Hegyvidék;Normafa;vaddisznók;

Ugass, ha kedves az életed, és más bevált ötletek, ha vaddisznókkal, esetleg rókákkal találkoznál Budapesten

Bemondta a híradó, hogy Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéken elszaporodtak a vaddisznók, és komplett kondába verődve, itt-ott váratlanul felbukkanva jelenlétükkel fenyegetik a gyanútlan járókelőket. A hírt egy személyes történettel illusztrálták; az egyik napilap vezetője mesélte el a pár hete vele megesetteket, miszerint egyik este kerékpározás közben lepte meg őt egy vaddisznókonda a János-kórháznál. Miközben félreállt, észrevett egy fülhallgatóval sétáló lányt, figyelmeztette őt a veszélyre, majd együtt felmásztak egy kerítésre az állatok elől. A konda békésen elügetett mellettük, ámde mivel a kerületben a Kutyapárt elnöke a polgármester, a kormánysajtó ráugrott a témára és gumicsonttá rágta azt, ujjal mutogatva a bűnbakká tett Kovács Gergelyre.

Pedig – mint a többi embert próbáló keservből – ebből sem politikai csörtét kellene kreálni, hanem szakemberek bevonásával megoldásokat találni, hiszen Buda azon részén szinte mindennaposok az ilyen esetek. Na, nem pont a János Kórháznál, bár miért éppen ott ne, hiszen az is a XII. kerület része, amit nem véletlenül neveznek Hegyvidéknek, hanem mert – a terület túlzott beépítésének dacára – még mindig sok a hegy, a völgy, a domb, összességében a természetes domborulat és zöldfelület, amit a belvárosból kiözönlő, jó levegőre, zöldbe vágyó, tehetős réteg megszállt, és honfoglalásával legyalult. A Budai-hegységet okkupálók szó szerint egymás elől szívják el a levegőt, mert éppen az a zöld fogy, amitől jobb (volt) a levegő minősége, mint a Duna túlpartján fekvő, pesti oldalon.

Az ott élők, vagy az oda látogatók, kirándulók egy dolgot felejtenek el, de azt konzekvensen. Azt, hogy az a terület mindig is az erdeiben élő vadállatokkal együtt alkotott komplex ökoszisztémát, ami mi, emberek szisztematikusan leromboltunk, valamint civilizáltnak gondolt eszközeinkkel és életmódunkkal folyamatosan pusztítunk. 

Emiatt az állatok egyre kisebb helyen kénytelenek összeszorulni, és megjelennek a már emberlakta területeken is. Vigasztalódjunk, hogy legalább nem medvék borogatják a kukáinkat, mint a szomszédos Erdélyben, egy vaddisznó mégiscsak kisebb termetű, bár sebesebben tud futni. De félre a tréfával! Addig nagy az én szájam is, amíg a szobám biztonságos magányában írogatok erdei állatokról, de ha szembetalálkoznék velük, bizony inamba szállna a bátorságom.

Aminek igen nagy az esélye, merthogy ideiglenesen a Hegyvidéken állomásozom, ráadásul minden hajnalban futok. Fel a Normafa úton, a sípályákhoz, onnan tovább, az Erzsébet-kilátóhoz. Az erdőn át. Ugyan nem térek le a gyalogösvényről, de ha a János kórháznál megjelenhetnek, pont az erdőben miért ne?

Eddig is tudtam, hogy a vadak területén futok, ám most, hogy felhívták rá a figyelmemet, minden idegszálammal vizslatom az útmenti bokros részt, és azon morfondírozom, ha szembejönne velem bármilyen erdei állat, hová és hogyan menekülhetnék. 

Vaddisznóval nem volt kalandom, de rókával, a lányomnak már igen. Egy novemberi estén motorozott hazafelé, amikor a Normafa út elején, az egyik kerítés tövében a fényszóró sugarában feltűnt két vörös, amint izgatottan köröztek valami körül. A lányom kissé távolabb tőlük megállt, és látta, hogy egy kiscicát próbálnak becserkészni. Brummogtatta kicsit a mocit, ezzel elkergette a rókákat, hazaszáguldott, magához vett egy lepedőt, visszament és azzal befogta a keservesen nyávogó, rettenetesen rémült, és ettől vad kisállatot. A férjével együtt orvoshoz vitték, és bár első gondolatuk az volt, hogy menhelyre viszik, gondoltak egyet, és befogadták őt. Bell ma hétéves, a vegzálásától teljesen süket, kicsit rövidlátó, de remek, barátságos házikedvenccé szelídült. Az írás végén két használható, gyakorlatban bevált ötletet adok a vaddisznók (esetleg rókák) elriasztására, de előtte még elmesélem, hogy nemcsak Budán, de Pesten is összefuthatunk vadállatokkal.

Képzeljük el, hogy 163 év múlva egy kiállításon nézik az érdeklődők a napjainkban készült fotókat a Magyarországon élt emberekről. Mit gondolnak majd, hogyan tekintenek ránk?