Biztonságos hazatérni – ígérte az Afganisztánból elmenekült lakosoknak Mohammed Haszan Ahund, a hatalmon lévő tálibok miniszterelnöke júniusban, hozzátéve, „ne féljenek, teljes amnesztiában részesülnek”.
Az üzenet az Eid al-Adha iszlám áldozati ünnep alkalmából hangzott el, csupán pár nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök általános beutazási tilalmat jelentett be 12 ország állampolgárainak, és köztük voltak az afgánok is. Ez kizárta nekik a végleges letelepedés és az egyetemi tanulmányok folytatását is.
Az afgán kormányfő X-en közzétett bejegyzésében bírálta a sajtót is, amiért szerinte hamis képet festenek a tálib uralomról és Afganisztánról.
Valljuk be, nem nehéz. Afganisztán jelenleg az egyetlen olyan ország, ahol – bár elérhető lenne – tiltják a nőknek a középfokú és magasabb szintű oktatást. Hasonlóan tiltják egyes szakmák, munkák végzését, de még mozgásukban és beszédükben is korlátozzák őket. Nem sportolhatnak, nem utazhatnak (tömegközlekedésen sem) férfikíséret nélkül, és nem hallathatják a hangjukat, nevethetnek vagy énekelhetnek nyilvánosan.
És bár a nők azok, akik egyértelműen a legrövidebbet húzták, a Human Rights Watch 2025-ös beszámolója alapján az ellenzéket, az amerikaikkal együtt dolgozó egykori vezetés tagjait vagy bárkit, aki másképp vélekedik, mint a tálib rezsim, a letartóztatás és sok esetben kínzás valós veszélye fenyeget. Ami a sajtószabadságot illeti, tulajdonképpen nem is létezik: tavaly szeptemberben megtiltották a politikai műsorok élő sugárzását, a rezsimmel szembeni bármilyen bírálatot, és a riporterek, újságírók csak egy előre jóváhagyott listából választhatnak interjúalanyokat.
A tálibok még 2021. augusztus 15-én rohanták le Kabult, és az amerikai és NATO-erők kivonulása közben villámgyorsan átvették az uralmat az ország nagy része felett. Az emberek menekülni kezdtek, sokan a szárazföldi határon Iránba vagy Pakisztánba. Utóbbiból több mint 650 ezer afgánt kényszerítettek vissza hazájába 2023 végén, amikor az iszlámábádi kormány megfélemlítő kampányt indított az „illegális bevándorlók” ellen. Sokan közülük egyébként már több évtizede ott éltek, vagy eleve ott születtek.
Visszatérve a menekülésre: voltak, akik a külföldi segítségben bízva megrohamozták a repülőteret. Bejárta a világot az a fotósorozat, amelyen látszik, hogy a tömeg szabályosan csüng az indulásra kész amerikai katonai repülőgépeken, hogy elhagyhassa az országot. A katasztrofális helyzetet tetézte, hogy a kétségbeesettek közül sokan több száz méter magasról zuhantak le a gépekről. A rohanás oka, hogy a tálibok adtak egy határidőt: bejelentették, hogy augusztus 31-én lezárják a reptereket.
Hoszein Razaei karikaturista, a The Cartoon Movement tagja is épphogy csak megmenekült. A hollandiai (hágai) székhelyű, karikaturistákat tömörítő szervezet a világ szabadúszóinak ad platformot a szabad művészi kifejezésre. Hoszein Kabulban élt, amikor a tálibok elérték a várost, és külföldi kiadványokban publikált. – Ezenfelül ráadásul a hazara etnikai csoporthoz tartozom. Évszázadok óta üldöznek minket nemcsak a vallási különbözőségünk, de faji alapon is – mesélte a Népszavának Hoszein.
A hazarák Afganisztán egyik legnagyobb etnikai csoportja, akik a síita iszlám vallást gyakorolják, azon belül is a tizenkettes síita ágat követik. A hazarák régóta másodrangú állampolgárnak számítanak Afganisztánban, a társadalom perifériájára szorultak. Az Iszlám Állam afgán ága, az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) ráadásul a tálibok mellett a mai napig külön célzott, halálos csapásokat intéz a hazarák közössége ellen.
