Lesújtónak nevezte a Budapesten közlekedő autóbuszok vizsgálatának eredményét a főispán.
Sára Botond azt követően rendelt el azonnali műszaki ellenőrzést, hogy a napokban többször is kigyulladtak a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) autóbuszai.
Lángoló buszok, köpönyegforgató elnökök – Népszava HírlevélA Budapest Főváros Kormányhivatala vezetőjének tájékoztatása szerint a cég négy telephelyén végeztek ellenőrzést. A járművek 22 százaléka alkalmatlan arra, hogy biztonsággal szállítson utasokat, de 56 százalékuknál is több hiányosságra derült fény. Csupán elenyésző kisebbségüknél, 22 százalékuknál találtak mindent rendben a műszaki ellenőrök. Véleménye szerint komoly feladata lenne ezen a téren a Budapestet irányító frakcióknak, mivel a budapestiek erre hatalmazták fel őket, és nem a vonatkésésekről szóló bejegyzések gyártására. Mindenki a saját háza táján sepregessen - utóbbi mondatok pedig alighanem a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjének, Vitézy Dávidnak szóltak.
Vitézy Dávid: Lázár János parancsára szűnt meg a Vonatinfó, amellyel könnyen követni lehetett a késéseketKét nap alatt három BKV-busz is kigyulladt, Vitézy Dávid az Orbán-kormányt kéri számonSára Botond megjegyezte, hogy Budapest közlekedési társasága hitelből működik, de nincsenek elvégezve az alapvető járműkarbantartási feladatok sem. Miközben Budapest az egyetlen olyan város, amely a kormánytól támogatást kap a közösségi közlekedésre, a város teherbíró képességét meghaladó telekvásárlás (Rákosrendező) helyett a járművek karbantartására kellett volna költeni a budapestiek pénzét. „Ennek hiánya vezetett oda, hogy három napon belül kigyulladt és kiégett négy autóbusz, amely veszélyeztette az utasok életét, és több tízmillió forintos kárt okozott Budapestnek. Az elrendelt vizsgálat is alátámasztotta, hogy az utasbiztonságot jelentősen veszélyeztető állapotban van a járművek jelentős része” - fogalmazott, bejegyzését pedig azzal zárta, a kormányhivatala továbbra is fellép az utasok biztonsága érdekében.
Azonnal hatállyal teljes körű tűzbiztonsági vizsgálatot rendelt el valamennyi autóbuszán a BKV