Fonalból szőtt üzenetek

Nagy szárnyú angyal nézi az égen, ahogy egy nyitott ablak egy másik világba vezet. Azon belül pepita színű teret látunk, a messzeségben hosszan elnyúló dombokat. Ez Péreli Zsuzsa Az utolsó angyal című 2019-es falikárpitja, mely jól bizonyítja, hogy a képzőművész milyen mesterien ért a szövéshez, és milyen érzékletesen tudja átadni a témáját, illetve hogy milyen szárnyaló fantáziával rendelkezik. A Műcsarnokban rendezett Túl a láthatón című gyűjteményes kiállításán a Munkácsy Mihály-díjas alkotó számos témájú művével találkozhatunk, és meggyőződhetünk arról is, hogy Péreli munkái a kárpitművészet és a festészet határán mozognak, hiszen az művein olyan bravúrosan szövi, alakítja, olykor szándékosan gombolyítja a fonalat, hogy azzal festői hatást is képes elérni. Persze, a precíz munkák hosszú hónapokon át készülnek a műterem magányában, és nagy figyelmet igényelnek, hogy ne maradjanak elvarratlan szálak.

A kiállítás három tematikus termen át mutatja be az életművet. Az elsőben a múlt emlékei kerülnek központba, a kárpitokon a falusi, a régi családi, vagy archív fotók inspirálta alakok és jelenetek tűnnek fel. És ezeken is láthatunk izgalmas megoldásokat: az 1983-as Vőfély című képen a fiatalember kalapjából virágos és nemzeti színű szalagok lógnak ki, míg az 1987-es Motolla című alkotása egy motollára font gobelinen keresztül ábrázolja az ember életének különböző korszakait, a születéstől a halálig. Garami Gréta kurátor azt írja, hogy Péreli az 1970-es évektől sok időt töltött az Őrségben, ahol a szocialista modernizmus korszakában rátalált a népi hagyomány emlékére, melyet akkoriban felülről tudatosan elfojtottak. A falusi témájú képek mellett pedig láthatjuk Péreli színésznő-portréit is, Sarah Bernhardt francia és Asta Nielsen dán művészekről is, melyek a pályakezdő alkotó identitáskeresését is jelzik.

A második, Túl a láthatón című szekcióban a valóságon túli szférába, a transzcendensbe „emelkedünk”, a képeken angyalok jelennek meg, melyek a felhős, kék égbolt előtt lebegnek, vagy a párhuzamosan futó fehér fonalak között, mely vizuális megoldással Péreli a földi és az égi szférát is összeköti. Más képeken nincsenek szereplők, csak fantasztikus terek, melyekben képzeletben továbbhaladva akár egy másik dimenzióba is kerülhetünk. Az egyiken a sötét, csillagos eget látjuk, melyen egy piros keretes ablak egy újabb világra nyílik, melyben éppen a fehér felhők között felragyog a nap. Péreli az 1980-as években távolodik el a korábbi, falusi témájú képeitől, és a metafizikus tájak és az angyalok felé fordul.

Az utolsó, Túl a fényeken című teremben a társadalmi érzékenység kapja a fókuszt, a különböző korszakokból származó kárpitokon a XX. század végi és XXI. század eleji problémák jelennek meg, mint az elidegenedés, a globális tömegkultúra és a környezetszennyezés. A Tájkép, XX. század vége című nagy méretű művön például egy idilli táj látható, míg kép alsó és felső részébe a művész szándékosan különféle tárgyakat, mint flakont, fogkrémes tubust, orvosi fecskendőt és más műanyag eszközöket applikált. Ebben a teremben láthatjuk továbbá Péreli más kiállításokon eddig még nem szerepelt 2025-ös Anonim ikonosztáz című művét, mely egy arany színű teret ábrázol, melyben alakok néznek egy nyíló ajtót, mely mögül fehér fény világlik. Garami Gréta szerint a művész ezzel a munkájával azoknak a személyeknek állít emléket, akik úgy élték le az életüket, mint a szentek, mégsem jegyezték meg őket.