A lengyel Damian Kocur második nagyjátékfilmje, a Kitörés előtt (Pod Wulkanem) egy százöt perces dráma, amely tavaly a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, és Lengyelország ezt az alkotást nevezte az Oscar-díjra a legjobb nemzetközi film kategóriában. A groteszk történetből úgy ismerjük meg az orosz-ukrán háborút, hogy közben napfényes képeket nézünk a mediterrán idillről és úgy kezdjük el a széket szorongatni, hogy a vásznon pusztán a csillogó tenger hullámzik.
Damian Kocur neve a nemzetközi fesztiválokon 2022-ben vált ismertté, amikor Chleb i sól (Kenyér és só) című első filmjével feltűnt. Ez a minimalista, szikár eszközökkel dolgozó munka már akkor megmutatta, hogy a rendező az abszurditás és a valósághű megfigyelés határán mozog, szereplői többnyire amatőrök, dialógusai sokszor improvizáltak. A Kitörés előtt esetében is ezt a megközelítést alkalmazza: a színészek például saját nevükkel játszanak, sok jelenet itt is improvizácóra épült.
Damian Kocur hangsúlyozta, hogy nem akart állást foglalni a háborúban, inkább a szituáció képtelenségét akarta megmutatni – hogy mit jelent az, ha épp összeomlik a hazád, miközben te egy idegen szigeten lógatod a lábad. Külső nézőpontja, a távolság keresése egyfelől bár erénye a filmnek, másfelől viszont éppen emiatt válik kissé üressé. A film legerősebb pillanatai abból fakad(ná)nak, hogy a háborút nem látjuk, csak a következményeit. Ám a megfoghatatlan terror képzetét sajnos valóban nem fogja meg, afelől tényleg a már másodkézből kapott reakciókat kapjuk.
Az elképzelés viszont egyedi és különösen tágas: a reptéri bejelentés után – hogy a gépet a háború kitörése miatt törölték – a család „luxuslimbóban” találja magát, a hotel ingyen szobát és ellátást biztosít számukra, miközben a híradásokból az szól, hogy Kijevet bombázzák. A film két rétege között a szimbolikus kapcsok csokrát fedezhetjük fel – a Teide vulkán, amely látszólag nyugodtan magasodik a háttérben, bármikor kitörhet; a tűzijátékok lövéseknek hallatszanak; a tenger hullámai a soha véget nem érő fenyegetést ismétlik. Ezek a metaforák ugyan erőteljesek, és szépen simulnak a narratívába, ám egy idő után önismétlővé válnak, leheletnyi hiányérzetet keltve.
A világ közönyéről és a háború normalizálódásáról azonban átható képet vetít. Az egyik legerősebb jelenet a hotel halljában játszódik: Roman (az apa) felolvassa az orosz támadás alatt álló ukrán városok nevét, miközben a bárban egy conga-sor kígyózik a Guantanamera dallamára. A jelenet dermesztő iróniája mutatja meg legjobban, miről is szól a film – és kinek is szól valójában.
A Kitörés előtt – amelynek szó szerinti címe, a Vulkán alatt nyilvánvaló célzás Malcolm Lowry világhírű regényére – viszont nem csak a geopolitikai válságról beszél a már belekényelmesedett “szomszédoknak”, hanem a család belső repedéseit is felnagyítja. Roman, a felelősség súlyától terhelt apa, belső identitásválságot él át: vajon képes lenne megvédeni szeretteit, ha otthon maradnak? Nastya, az új feleség, akit a gyerekek nem fogadnak be teljesen, egyre feszültebb, félelmei gyakran dühkitörésekben törnek elő, a kamasz Sofia, a központi figura, pedig a digitális világba menekül, videóhívásban beszélget Kijevben rekedt barátaival, majd kapcsolatot épít ki Mike-kal, egy afrikai menekülttel, aki veszélyes hajóúton érkezett a szigetre.
A fiú alakja az egyik legérdekesebb eleme az alkotásnak. Finom, de egyértelmű utalás Európa kettős mércéjére, hogy az ukrán menekültek iránt nagyobb az együttérzés, míg a más kontinensről érkezettek könnyen láthatatlanná válnak. Ezek a családi és társadalmi feszültségek adják a film igazi drámai erejét. És ha kibomlanának, tán még inkább lefagyna napbarnított arcunkról a mosoly de sajnos nem mindig teszik.
Damian Kocur filmje kétségkívül bátor vállalkozás. Hogy a háborút a hiányon, a banalitásokon és az abszurditáson keresztül igyekszik megmutatni. A dialógusok többnyire hitelesek, a gyermekszereplők természetessége lenyűgöző, és a képi világ – Nikita Kuzmenko operatőri munkája – egyszerre gyönyörű és nyugtalanító. Valamint a hangdizájn (Szerhij Avdiejev) is bravúros: a szél, a hullámok, a zajok szinte önálló drámai szereplőkké válnak. Ám az epizodikus szerkezet miatt a cselekmény egy idő után elveszíti lendületét, a szimbolikája didaktikussá válik és a játékidő végére inkább limbo-élményében erős, mintsem feszes drámaiságában.
Mindezek ellenére a Kitörés előtt fontos film, mert nem a frontvonalról mesél, hanem a perifériáról, ahol a háború egyszerre van és nincs jelen – mellyel talán könnyebben azonosulunk itthon. Megmutatja, hogy a menekült-lét nem feltétlenül sáros cipőkben és zsúfolt pályaudvarokon kezdődik, hanem mondjuk ott, hogy valaki egyik pillanatról a másikra elveszíti a haza lelki- és kognitív fogalmát. És azért is megér egy misét, mert Damien Kocur rendezői módszere – a dokumentarista hitelesség, a fikció és valóság határán mozgás – továbbra is izgalmas és figyelmet érdemlő alkotói attitűd.
Infó: Kitörés előtt. Augusztus 28-tól látható a magyar mozikban. Pannónia Entertainment
