„Olyat mondott, hogy belebetegszem” – Bántalmazott unokájáért küzd egy nagymama, a családi viszály közepette a hivatalok csak tologatják az aktákat

Nélküle intézetbe került volna az unokája, mégsem találkozhatnak egymással évek óta. Riport.

Panni rendszeresen járt fejlesztésre. Amikor kiderült az állapota, az anyja hétvégente elvitte magához. Pedig korábban felé sem nézett. (Képünk illusztráció)

Tovább vegzálja a kormányhivatal Iványi Gábor egyházát és iskoláit

A cél továbbra is a MET teljes ellehetetlenítése. 

Iványi Gábor az egyik tüntetésen 2024. szeptember 3-án

Eljárást indított a nógrádi kormányhivatal Pumped Gabo ellen, mert Natura 2000-es területen bulizott

Salgó várát nézte ki veretésre a testépítő influenszer.

12 férőhely, 27 gyerek: zsúfolásig tele van a szolnoki befogadó otthon, a kormányhivatal szólt, hogy többen már nem mehetnek

A nappali kanapéján vagy matracon alszik információink szerint a gyerekek több mint fele a Szolnok megyei befogadó otthonban. A kormányhivatal azt kérte, ne utaljanak be több gyereket a rendszerbe.

Nincs elég hely, sem szakember a gyermekvédelemben (illusztráció)

Kisegítette a Kúria az Orbán-kormányt, nehezebb lett hozzájutni a közérdekű adatokhoz

A TASZ az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul

A budai Várban található, világörökségi védelem alatt álló egykori Diplomataház későbbi nevén Burg Hotel bontása 2022-ben

Végrehajtás indult Schadl Györggyel szemben, mert nem volt hajlandó visszabontani azt a jogszerűtlenül bővített siófoki luxusnyaralót, ahol házi őrizetét tölti

Mindenki úgy éljen, ahogy tud – mondta egyszer Orbán Viktor.

Korábbi felvétel

Három hektárt vágott tarra Magyarország egyik legértékesebb erdejében a területet kezelő cég

A nyírségi természetvédelmi területen végzett pusztításra a Nyírerdő Zrt. egyelőre nem adott magyarázatot, az illetékes kormányhivatal is csak homályosan jelezte, hogy ő adott engedélyt.

Visszavonta a kormányhivatal a sóskúti akkufeldolgozó környezethasználati engedélyét

Fordulat.

Közmeghallgatás az tervezett akkufeldolgozó üzemről Sóskúton 2024. január 30-án

Jogerős, a kormányhivatalnak adott igazat a bíróság az Iványi-féle szegedi Wesley-iskola ügyében

A Szegedi Törvényszék ellentétes ítéletet hozott a fővárosival, ahol korábban a jogerősen éppen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség javára döntöttek.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Horváth Kálmán, Tolna Vármegye főispánja

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium saját halottjának tekinti. 

A Kúrián is nyert a Líra, nem öncélúan ábrázolja a nem megváltoztatását a transznemű fiatalról szóló könyv

A kormányhivatal nem perelhet csak azért, mert nem ért egyet a jogerős ítélettel. 

Továbbra sem kezdett boltépítésbe az orosz Mere diszkontlánc Magyarországon

Immáron negyedszer is kicsúsztak a boltnyitás határidejéből. 

Penészt, mocskot, rovatetemeket találtak a szekszárdi kórház tüdőosztályon, harmincezres bírsággal megúszta az egészségügyi intézmény

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal határozata Hadházy Ákos szerint bizarr kordokumentum.

Orbán Viktor miniszterelnök a szekszárdi kórháznál a Covid-járvány idején

Újra vizsgálja a kormányhivatal, hogy Nagydobsza jegyzője jogszerűen tölti-e be a hivatalát

Jandó Edina elődje rejtélyes okú időhúzást sejt a háttérben.

Nagydobszai Közös Önkormányzat. A kormányhivatal újra vizsgálódik

Illegálisan lerakott veszélyes autógumik ezreit szállíthatják el Lentiből a hatóságok

A Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkárának a testvéréhez köthető illegális zajdai abroncslerakat ügyében beállt fordulatra Tompos Márton, a Momentum elnöke hívta fel a figyelmet.

A Lenti-Zajda egykori laktanya területén lévő hulladék-lerakat egy lenti polgármestere által 2024. május 8-án közzétett fotón

Főispánok, pletykák, aggódó jegyzők

Döntés nincs, de egy szakmai fórumon már szóba került, hogy a jegyzőket a kormányhivatalok alá rendeljék - állította lapunknak több jegyző. A szaktárca tagadja, hogy ilyen elhangzott volna.

Nem mindenki ugyanazt hallotta ki Navracsics Tibor beszédéből

Két hete tart a tanév, de még vannak olyan speciális igényű diákok, akiknek nincs helyük az Iványi-féle Wesley-iskolák megszüntetése után

A kormányhivatalok augusztus végén két budapesti és egy szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium működési engedélyét vonták vissza „tetemes tartozásokra” hivatkozva.

