élet.történet.;Fekete Gergő;

A lélek betegségei is ugyanolyan súlyosak lehetnek, mint a testiek. Az, hogy egy szikrányit sem látni ennek az oktatásba való integrálását, elszomorító

Pengeéles mondatokkal zuhanás ellen

Fekete Gergő az élet.történet. pályázaton Európa Könyvkiadó különdíjat nyert Ars poetica című írása mentális látlelet, lelki szociográfia, esetleg generációs önarckép. Pengeéles mondataival is azon dolgozik, hogy ő maga ne zuhanjon a mélybe.

Sokáig azt hittem, hogy a felnőtté válás egy átjáró a végtelen lehetőségek közé, de, amikor beléptem, valami furcsa üresség és képmutatás fogadott. Kiveszett mindenkiből a játékosság, az idealizmus és átvette a helyét a ridegség, amit rosszabb helyeken komolyságnak csúfolnak. Ez lenne a felnőttség? Ez lenne az élet? Hát válaszd az életet. Válaszd az iPhone-t, a 4K streamelést, az instant kaját és a TikTok-recepteket. Válaszd a mesterséges intelligenciát, amely előbb a munkádat veszi el és a kreatív gondolkodásodat, majd megírja helyetted a búcsúleveledet. Válaszd a mindfulness-t, a jógatanfolyamot, és fizess havi díjat azért, hogy megtanulj lélegezni. Válaszd a FOMO-t, az ADHD-t, a képernyőid által adagolt dopamint. Válaszd az instant kielégülést, a lájkokat, a kommenteket, a „te ezt megérdemled” illúzióját. – ezek a sorok, pusztán mintavételei az Ars poeticának, melyben a fiatal fiú egy levegővel szedi apró darabjaira világunkat és rendezi össze úgy, hogy a végén mégis “az életet válasszuk”.

– Mindig jobban mögé láttam a dolgoknak, emiatt elég hamar fel kellett nőnöm. Hamar lecsengett a gyerekkorom, majd jött a szomorú realitás – mondja Fekete Gergő, aki a pályázat szövegébe az öngyilkossági kísérlete után kezdett bele.

Könyörögtem én már esténként azért, hogy bár ne kelnék fel reggel, mert annyira nem bírom már. (...) Amikor a szívverésem a halántékomban éreztem, zsibbadt mindenem, közben alig láttam a könnyeimtől, és rettegtem a haláltól. Amikor egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy nekem élnem kell, hogy érdemes vagyok-e a szeretetre. Amikor a kórházi szobám volt a legkomfortosabb hely a világon. Amikor kést szorítottam a saját nyakamhoz, és néztem, ahogy az a kis cseppnyi vér lecsurog a mellkasomig – írja. Mégis kiemeli, éppen ezek miatt szeretett bele az életbe.

Abba az életbe, amely pályamunkájában teljes korrajzzá tágul. 

– Elkezdtem leírni az életem, de utána rájöttem, hogy nekem ez nem elég. Foglalkozni akartam generációs problémákkal, szülő-gyerek kapcsolatokkal, mentális betegségekkel. Végül úgy döntöttem, hogy legyen benne mindenből egy kicsi – idézi vissza a kezdeteket. Azt meséli, hogy irodalmi szempontból közelítette meg a feladatot, hiszen kiskora óta ír. – Egyszerűen imádok verset írni, pedig általános iskolában nem is szerettem az irodalmat. Inkább azt szeretem, hogy hogyan lehet játszani a szavakkal, hogy tényleg bármit ki lehet fejezni velük – hogyha jól használod, akkor a léleknek a legmélyebb szintjeire is le tudsz menni. Szerintem ez gyönyörű – magyarázza, majd hozzáfűzi, valószínűleg otthagyja emiatt a gépészmérnöki képzést, és komolyabban elkezd foglalkozni a művészettel. – Úgy érzem, hogy bizonyos dolgok, amelyeken keresztül mentem, nem történtek ok nélkül. És talán az egyik ok éppen az, hogy képes vagyok kifejezni magam, hogy ezeket el tudom mondani és talán így tudok valami maradandót alkotni. Úgy gondoltam, tiszteletlenség lenne a saját érzéseimmel és önmagammal szemben, ha továbbra is a mérnöki pályán maradnék. Ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom. Így legalább mindaz, amin keresztül mentem, valamilyen értelmet nyerhet – fejti ki.

