– Az Utcáról Lakásba! Egyesület Kunyhóból lakásba programja 2013-ban indult. A Terebesi-erdőben ahogy ma, úgy akkoriban is sokan éltek. Az ottani családok hívták az egyesület két társelnökét, akik akkoriban A Város Mindenkié! lakhatási aktivista csoport tagjai voltak, hogy le akarják bontani a kunyhóikat – mutat vissza Gegő Virág, az ULE szociális munkása.
Kőbányának is jól jön
Az egyesület rendkívül fontos munkát végez a fedél nélkül élő emberek érdekében, ilyen a bő évtizede zajló projektjük is. Miután tehát 2013-ban megkezdődtek az egyeztetések, az egyesület és Kőbánya önkormányzata között létrejött egy megállapodás arról, hogy minden évben két lakást a rendelkezésükre bocsátanak a lakásállományából. Ezeket önerőből felújítják, cserébe az egyesület tesz javaslatot arra, hogy ki legyen a bérlő. Ők mindannyian kőbányai utcás igazolással rendelkező, közterületen élő emberek közül kerülnek ki.
Az ULE küldi ki a pályázatot, amelyet az utcai hajléktalanellátás, illetve a hajléktalanszállók szociális munkásai juttatnak el az utcán élő embereknek. Szintén az ULE választja ki, ki fog beköltözni, ugyancsak ők biztosítják a szociális munkát, hogy lakhatásuk hosszú távú, autonóm fenntartásában segítsék az új bérlőket.
Ezt követően elkezdődik a lakás felújítása. Lapunk májusi riportjában egy ilyen önkéntes eseményről számoltunk be. Abban az ingatlanban azóta már él egy pár. A szerződés először egy évre szól, az önkormányzat vagyonkezelőjével köti meg az ügyfél. Kitétel, hogy bérlemény-ellenőrzéskor minden rendben legyen, betartsák a közösségi együttélés szabályait és a közös képviselet által megfogalmazott házirendet, nullás tartozásigazolásuk legyen, és jövedelem alapján továbbra is szociálisan rászoruló legyen az illető. Virág most 9 családdal van kapcsolatban. A Bóni házaspár nagyon régi ügyfelük, most már a lányuk, Márti, illetve az idén született kisunokájuk is velük él. Éppen azon dolgoznak, hogy a szomszédos lakást is bérelhessék azért, hogy együtt élhessen az egész család, hiszen Márti szeretné, ha a párja is velük lenne. Általában véve is az a cél, hogy szülők és gyerekek együtt legyenek, illetve hogy ki tudjanak törni a generációs szegénységből. A Bóni család története példaértékű, és már annyira bevált és megbízható bérlők, hogy 3 évre szól a szerződésük.
Bajt hozott a kamatos pénz
– Vidéken éltünk, de nagyon belementünk a kamatos pénzbe, amit nem tudtunk megadni. Jöttek volna verekedni velünk, hát inkább elmenekültünk, feljöttünk Pestre dolgozni, a lányomat anyukámra hagytam – idézi fel Bóni Elemérné Márta, de nevetve hozzáteszi, hogy erre a névre szinte nem is hallgat, inkább a Mókusra. Még gyerekkorában, a mozgékonysága miatt nevezte el így az édesapja.
Nagy nehezen sikerült visszatörleszteni az adósságot, hazamentek, de nem volt munkalehetőség, hát mégiscsak visszatértek a fővárosba. Nem volt pénzük albérletre, a Terebesi-erdőben csináltak egy kis faházat, onnan jártak dolgozni. Nyolc év telt el így.
Kicsit félelmetes volt az elején, amíg az ember meg nem ismeri a többieket, és ki nem alakul egy kis kör. Utána már hozzászoktak, jobb volt. Lakott ott vagy 20-30 család, olyan volt, mint egy kis falu. Később, hasonlóan sok más sorstárshoz, beköltöztek egy elhagyatott épületbe. Ez már biztonságosabb volt, mint a faházak, hiszen volt, hogy azok közül egyet-egyet felgyújtottak, olyan is előfordult, hogy bennégett valaki. A téglaházban viszont egész jó kis lakot alakítottak ki. Kinti kút és vécé volt, vettek kályhát, aggregátort, tapétáztak, csempéztek. Egész jó kis lakot hagytak ott, mikor eljöttek onnan, Márta úgy tudja, azóta is sokan laktak benne.