Hétfőn adta volna át a pályázati pénzből felújított tornatermét a kormányhivatal által bezáratott Iványi-féle szegedi iskola, a legtöbb szülő kétségbe van esve

A kormányhivatal előtt demonstratív tanévnyitót tartanak.

A szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola. Péntek reggel még a hétfői tanévnyitóra készültek

Az Iványi-féle MET szegedi iskoláját is törölte a nyilvántartásból a helyi kormányhivatal

Ez nem egészen egy napot ad a szülőknek új iskolát találni többségében halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyermekeik számára. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azonnali jogvédelmet kért.

Iványi Gábor augusztus 28-án még a MÁV telepi és a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium működési engedélyének visszavonásáról tartott sajtótájékoztatót

Fővárosi kormányhivatal: három járat utasait már kártalanítják a légitársaságok

A kormányhivatal összesen 15 légijárat kapcsán indított fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzést az elmúlt időszakban tapasztalható jelentős késések, illetve járattörlések miatt.

Kilőtt a kormányzati vezetők fizetése, a köztisztviselőknek közben még mindig éhbért fizetnek

A területi és önkormányzati közigazgatásban a túlnyomó többség havi fizetését továbbra is a garantált bérminimum szintjén, bruttó 320 ezer forint körül tartják.

Illusztráció

A kormányhivatal közölte, a bíróság valójában nem rendelte el a gödi Samsung-gyár bezárását, civilek és politikusok blokkolták a létesítmény bejáratait

A kormányhivatal szerint csak azokat a tevékenységeket kell a vállalatnak korlátoznia, amelyekhez egységes környezethasználati engedély szükséges.

Szétszabdalják a katasztrófavédelmet, több száz vagy ezer ember kerülhet a kormányhivatalokhoz

Az átszervezés után a kormányhivatalokon belül továbbra is hivatásos állományú beosztottként dolgoznak majd, de az is lehet, hogy megszűnik a jogviszonyuk, és emiatt számos eddigi kedvezménytől elesnek majd.

A Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Közép- Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség épülete a fõváros VIII. kerületében, a II. János Pál pápa tér és a Dologház utca találkozásánál

Lakossági fórumot tartanak Vácon, miután kiderült, a gödi akkugyár mérgező oldószert bocsátott ki a levegőbe

88 tonna súlyosan egészségkárosító vegyszer került ki.

Jogerősen pert nyert a Líra, mégis árusíthatja a bátor nőkről szóló mesekönyvet

A verdikt szerint egyrészt a könyv nem öncélúan ábrázolja a nemváltást, másrészt a jogalkotók nem ügyeltek arra, hogy az úgynevezett gyermekvédelmi törvény és a részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet egyértelműen fogalmazzon.

Móra-kiadványok a Líra Rákóczi úti könyvesboltjában

Razzia volt Budapesten, 32 embert előállítottak

A belső pesti kerületekben, az úgynevezett bulinegyedben a rendőrég és a társhatóságok péntekről szombatra virradóra ellenőriztek a szórakozóhelyektől a köztereken át a közutakig szinte mindent.

A kormányhivatal csak azért megrendelt egy kifogásolt könyvet a Lírától, hogy aztán ötmillió forintos pénzbírsággal sújtson le a cégre

A cég ugyanúgy pert indít az igazáért, ahogyan eddig minden hasonló esetben tette.

Móra-kiadványok a Líra Rákóczi úti könyvesboltjában

Karácsony Gergely meg akarja védeni Budapestet a kamionoktól, perelné a behajtási díjat eltörlő kormányhivatalt

A főpolgármester szíve szerint máshová is elküldené a Sára Botond főispán vezette szervezetet, de legalább a bíróság cél.

Az elmúlt években leginkább csak a határokon alakultak ki kamionsorok

A NER nem adná fel, de a civilek harmadszor is megtámadták a balatonföldvári vitorláskikötő engedélyét

Nonszensz, hogy egy már korábban megkezdett projekthez utólag igazították hozzá a szabályozást.

Az idei főszezon kezdetéig folyamatosan dolgoztak a területen

Lopakodó múzeum-előkészítés: Beruházásstop nem számít, az Új Nemzeti Galéria finomhangolt terveit már engedélyezte a kormányhivatal

Baán László, a Liget projekt kiötlője, miniszteri biztosa tavasszal azt mondta, az Új Nemzeti Galéria építése 2024-25-ben elkezdődhet, de a projektgazda Városliget Zrt. ma már sokkal óvatosabb fogalmaz.

 Ilyennek is álmodták az új épületet, de kérdés, végül milyen lesz. Általános kormányzati álláspont ugyanis az: „A látványterv sohasem esik egybe a későbbi valósággal”
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang