Csakhogy tudjukmi épp olyan, mint a társa a Harry Potterből: azokat a részeket is képes áthatni a lényével, ahol meg sem jelenik. Ott van a legnagyobb önfeledtség alján, mint jó mustban a seprő. Mintha még a déli verőfényben is lenne árnyék. Tapasztalt írók pontosan tudják, hogy egy-egy regény dinamikáját sokszor jobban meghatározza a negatív főszereplő, mint a körülrajongott hős. És ennek figyelembevételével szövögetik a cselekményt. Tudjukmit is valahogy úgy kell elképzelni, mint a kotnyeles rokont, akit hiába próbálnak kiterelni, mégis folyton belelóg a szelfibe.
De ne szidjam folyton. Igazából tud ő diszkrét is lenni. Az elmúlt napokban hátrébb lépett, szinte visszahúzódott. Ez az a sunyi időszak, amikor az ember (a gazdatest) azt gondolhatná, hogy végre elmúlt a kellemetlen nyavalya, érdemes volt kivárni, nem kell mindennel orvoshoz rohangálni, és nyugodtan hátradől. Szerencsére sem engem, sem az orvosaimat nem tudja már átverni. (A minap, amikor az orromon át bedugott vékony endoszkóp segítségével vizsgálták a nyelésemet, farkasszemet is néztem vele. Ott volt tudjukmi a sok gusztustalan, ám annál egészségesebb szövet között, és vigyorgott. Mint a magabiztos sofőr a traffipax fényképén. Én legalábbis meg mertem volna esküdni erre.) Így aztán tényleg zavartalanul örülhetek a tünetmentes óráknak, amelyek megszólalásig hasonlítanak a normális időkre. Viszonylag nyugodtan eszem, sőt mi több: zabálok, lefekvés előtt benyomok még két eperlekváros palacsintát, amiért korábban nyilvános fejvesztés járt volna, ha elkap a nejem által kivezényelt rendőrség. Csupán az utal tudjukmire, hogy máskor ennyi bűntől már kerekebb lennék a legszebb svájci sajtnál is, most viszont mindössze egy kiló pluszt tudok felmutatni. Vajon álmomban rágja le rólam?
Szerencsére kaptam még egy kis haladékot. Én naiv ugyanis azt gondoltam, hogy amikor már mindenre felkészülten bemegyek a sugárkezelésre, akkor egyből felfekszem az asztalra, megkérnek szépen, hogy ne mozogjak, aztán mivel látják, hogy világ életemben izgékony ember voltam, odaparancsolnak pár markos ápolót, akik leszorítanak, és máris mehet a haddelhadd. Hát nem. Első lépésként készítenek egy maszkot, ami befedi a teljes fejemet és lejön a mellkasomig. Egy pillanatra úgy érezhettem magam, mint a filmsztár, akit így sminkelnek ki a számos tanulságos üzenettel rendelkező sci-fihez. Aztán persze elmagyarázták, hogy azért kell ez a gyorsan hűlő műanyagból készülő kaloda, mert itt a milliméterek is számítanak. A nyakban ugyanis számos ideg fut, amelyek nem igazán kedvelik a sugarazást, és ha nagyon felbosszantják őket, sértődötten lebénítják például a karomat. A sugár útjának pontos megtervezéséhez, a dózisok kiötléséhez (a daganatnál intenzívebb, máshol kevesebb) pedig kell egy bő hét. Magamban már láttam is, ahogy okos orvosmérnökök görnyednek hümmögve a munkadarab fölé, amely történetesen az én kissé már használt testem. Tényleg kész sci-fi! Ami persze popcornnal (ezt nálunk régebben kokasnak hívták) lenne az igazi, ha nem úgy viselkedne a torkomban, mint a vasreszelék.
Örömömben szinte kirepültem a kórházból, hiszen egy hét alatt a világot is ki lehet forgatni a sarkaiból. A nejem ráadásul kitalálta, hogy úgy lenne igazán hatékony tudjukmi ignorálása, ha azt a tengerparton tennénk. Most még mehetünk, most még nem árt a napfény, fürdeni is szabad, épp elég lesz utána hosszú hetekig az árnyékos oldalon ücsörögni (ezt most szó szerint). És ha már Bécsből este le lehet vonatozni Velencébe, akkor ugorjunk fejest a kissé korlátolt (legalábbis időben) dolce vitába. Ráadásul olyan szerencsénk volt, hogy találtunk egy megfizethető szállást a Lidón. Szinte már irigylésre méltó a helyzetem, gondoltam magamban.
Most már csak azon morfondírozom az indulás előtti napon, hogy mi lesz, ha nem akarok majd visszajönni? Ha foglyul ejt az édes élet? Ha nem tudok elszakadni a morajló tengertől, amely most a legrutinosabb sziréneknél is jobban csábít? Hiszen épeszű ember nem akarhatja azt a gondosan felépített tortúrát, amellyel tudjukmit ki lehet tessékelni a szálláshelyéről. Épeszű ember nem választja a kínt a gondtalanság helyett, még ha tudja is, hogy a tengeri nimfákkal nem lesz túl hosszú az együttlét. Odüsszeusz tengerészei is csak úgy úszták meg a dolgot, hogy viasszal tömték be a fülüket. A szirének éneke épp attól olyan hatékony, hogy a halhatatlanság ígérete cseng benne, miközben nagyon is a végről szól. A kettősségről. A gyanútlan hajóst a sziget virágos rétjén falják fel. Ki van ez találva.
Be kell hát csomagolnom a viaszt is a fürdőnadrág és a könnyű nyári ing mellé. Kell a józanság, a világ külső hangjai helyett most a belülről fakadókra kell figyelni. Ezek leleplezik a sziréneket, és olyan erősen mondják ki tudjukmi nevét, hogy az ijedtében világgá szalad. Nem is sci-fi ez, hanem mese. A varázslatos fajtából.
