Hogy stílszerű legyek: a mi köztársasági elnökünk – ez most egy gunyoros megjegyzés volt – megint szellentett egyet. Sietve közzétett egy bejegyzést a Munkácsot ért orosz rakétatámadás okán, együttérzését kifejezendő, majd egy óra múlva eltüntette a szövegből az orosz jelzőt. Nehéz nem arra gondolni, hogy nem kormányzati figyelmeztetés okán tette, már csak azért is, mert a máskor oly gyors reakciókra képes kabinet (lásd Sebestyén József ügyét), amikor semmiféle bizonyítékra nem vár, hogy a véleménye biztosan megalapozott legyen, most csak órákkal később adott ki közleményt, akkor is kerülve a felelős megjelölését. Szijjártó, a közlemény jegyzője csak annyit látott bele a magyarlakta várost ért támadásba, hogy lám, ez is bizonyíték arra, hogy békére van szükség. Semmi számonkérés, nagykövet-berendelés, semmi mély felháborodás…
Vagyis szegény Sulyok Tamás egyszer akart gyors lenni, de akkor is elcseszte, legalábbis a Fidesz narratívája szempontjából.
Később azzal akarta magyarázni a módosított közleményt, hogy nem lehetett bizonyosan tudni, hogy orosz rakétatalálat érte-e Munkácsot, vagy valahonnan máshonnan jött a lövedék. Mégis honnan? A kormány bizonyára szívesen látta volna, ha maguk az ukránok támadták meg saját magukat, mert hiszen háborúpártiak, de valószínűleg ezt túlzásnak találták, ezért Orbán Viktor délután már orosz akcióról beszélt. Ám ekkor sem ítélte el, ő sem kérte számon Putyintól, miért bánik így a munkácsiakkal… Az egész eset tulajdonképpen egy tökéletes látlelete a a magyar kormány tökéletlenségének, annak, hogy mennyire tarthatatlan az a kommunikáció, amelyet a háború kezedet óta visznek, és amely egyre nevetségesebb. Illetve nevetséges volna, ha nem Oroszország agresszív háborújáról beszélnénk, és sok ezer halottról, amely ezt a durva területfoglalást kíséri. Három és fél éve próbáljuk megfejteni, miért szolgálja ki ilyen mértékben Magyarország Putyin háborúját, de három és fél év alatt sem tudtunk erre egyértelmű választ kapni. Már csak azért sem, mert a rendelkezésünkre álló hivatalos információk, nem adnak megfelelő bizonyosságot, csak feltételezések vannak, azok viszont nem szépek, másként: becsületsértőek.
Akárhogy is: ez a Sulyok-féle malőr sokkal súlyosabb annál, mint ahogy ezt – szokásos módon – a kormányzat és a hozzá csatolható nyilvánosság kezeli. Természetesen a mozzanat, azaz a kétszer kiadott, másodszor megcsonkított közlemény ténye egyáltalán nem szerepel a hatalom sajtójában. Úgy tesznek, mint máskor: ami kellemetlen, az nem szerepel náluk, nem létezik. Így történt Donald Trump állítólagos telefonhívása esetében is: a Bloomberg értesülése, amely szerint az amerikai elnök, az európai vezetők nyomására, felhívta Orbánt, hogy ne akadályozza Ukrajna ügyében az európai fellépést. A hívás ténye bejárta a sajtót, miközben a magyar kormány hallgatott róla. Aztán, néhány nap elteltével úgy döntöttek: ilyen hívás nem volt. Orbánt ugyanis még Trump sem figyelmeztetheti. Itt egyetlen ember figyelmeztethet másokat, az pedig maga Orbán Viktor.
És ezt Sulyok Tamás is pontosan tudja, bármi is van a szatyrában. Persze ezt mi sem tudhatjuk, csak a büdöset érezzük...