A bérleményt először meg kellett kicsit szokni. Bár 18 éve ugyanannál a cégnél dolgozik, aggódott, hogy tudja-e majd fizetni a számlákat. Annak meg nagyon örült, hogy végre a lányát fel tudta hozni Budapestre. Amíg az erdőben éltek, csak hétvégeken hozhatták fel titokban, meg ne lássa senki, hogy gyerek van ott. Az óvatosság azért volt, mert Magyarországon a törvény értelmében nem élhet gyerek az utcán. Vigyázni kellett, hiszen ha egy család utcára kerül, a gyerek automatikusan állami gondozásba kerül.
A lányuk, az akkor még kisgyerek Márti szerencsére inkább kalandnak hitte a hétvégi látogatásokat. Még kicsi volt, neki élmény volt feljönni néha Pestre. Az rossz érzés volt, mondja, hogy külön volt a szüleitől, de a nagymamája szerencsére nagyon szépen gondoskodott róla hét közben.
Emlékszik, az édesanyja sírt örömében, hogy végre kaptak lakást. Kicsit mindig raktak félre a keresetükből, abból újították fel két hónap alatt.
Márti az ULE segítségével dajkai végzettséget szerzett, ha a kislánya nagyobb lesz, szeretne ebben a szakmában dolgozni, csak szerinte nehéz állást találni, alig van üresedés. Most, hogy kaptak arra lehetőséget, hogy a párjával saját erőből felújíthatják az üresen álló szomszédos önkormányzati lakást, mindannyian együtt lehetnének. Jelenleg a kivitelezéssel kapcsolatos engedélyekre várnak.
Segítség nélkül lehetetlen
Gegő Virág szerint ha valaki kap segítséget, ki lehet törni a hajléktalanlétből. Tapasztalatai szerint az ULE ügyfelei több mint 90 százalékának jobbra fordul a sorsa, ha az illető együttműködő, de kell a rendszeres támogatás, az odafigyelés. Az egyesületük tavasszal komoly anyagi nehézségekkel küzdött. Erről májusban írtunk a Visszhangban. Az ukrán háború kitörése után kerültek kapcsolatba az ENSZ-szel mint donorral, egész pontosan a Menekültügyi Főbiztossággal. Ennek az USA az egyik legnagyobb befizetője, ám a Trump-adminisztráció szerződést bontott sok nemzetközi partnerrel, köztük az ENSZ-szel. Az ULE akkor nagyon nehéz helyzetbe került, 40 millió forint már megítélt és leszerződött támogatást készült visszatartani tőlük a főbiztosság. Virág kiemeli, hogy bár dolgoznak azon, hogy a költségvetési hiányokat pótolják, az elvonások nagy erőforrás-veszteséggel járnak, ezért a rendszeres támogatókra továbbra is nagy szükségük van.
Márta is úgy látja, az olyan segítők nélkül, mint az ULE, az utcára került emberek nem tudnának felemelkedni. Kell a kezdőlökés, hogy valaki kiemelje őket, és onnan elkezdhessék a maguk útját.
A Bóni család is nehezen él meg, Mártának egy hónapja szívinfarktusa volt, nem tudott dolgozni, de ilyenkor, hogy ne csússzanak meg a számlával, az egyesület segítséget nyújt, a tőlük kapott kölcsönt apránként kell visszafizetni. Nem engedik el a klienseik kezét, teszi hozzá Virág, de nem is szabad, hiszen a szociális támogatások az utóbbi 15 évben nem emelkedtek, nem követik a gyorsan inflálódó élelmiszerárakat és a lakhatási, energiaköltségeket. Így, bár ügyfeleik lakbére jövedelemarányosan van meghatározva, sokszor nem munkaképesek, van akinek a havi 51 000 forintos aktív korúak ellátása jelenti a rendszeres jövedelmét.