„Az emberek éhesek. Elégedetlenek. Ez nem ideológiai, hanem gyomorkérdés. És a gyomor forradalmat szül”Ennek ellenére Hoszein azt mondja, büszke afgán gyökereire. – Azt gondolom, minden embernek kell hogy legyen hazája. Bár az emlékeimet átitatja a szomorúság, elnyomás és igazságtalanság, örülök, hogy van egy hely, amelyet a hazámnak nevezhetek.
A férfi gyerekkora sem indult egyszerűen: szülei Iránba menekültek az Afganisztánban zajló sorozatos polgárháborúk miatt. Ott végezte el az iskolákat, az egyetemet, és lett építész-mesterdiplomája annak ellenére, hogy mindig is a festészet volt a szenvedélye. „Festőművész akartam lenni, még felvételiztem is a művészeti egyetemre. De rájöttem, hogy bevándorlóként művészeti diplomával – pláne egy olyan országban, mint Irán, ahol amúgy is lehetetlen művészetből megélni – jobban járok, ha más utat választok. Így választottam az építészetet, aminek azért mégis volt némi köze a művészethez, de megélhetést is jobban biztosított.
Hoszein mégsem maradt Iránban, diplomaszerzés után hazatért Afganisztánba. – Egyetemi tanárként helyezkedtem el, idővel pedig kineveztek az építészeti szak dékánjának. Abban a nyolc évben, amit Afganisztánban töltöttem, a tanítás mellett építészeti projektekben is részt vettem.
Aztán jött 2021, és Hoszeinnek is menekülnie kellett. – Tíz nappal a tálibok bevonulása után a The Cartoon Movementnek hála sikerült kijutnom az országból. A holland külügyminisztérium számos olyan projektet támogatott, amelyben dolgoztam, és így kerültem rá az országba menekíthetők listájára.
Hoszein alig jutott ki, tömeg lepte el Kabul utcáit, és rohant ugyanarra, amerre ő: el az országból. Több napon át próbált eljutni a hollandok által megadott pontra, hiába. Sietnie kellett: a kríziscsapat csak akkor tudta kimenekíteni, ha még időben odaér. Hoszein már majdnem feladta, de végül úgy döntött, még egyszer megpróbálja. Csupán egy pólóban, nadrágban, cipőben, egy tablettel (amelyben a karikatúrái voltak) a kezében és száz dollárral a zsebében beült egy taxiba, és reménykedett, hogy átjut a tálib ellenőrző pontokon azzal, hogy azt mondja, másfele utazik a városban. A kevesebb mint egyórás útból így lett 8 óra, amelynek nagy részét gyalog tette meg, folyamatosan chaten kommunikálva a kríziscsapattal. Végül sikerrel járt. – A legnehezebb a menekülésben az volt, hogy minden olyan gyorsan történt. Az évek alatt összegyűjtött értékeimet hátra kellett hagynom. A művészet volt az, ami segített átvészelni ezt az egészet, mert a fájdalmam és nehézségeim nem értek véget azzal, hogy egy biztonságos helyre jutottam Hollandiában.
Hoszein azt mondja, mindennap eszébe jutnak azok, akik ott maradtak Afganisztánban, és kénytelenek a tálib uralom alatt élni. Főleg a több millió nő és lány, akik tulajdonképpen – ahogy fogalmaz – minden emberi jogukat elveszítették. – Több ott maradt barátommal is kapcsolatban vagyok. Azt mondják, az élet különösen nehéz lett, a tálibok semmit nem tettek azért, hogy javítsanak a romokban heverő gazdaságon. Alig van munkalehetőség. Afganisztán teljesen élhetetlen lett.
Amikor a szakmájáról kérdezem, Hoszein azt mondja, politikai karikaturistának lenni pár országot leszámítva már sok helyen nehéz. – Sok államban a politikai karikatúrák durva reakciót váltanak ki a kormány részéről, és valamiféle megtorlásra számítani lehet. Azt gondolom, hogy az olyan művészeknek, mint én, akiknek lehetősége adódott egy olyan helyen élni, ahol tényleg szabad a véleménynyilvánítás, van egyfajta felelősségünk, hogy felszólaljunk azokért, akik elnyomó rezsimekben kénytelenek élni és dolgozni. Mindig lesznek olyan emberek, akiknek a hangját nem hallják meg, és a mi felelősségünk, hogy lehetőségeinkhez mérten megmutassuk a fájdalmukat és szenvedésüket, hallassuk a hangjukat – véli Hoszein.
