozzászoktak

Aminek igen nagy az esélye, merthogy ideiglenesen a Hegyvidéken állomásozom, ráadásul minden hajnalban futok. Fel a Normafa úton, a sípályákhoz, onnan tovább, az Erzsébet-kilátóhoz. Az erdőn át. Ugyan nem térek le a gyalogösvényről, de ha a János kórháznál megjelenhetnek, pont az erdőben miért ne?

Vaddisznóval nem volt kalandom, de rókával, a lányomnak már igen. Egy novemberi estén motorozott hazafelé, amikor a Normafa út elején, az egyik kerítés tövében a fényszóró sugarában feltűnt két vörös, amint izgatottan köröztek valami körül. A lányom kissé távolabb tőlük megállt, és látta, hogy egy kiscicát próbálnak becserkészni. Brummogtatta kicsit a mocit, ezzel elkergette a rókákat, hazaszáguldott, magához vett egy lepedőt, visszament és azzal befogta a keservesen nyávogó, rettenetesen rémült, és ettől vad kisállatot. A férjével együtt orvoshoz vitték, és bár első gondolatuk az volt, hogy menhelyre viszik, gondoltak egyet, és befogadták őt. Bell ma hétéves, a vegzálásától teljesen süket, kicsit rövidlátó, de remek, barátságos házikedvenccé szelídült. Az írás végén két használható, gyakorlatban bevált ötletet adok a vaddisznók (esetleg rókák) elriasztására, de előtte még elmesélem, hogy nemcsak Budán, de Pesten is összefuthatunk vadállatokkal.