Legutóbb a ZEBRÁ-ra csíkozott összebratyizással, melyben többek között Bayer Zsolt, Nagy Feró, Nacsa Olivér és a napiharcban elnyűhetetlen Németh Balázs Kocsis Máté vezérletével együtt lesznek élesek fellépni a „hivatásos hergelők”, vagyis bárki ellen, akinek nem tetszik a pofája. Majd ők jól „lelegelik az álhíreket” (egészségükre), meg „tojnak a gyűlölködőkre” (mondhatni kölcsönös), mert ennyire felháborodtak Orbán Viktor (édesapjának félkész gazdaságában engedéllyel működő) egzotikus magánállatkertjén – no nem azon, hogy van, hanem hogy valaki szóvá meri tenni. Többé senki nem hetvenkedhet Hatvanpusztával, aki mégis megteszi, azt jól bokán rúgják a Zebrák – vagy a gondozóik? Egyáltalán világos, ki kicsoda? Tényleg nincs jobb dolguk, mint virtuális gittegyleteket alapítgatni, ezzel biztosítva az elérést, amit ősztől a Facebook és a többi közösségi médiaplatform, fájdalom, elvesz tőlük. Közpénzből már nem lesz ilyen könnyen letarolható a közösségi tér, legalábbis oly mértékben nem, mint a korábbi megafonos szőnyegbombázások és kéttojásos politikai rántották.
De el kell ismerni, Dopeman beeresztése a nullás lisztbe zseni húzás volt, most is mennyien pörögnek azon, mit keres a temus Majka a polgári VIP-ben, és annyi interjút adhat az érdemtelen figura, amennyit nem szégyell.
Csak Gulyás Gergely keccsöl még a kormányinfókon, munkahely- meg iparvédelmi akcióterv villámgyors ácsolását ígérve az amerikai barátocskájuk, a világbékeelnök által kivetett vámok miatt, amik persze csakis Brüsszel miatt sújtanak minket (no de majd ha az orosz gáz miatt…). Kellett volna gondolkozni, amikor 83,76 százalékunk támogatta az uniós csatlakozást! Persze ez már rég volt, ki gondolta volna, 22 év alatt hová fajul a világ. Ott van például az Epstein-ügy, amiben akkoriban indult az első nyomozás, épp Trump szomszédjában, Mar-a-Lagóban, és csak most, hat évvel a pedofil leánykereskedő rejtélyes halálát követően került kongresszusi vizsgálóbizottsági szintre, hogy még a Clinton házaspárt is beidézzék, miközben Trumpot kínosan kikerülik. Vagy a konteóhívő MAGA-bázisa tépi szét idővel, vagy a maga kegyelmi botrányába bukik bele, ha netán kiengedi a börtönből a pedofilsegítő madámot a hallgatásáért cserébe. Talán csak nem lesz ilyen ostoba és/vagy ignoráns, mint a magyar ügyben vétkes politikusok, és neki ugyan nem parancsol senki, hogy tessék aláírni. „Megtehetem, hogy kegyelmet adok neki. Csakhogy még senki se kért erre” – futott előre Trump, merthogy az illusztris rab már biztos nem éri be légkondis cellával meg színes tévével.
De vissza a hazai abszurdokhoz, pontosabban Erdélybe, ami mostanra a magyar belpolitika kiemelt küzdőterévé vált.
A tusványosi fiaskók és macskás fadíszek nem rázták meg túlságosan a Fideszt, annál inkább Magyar Péter székelyföldi körútja.
A kormány számára persze Erdély nemcsak potya szavazóbázis, amibe azért nem kevés pénzt is fektettek, hanem mitizált érzelmi-ideológiai tér, egyben a gazdaszemlélet szinonimája, hogy minden konzervatív érzésű ember – meg aki tőlük állampolgárságot, új templomot, oskolát kaphatott –, nekik tartozik örökös hűséggel. Amikor Magyar a „saját térfél” e szimbolikus közterében bukkan fel, az nem pusztán kampánykörút, hanem súlyos politikai határsértés, meg persze Soros–Brüsszel–Zelenszkij- invázióóó. Ráadásul ő, mint mondja, nem múltat idézni jár ide, hanem jövőt építeni, az egész magyarság számára, még inkább tűrhetetlen. Zavarban is van a klientúra, akadt polgármester, aki hangszórókat tett ki, hogy elnyomja a tiszás beszédeket, és aratási mulatságot mímelt, mikor itt az új kenyér ünnepe is mindjárt. Hiába írja a vágyvezérelt Mandiner, hogy „Erdély után Magyarországon is csúnyán megbukott Magyar Péter: ez már valóban a vég kezdete”, a lojalitás pillérei megremeghetnek, ha egyre többen állnak Magyar mellé, akár szimpátiából, akár mert más hangon szólítja meg az erdélyieket, nem a megszokott atyáskodással. A nemzet fogalma többé nem kizárólagos kormányzati tulajdon, hanem nyílt versenytárgyalás folyik érte, és úgy tűnik, határon túl is van is igény a rendszerváltásra. Erdély ebben a folyamatban egyszerre tükre és próbája az egész magyarságnak, aminek talán nem mindenki örül helyben sem. A kérdés már nem az, szabad-e ott politizálni (hiszen eddig is lehetett, bár a Fidesz szerint csakis nekik, a nagy szuverenitásvédőknek), hanem az: a politikusok közül ki meri komolyan venni, hogy az erdélyi magyar nemcsak hálából szavaz, hanem kész szívből választani.
Végül egy klasszikus feleségcipelő versennyel zárnánk, nem Tápióbicskéről, hanem Esztergomból. Ahol Orbán Viktor az MCC Feszten arról adomázott, hogy ha ő lett volna Varga Judit férje, Magyar Péter volt felesége most miniszterelnök lenne. Mert ő csak így osztja és fosztja a pozíciókat Fidesz-szerte, a kit miért tart a gazda, ugye. Majd azt is elpöttyintette, Varga Judit „férfiirigység” áldozata lett.
Sok mindennek lett áldozata már az az asszony, aki cseppet sem szegény, de mind közül a férje félelme az ő (női) autonómiájától talán a legalaptalanabb.
Csak ettől már Magyar Péter is bepöccent, és hát, van abban valami, hogy sajátos módokon kész a (korábbi) szeretteit „megvédeni”. Itt visszaszurkált pár keresetlen szóval, hogy Varga „valóban, Orbán Viktor műmacsóságának és hímsovinizmusának áldozata lett, ahogy az összes fideszes női politikus körülötte”. Merthogy állítólag a miniszterelnök kormányülésen nem köszönt a női minisztereknek, azt mondta az igazságügyi miniszterének, hogy „nem azért tartjuk magát, hogy erkölcsi, szakmai kifogásai legyenek”, nőügyekkel saját bevallása szerint sem foglalkozik, ellenben nőverőkkel (Dopeman) szövetkezik, illetve kegyelmet járt ki a női politikusainál pedofilsegítőknek, majd amikor ez kiderült, akkor bebújt a nők szoknyája mögé, és rögtön feláldozta őket, hogy mentse a saját irháját – sorolta a témára rögtönzött bűnlajstromot Magyar. Végül felkapta Orbán feleségét: „egyébként Lévai Anikóból miért nem lett miniszterelnök?”, és bár nem a saját nejével, de sovány malac vágtában megnyerte ezt a futamot.