Gergő bár nem szeret magáról beszélni, – inkább írásaiból rajzolódik ki előttünk különleges útja – szívesen osztja meg tapasztalatait a mentális betegséggel, a borderline személyiségzavarral való küzdelméről és annak körülményeiről: – A kiegyensúlyozottság, a folytonosság, nekem az valahogy sose ment. Hiányzik a stabilitás és próbálok is tenni érte, de nagyon nehéz. Bárki, akinek van mentális betegsége, főleg ha a személyiség zavara, tudja, hogy nagyon nehéz ezt végigvinni, gyógyulni és fejlődni, mert ez tényleg rengeteg idő. Nagyon gyógyszerellenes vagyok. Sosem szedtem semmit, és nem is szeretnék – jobban hiszek a gyakorlati terápiában, és az önfejlesztésben, de ezzel foglalkozni kell. Foglalkoztam és sikerült is mostanra például a pánikbetegségemet legyőznöm. Viszont van az a pont, amikor összegyűlik annyi szorongás, annyi nehézség, hogy már nem bírja az ember – vallja be. A tavalyi öngyilkossági kísérlete utáni kezelésről azonban pozitívan beszél, megtörve a pszichiátriáról kialakult előítéleteket, a hátborzongató őrület szöges ellentétét festi le: – Én abszolút pozitívan éltem meg az egészet. Voltam egy csoportos sématerápián, ahol egy hónapra összeköltöztünk, így szinte teljes mértékben családi volt a hangulat. Nekem az, hogy láttam, hogy másoknak is vannak problémái, hogy nem vagyok egyedül, nagyon felszabadító élmény volt. Lettek ott barátaim is, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot. Közben nem használtam telefont egy hónapig, nem gondoltam az egyetemre és ezalatt mindenféle terápia volt – nagyon élveztem. Azóta minden barátomnak mondom, aki rosszul érzi magát, hogy mondja azt, hogy depressziós, és menjen be egy hónapra mert baromi jó – lelkesedik.

Szerinte fontos lenne társadalmi szinten foglalkozni a mentálhigiéniával.

– Biztos vagyok benne, ha mindenkit kivizsgálnánk az országban, az emberek legalább nyolcvan százalékánál kimutatható lenne valamilyen probléma: depresszió, bipoláris zavar vagy más lelki betegség.

 Csak a legtöbben nem elég tájékozottak, és nem állnak ehhez kellő nyitottsággal. Pedig ugyanúgy kellene kezelni, mint például a rákot vagy bármilyen más szervi problémát. A lélek betegségei is ugyanolyan súlyosak lehetnek, mint a testiek. Szerintem ez inkább egy állapot, amit valaki vagy elfogad vagy nem – fejti ki. Hozzáteszi, az, hogy egy szikrányit sem látni ennek az oktatásba való intágrálását, elszomorító.

A tested nem projekt. A lelked nem Excel-tábla. Mi lenne, ha egyszer csak azt mondhatnád: „fáradt vagyok” - és nem kellene hozzá magyarázat. Nem kellene hozzá szabadkozás. Válaszd, hogy fontosabb a valóság, mint a visszajelzés. Válaszd, hogy hibázol. Hogy újrakezded. Hogy nem vagy késztermék. Válaszd, hogy végre nekiállsz foglalkozni a mentális állapotoddal. Válaszd, hogy te végre más leszel, mint a szüleid. Válaszd azt, hogy ma nem akarsz mindent megoldani. Válaszd az életet! – zárja az Ars poeticát Gergő, aki ezt a nyarat már a filmek világában, forgatókönyv írással, tanulással és pihenéssel tölti. 

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

A pályázat

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány 2025. január 27-én – a holokauszt nemzetközi emléknapján – hirdette meg élet.történet. című pályázatát 16 és 22 év közötti fiatalok számára. A kezdeményezés Horváth Patrícia színházrendező ötlete nyomán, az ő projektvezetői irányításával valósult meg, a Budapesti Goethe Intézet, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány, valamint Polgár András, Olti Ferenc és Szakonyi Péter együttműködésében, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával. A jelentkezők 2025. május 2-ig küldhették be pályamunkájukat az www.elettortenet.com oldalon keresztül, 18–30 ezer karakter közötti terjedelemben. Összesen 199 érvényes pályázat érkezett be. A beküldött szövegeket a Freeszfe Egyesület által felkért szakmai zsűri – Németh Gábor író, Szőcs Petra költő-rendező és Upor László dramaturg – bírálta el. Az Európa Könyvkiadó könyvcsomagját Fekete Gergő “Ars poetica” című írásával érdemelte ki. A legjobb pályaművek a pályázat hivatalos oldalán olvashatók.

A Belga Pavilon a növények és az emberek együttéléséről szól, míg a Lengyel Pavilon a biztonságérzetről a 19. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén.