„Ettől szép, hogy nem szabályos, nem akar megfelelni” – Száriszerelem Pestlőrincen

Kis pestlőrinci műhelyében házi karamellás süteménnyel és frissen sült pizzával fogad bennünket Zsiga Dorottya. Számára ez a „gyorskaja”, ami reggel negyedóra alatt megsül, ha este bedagasztja a tésztát. Noha a három gyermekéből ezt csak kettő eszi meg, tudjuk, a kétharmad ilyen esetben már jó arány. Leülünk a nagy asztalhoz, körben még több kicsi pult, varrógép, üveges- és ötvösmunkaasztal sorakozik, miközben minden kis kép, szobor és munkaeszköz a kreativitás és a kézművesség teremtő energiáit sugározza.

– Nem is olyan rég, a tavaszi nap-éj egyenlőségkor indítottam el a webshopomat. Májusban egyszer csak szembejött, hogy vásárra keresnek árusokat, jelentkeztem. Onnét meg szokás szerint épültek az ismeretségeim – kezdi mesélni Dóri, akinek ragyogó személyisége, közvetlensége mágnesként vonzza a standjához az embereket. És persze az újrahasznosított indiai szárikból készült színes szoknyái (lásd keretes írásunkat), amikre már messziről felfigyeltünk a Dürer kerti Boszorkánybazáron. Bár elsőre a szemünk választja ki az egyéniségünkkel, színvilágunkkal (szerintünk) harmonizáló ruhadarabot, egész más élmény, amikor felpróbáljuk. Amikor ellenállhatatlan vonzást érzünk, az lesz az igazi. Pedig lehet, hogy sosem hordunk lilát, vagy évek óta nem viselünk szoknyát, és itt történik egy varázslat, ami szinte olyan, mint a szerelembe esés.

– nevet Dóri úgy másfél tucat szoknya mögül. – Varr­ni autodidakta módon tanultam, még 14 évesen varrtam meg magamnak az első nadrágomat. Utána a barátnőmnek is, abban járt De­peche Mode-klubba, annyira jól sikerült. Különben nekem ő volt az első varrógépem, ez a kézzel hajtós pici – mutat rá egy csodás, muzeális kis gépre. – Ezt nem volt szívem leselejtezni. A férjem informatikus, szereti, ha van minden itthon, meg bármi jó lesz még valamire, ezért rengeteg kincset őrizget a padláson. Én általában leadom valahol, amit már nem használok, a könyveket például az FKF-nek. A hulladékudvarban van egy polc, ahol 50-100 forintért tök jó könyveket találni. Szerintem erre nevelni kell a gyerekeket is, mert eszméletlen módon pazarlunk. Az újrahasznosítás nekem mindig is szívügyem volt, mi a barátnőimmel rendszeresen csinálunk egymás közt ruhacserét is – magyarázza Dóri, miközben Sándor, a „blablador” kimegy, és a műhely előtt feltűnik Micike, a szintén mentett cirmos macska.

Holló és farkas

– Az összes állatunk hozzánk jött, megtaláltak minket – mondja a négylábú családtagokról. – Két éve történt, hogy csináltam egy medált hőre keményedő gyurmából, amin egy holló és egy farkas volt. Két hét múlva mentünk kirándulni, december 24-én, én mindig szeretek aznap elmenni itthonról, a sütés-főzés, idegbaj helyett. Hollókőre mentünk, nyilván vittük Sándort, és már visszafelé jöttünk, amikor egy kisebb termetű németjuhász elkezdett követni minket. Nem bírtam ki, hazahoztuk, a nyakunkon ragadt. Így lett Hollókőről egy farkasunk, amit két héttel azelőtt megcsináltam medálnak. Jucika sajnos csak egy évig volt velünk, hirtelen ment el szegénykém, de én nagyon sokat kaptam tőle. A Sándort a „Német Jucival” össze is kellett adni. A férjem zongorázott, a kislányom vezette fel őket, hatalmas volt – idézi fel mosolyogva az esküvőt.

Amikor megvettük ezt a lakást, és kiderült, milyen komoly gondok vannak vele, én akkor kezdtem el lejárni ide az utca végére edzeni, hogy a feszültséget oldjam. Itt végül olyan jó közösség jött össze, tényleg egy baráti társaság, hogy wellnessezni járunk együtt tizenhatan. Ezek miatt mondom, hogy nagy mázlista vagyok. Maga a száriötlet is onnan jött, hogy volt egy elakadásom, amikor teljesen letiltottam magam, tehát egyáltalán nem tudtam dolgozni több hónapon át. Akkor döntöttem el, hogy kitanulom a webshoptervezést, és közben csak jönni fog, hogyan tovább. Elvégeztem a tanfolyamot, de nem volt olyan termék, amiről úgy éreztem volna, én ezt tudnám képviselni. Közben beléptem száriszoknyás csoportokba Facebookon, és magával ragadott az egész. Egyszer csak jött, várj, hadd mutassam meg – húz elő egy különleges szoknyát –, szóval ő volt nekem az első szerelem. Pedig a sárga abszolút nem én vagyok, de ez így, együtt, teljesen. Ezt amúgy nem én varrtam, hanem rendeltem a netről. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy bontogatom szét és varrom újra a szoknyákat.

Elindítottam az egytermékes webshopomat, amit az egy éves képzés alatt építettem fel, először a száriszoknyával, utána jött a többi dolog hozzá. Szépen lassan megint elkezdtem varrni, újra ékszereket csinálni, sokkal egyértelműbben éreztem, hogy mi az, ami belőlem jön – meséli Dóri, miközben felsorakozunk a ruhaállvány mellé, melyen már a saját készítésű darabokat mutatja.

Életfával, tűzzel, mindennel. Őt is én kombináltam össze, nem is emlékszem, hogy mi volt a másik fele, akkor jött őhozzá a madárkás anyag – libbent fel egy különleges, lila-zöld kombinációt. – Az igazság az, hogy én nem is törekszem arra, hogy egy szoknya tökéletes legyen. Legyen inkább teljesen egyedi. Pont ettől szép, hogy nem szabályos, nem akar megfelelni. Üveggyöngyöket csinálni is csak intuitívan lehet. Ha szabályosat akarsz, sosem lesz szabályos. De mondom, már nem is törekszem erre. Sok szoknyával nem tudnék azonosulni, valahogy mégis van bennük valami, ami megmagyarázhatatlanul vonz. Én ezt kicsit úgy tartom, hogy már át van itatódva az előző viselőjének az energiájával. Ezek a szoknyák is bejártak már egy utat, és te folytatod a történetét. Nem véletlenül pont ez kapcsolódik hozzád, mert neked kell, vagy te kellesz neki, de egymásra találtok. Az a baj, hogy a divat nyomul előre, és akkor megmondja, hogy neked mit kellene viselni, és mibe kéne beférni. De nem kell beférni. Én ebben érzem jól magamat, de nekem elfogadható, hogy más meg másban. Általában aki másba beleköt, annak inkább a saját maga elfogadásával van a gond… Ezeknek a szoknyáknak is mind annyira más energiája van, például, ha kéktúrázni megyek, mindig ezt veszem fel.

Amúgy ezt a szandált is én készítettem, miután elmentünk egy csináld magad szandálkészítő tanfolyamra a barátnőmmel. Azóta többet is csináltam, meg tartok saját workshopot. Az is tölt engem, ha félévente egy ilyet csinálok. Legutóbb a nagyobbik lányoméknál volt fenntarthatósági témahét a suliban. Csináltam három sablont, bementem, és ilyen bőr karkötőt csinálhattak a gyerekek. Kilencven gyerek dolgozott négy órán keresztül, annyira ügyesek voltak, eszméletlen kreatívak, én meg szanaszét fáradtam, mert zizegtek, folyamatosan kérdeztek, de akkor is sokat adott az egész – meséli.

Alkotás és anyaság

Dóri háromgyerekes édesanyaként mindenképp olyan munkát akart, ahol a gyerekek lehetnek az elsők, legalábbis amíg szükségük van erre. – A nagyfiam most 15, a középső lányom 13, a kicsi most lesz 9 éves. A két nagyon már érzem, hogy kezdenek leválni, de igazából kiélveztünk együtt mindent, és ez a normális. Én most hála istennek annyira megtaláltam ezt, amiben ki tudok teljesedni. Pedig rengeteg szakmám van, imádok tanulni, van kereskedelmi technikusi végzettségem, ötvösműhelyben és ékszerboltban is dolgoztam, közben elvégeztem a főiskolán az andragógusképzést, aztán egy üveggyöngykészítő tanfolyamot.

Amikor itt az iskolai oktatás kapcsán mindenféle szörnyűség volt, a férjemmel sokáig beszéltük, hogy költözzünk ki külföldre, de valami szakma kéne, amivel kint rögtön el tudok helyezkedni. Nem mentünk, de így lettem fodrász is. A férjem mindenben támogat, nyilván nálunk is volt hullámvölgy, de soha nem éreztem azt, hogy bármiben meg akarna változtatni. Lehet, hogy nagyon különbözünk, de ez csak szélesíti a világomat, meg én is az övét. Például én nem olvastam soha korábban fantasyt, és a kedvenc könyveimet mind Szabolcs mutatta nekem. Ő elfogadja, hogy én másképp érzékelem a dolgokat, én az intuícióval tudok a legjobban menni, ez meghatározza az életemet az alkotásban és a kapcsolataimban is. Bármikor előfordult az életben, hogy nem hallgattam a megérzésemre, akár évekkel később, de végül csak bebizonyosodott. De ha megnézitek, ezeket is át tudtam fordítani, a legtöbb nagyon negatív dologból lett végül valami eszméletlen pozitív, teljesen önazonos.