Harmadszor rendezik meg a LOKART-ot. Ön szerint mikortól beszélhetünk biennáléról?
Most már az idő kontinuitásában a megrendezésnek a sikere az bizonyítja, hogy nyugodtan beszélhetünk biennáléról. Eddig ezt nem mondtuk ki, de a harmadik alkalom, a rendszeresség és a visszajelzések megerősítenek ebben.
Hogyan indult a LOKART?
Az első alkalom 2021 februárjában volt, közvetlenül a Covid utáni időszakban. Egy nagyon kicsi, helyi rendezvényként indult, főként pécsi művészek részvételével, a mozgás témájára építve – a visszatérés, az újraindulás szimbólumaként. Azóta is fontos számunkra, hogy mindig olyan témát válasszunk, ami kötődik Pécs képzőművészeti életéhez és a történeti kontinuitáshoz – nem elszigetelt, hanem kontextusba illesztett fogalmakat keresünk. Ennek is van hagyománya a városban: a hetvenes években például volt egy emlékezetes „Mozgás” kiállítás a pécsi balett 10. évfordulóján. Ez azonban a pártfunkcionáriusok szemében vörös posztó volt, így a megnyitó után röviddel be is zárták.
Hogyan állt össze a mostani program?
Az M21 Galériában minden teremhez egy tételmondatot fogalmaztunk meg. Volt, ahol előbb volt meg a mű, máskor előbb a mondat, így folyamatos oda-vissza játék alakult ki: a művek inspiráltak kijelentéseket, vagy éppen fordítva. A belvárosi helyszínek mind más-más fókuszt kaptak: az Ankora Galériában az önarckép és a saját testkép került előtérbe, szinte kizárólag női alkotókkal, a Nickben pedig a testkapcsolat és az anyagtalan test témái jelennek meg. A török vendéganyag különösen radikális és bátor; mindegyikük nő, és végül kiderült, hogy a teljes mezőny mintegy nyolcvan százaléka női alkotó. Ez csak a katalóguskészítés során vált nyilvánvalóvá, és önmagában is fontos jellemzője az idei programnak. Emellett nemzetközi nyitást is jelent, hogy a 2024-es lyoni biennáléról is hívtunk két művészt, köztük egy szerbet, aki a kritikusok díját nyerte el.
Van olyan munka, amelyet provokatívnak számít?
A Pécsi Galériában például olyan munkák szerepelnek, amelyekben tetovált szilikonbőrt, hajat vagy szárított húst használnak. Emiatt a kiállítást 18 éven felülieknek ajánlottuk. Fontos azonban, hogy nem szeretnénk, ha a LOKART a lefóliázható, botrányos munkák miatt lenne téma – nem ez a célja a rendezvénynek.
Melyik alkotás hatott önre a legerősebben?
Az egyik videómunka, amelyben a művész sorra veszi le a fejkendőket, és minden kendőnél egy családtag nevét mondja ki. A végén egy arctalan gumimaszk mögött marad, ami nagyon erős és nyomasztó képet hagy maga után. A mű a 9/11 utáni előítéletekre reflektál, és egyszerre személyes és politikai üzenetet hordoz.
Hogyan reagált a közönség?
Most már irányítószám alapján is tudjuk nézni honnan jönnek a látogatók. Az ország minden részéből érkeznek, és öt-hat hét után is folyamatos az érdeklődés. Ez ritkaság, mert a legtöbb kiállításnál az első hetekben van nagyobb forgalom.
Hová szeretnének eljutni?
A célunk, hogy körülbelül hat éven belül a LOKART ne csak Magyarországon, hanem a közép-európai térségben is ismert legyen. Akad is erre példa: a GrafikPécs rendezvényének egyik kiállítását a párizsi Atelier Michel Bouvet készítette, ami nemzetközi figyelmet hozott Pécsnek. Hasonló visszhangot szeretnénk a LOKART számára is.
Kilépett a regionális keretek közül
Pécs immár harmadik alkalommal a helyszíne a LOKART Kortárs Képzőművészeti Biennálénak, amely néhány év alatt a város legfontosabb képzőművészeti eseményévé nőtte ki magát. Az első, 2021-es kiadás még kis léptékű, helyi fórum volt a pandémia utáni újrakezdéshez kapcsolódva. Két évvel később, 2023-ban már országos jelentőségűvé vált, nemzetközi vendégekkel és szélesebb intézményi háttérrel. 2025-re pedig már látszik, a LOKART kilépett a regionális keretek közül, és a nemzetközi kortárs színtér felé pozicionálja magát. A biennálé idei vendégkurátora Fenyvesi Áron művészettörténész, a koncepciót Fekete Valéria művészeti vezető és Százados László művészettörténész állította össze.
A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. által rendezett biennálé 2025-ös hívószava – „Az én testem, az én váram” – az identitás, az érzékelés és a testpolitika kérdéseire reflektál. A test mint végső menedék és személyes tér, egyszerre magán- és társadalmi-ügy, amely a kiállítások tematikus egységeit is meghatározza: a sebezhetőség, az öregedés, a testkép és az önarckép, a test mint szakrális élmény, vagy a test nélküli test fogalmai mind megjelennek.
A több mint hatvan kiállító között pedig szerepelnek legendás, lezárt életművek alkotói és fiatal tehetségek egyaránt. El Kazovszkij mitologikus festészete, Hajas Tibor extrém test-akciói, vagy Ladik Katalin és Drozdik Orsolya feminista művei mellett helyet kaptak a Pécsi Műhely neoavantgárd tagjai is – Ficzek Ferenc, Szíjártó Kálmán, Hopp-Halász Károly, Kismányoki Károly –, akik a hetvenes években már bátran feszegették a test és művészet határait. Ugyanakkor a kurátorok kortárs alkotókat is meghívtak: Keresztes Zsófia szobrai, Nilbar Güreş isztambuli művész munkái vagy a fiatal szerb alkotó, Nadežda Kirćanski installációja is új perspektívákból bontja ki a test és identitás problematikáját.
A pécsi biennálé különlegessége egyébként, hogy tudatosan kapcsolódik a város avantgárd múltjához. A Pécsi Műhely akciói, a „Mozgás” című, 1970-ben betiltott kiállítás mind olyan előzmény, amelyre a mai rendezvény épít. A szervezők szándéka, hogy a múlt radikális energiáit a jelen társadalmi dilemmáival összekapcsolva hozzanak létre párbeszédet.
És közben nemzetközi szinten is hangsúlyos a kapcsolódás. Az idei programban a lyoni és isztambuli biennáléhoz kötődő alkotók, valamint külföldi kurátorok és intézményvezetők is megjelentek, akik szakmai beszélgetéseken és a zsűri munkájában vettek részt.
A LOKART szellemi motorja kezdettől fogva Fekete Valéria esztéta, aki kurátori koncepcióiban mindig arra törekedett, hogy Pécs művészeti hagyományait összekapcsolja a legaktuálisabb nemzetközi kérdésekkel. Interdiszciplináris gondolkodásmódja abban is tetten érhető, hogy a biennálé kísérőprogramjai rendszeresen átlépnek a képzőművészet határain – irodalom, zene és filozófia egyaránt jelen van.
