A megítéléshez érdemes. összevetni a két személy közötti különbségeket és hasonlóságokat, megnézni legalább azokat a főbb elemeket, amelyekben MP utánozni látszik tanítóját.
Nagy az eltérés a két szervezet tekintetében, amelynek keretei között működnek. Orbán az egyetemi társaival alapított pártban mindvégig meghatározó vezető volt; az ideológiai változások az ő kezdeményezésének a következményei. A köpönyeggel együtt a pártot is fordítania kellett. Eközben persze nem mindenki tudta tartani vele a lépést és jó pár, egyébként értékes embert el kellett búcsúztatnia. Tény, a párt nélkül nem lehetett volna a demokráciát ilyen teljeskörűen leépíteni. Viszont ez nem ment volna a mind a mai napig működő és Orbánt szolgáló szervezet egyre nagyobb, mára teljes leuralása nélkül. Kellett persze ehhez a szűk körű közvetlen munkatársak csapata: a hűséges kollégiumi társak, valamint az innen-onnan verbuvált, szűk magot képező (naponta szereplő, látható és magukat vállaló) maffiózók.
A Fidesz már rég nem tekinthető demokratikus pártnak. Nincs senki, aki ott befolyásolhatná, féken tarthatná Orbánt, és ma már csak arra jó, hogy – amire a Vezér nagyon ad – fenntartsa a látszatot, ami mind kifelé, mind itthon sokáig sikerült is. Ehhez persze a jól idomított és szinte mindent túlharsogó médiától kezdve a demokratikus intézményrendszer leépítésén át a jogszerűtlen törvénykezésig felhasznált minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközt.
A fentiektől alapvetően különbözik a másik szervezet, amely egy kivétellel (a bejegyzettség) az összes, pártokra jellemző attribútum meglétének hiányából következően csupán mozgalomnak minősíthető. Kezdetben még úgy látszott, lesz belőle igazi párt. Sok korábbi ígérethez hasonlóan azonban – ahogy a tavaly nyáron októberre ígért, szervezeti és működési szabályzatot, valamint pártprogramot jóváhagyó, továbbá vezetőséget választó kongresszusból – ebből sem lett semmi. Most viszont úgy néz ki, nem is lesz (legalábbis az elnök a Klubrádióban ezt mondta). Igaza lehet MP-nek: minek az a rengeteg strapa, amit ez jelentene. Arról nem beszélve, hogy ebben az esetben nem tudna megfelelően haladni a nagy munkával, mert esetleg a vezetőség, ne adjisten azon keresztül a párttagság „akadályozhatná”.
De hát ő megmondta: – Teljesen mindegy, hogy demokrácia vagy jogállam. Nem szeretem ezeket a szavakat. Teljesen feleslegesek. Nyilván ez nem csak az országra, de a szervezetére is érvényes.
Első pillantásra ez rendben is lehetne. Legalábbis mindaddig, amíg nemcsak a széles körű, tanulatlan és tájékozatlan, vagy elvakult tömeg, hanem az egyszerűsítő (felszínes) politikai elemzők és médiamunkások szinte teljessége nem kéri számon, elsiklik felette, sőt ehhez idomul. Mondjuk, a kettős beszédhez és hogy ne nevezzenek pártnak egy mozgalmat, és kongresszusnak egy rendezvényt, amelyen nem a (hányan lehetnek?) párttagok által választott küldöttek vitáznak és döntenek, hanem a hívők vallásos áhítatba merülten hallgatják az igehirdetést. Továbbá amíg kiderül, hogy helytálló-e az a feltételezés, hogy egy jól szervezett mozgalom legkülönbözőbb hátterű embereivel elvégezhető-e ugyanaz a munka, ami egy évek során összekovácsolódott párt tagjaival. Nem kizárt, de a kipróbált fideszes párttagok és a messiás vakhívő mozgalmárai között több mindenben nagy különbségnek kell lennie. (Tagként nem kellek, véleményemre nem kíváncsiak, elég ha úgy dolgozom ahogy mondják. Mondjuk a Fideszben ez már be van járatva, ott viszont a kötődés még adott.)
Másik sarkalatos kérdés az „elit csapat”. Orbán Viktornak van egy sokat próbált, az államapparátus különböző magas pozícióiban lévő, valamint oligarchákból, tehát nagyjából ismertekből álló csapata, továbbá a hozzájuk tartozók. Ez együttesen hatalmas, túlnyomórészt lojális, de mindenképpen együttműködő, meglehetős tapasztalattal rendelkező emberanyagot jelent. A miniszterelnök előtt álló nagy feladat az, hogy a megkérdőjelezhetetlen bukás jeleit mutató rendszerben a szanaszét húzó csapattagokat egyben és rendben tartsa, közben figyeljen a soraikban megbújó, potenciális dezertőrökre és árulókra.
MP közvetlen támogatói „elit csapatának” tagjai kevéssé vagy egyáltalán nem ismertek és a háttérben tevékenykednek. Nem tudjuk, mire és mennyire alkalmasak. Az ő feladatuk lesz a kiválasztókat és a kiválasztottakat, valamint közülük az egyéni parlamenti képviselőjelölteket megtalálni. Ez sok ember, sok sötét ló. Hatalmas feladat, komoly szervezői munka szükségeltetik. Túlnyomórészt ismeretlenek közül ennyi „alkalmas” ember (lehetőleg beépülni szándékozó Fidesz-ügynök- és pornószínésznő-mentes) kiválasztása elég nagy kockázat. Erőt meríthetnek az érthetetlenül még mindig tartó nagy támogatottságból, amit az időközben változatlanul folytatódó „one-Man show” tart fenn.
Orbán Viktor elkezdte rombolni a saját nimbuszát, Magyar Péterre az első roham után visszaüthet az egyszemélyes showOdébb van még viszont a kormányzáshoz szükséges szakpolitikusi gárda összegereblyézésének ügye. Felmerül a kérdés: hol vannak azok a fogasok (MP nyilván a Fidesz környékén keresi őket), ahonnan ilyeneket le lehet akasztani? Itt van mindjárt a biztonsági tanácsadó esete, aki szintén ó-fideszes. Valószínűsíthető, hogy az Orbán által félreállított, kegyvesztettek soraiból indulva további "coming out"-oknak leszünk tanúi. Felkészül(?) az ó-fideszes Kármán András, a második Orbán-kormány volt államtitkára. Ez azt jelenti, hogy MP nemcsak a Fidesz választóinak támogatására számít, hanem a befolyásosabb körök embereire, például a jólértesültségének hátterében lévő súgókra is. Tehát Orbán 2.0 most készíti elő a Fidesz 2.0-át, ami a Tisza formációból előbb-utóbb szükségszerűen valamilyen az igazihoz közelebb álló párt lesz.
Az Orbánnal való összevetésben nyilvánvalóan szerepelniük kell az általa is máshonnan (Mein Kampf) szerzett, bevált hatalomtechnikai manipulációs elemeknek és azoknak is, amelyek orbáninak, újaknak mondhatók.
Mindenekelőtt nézzük meg a 2002-ben elveszített országgyűlési választások után életre hívott polgári körök mozgalmát, amellyel Orbán a politikai jobboldalt sikeresen leválasztotta a pártról és személyesen maga mellé állította. A minta sikere után a Tisza-szigetek létrehozásának célja ugyanez, illetve az MP által megszerzett jelentős támogatás valamilyen, legalább mozgalmi keretekbe csatornázása volt. A polgári körök mozgalma szerepét betöltve szép csendben kimúlt, vissza lehetett térni a párthoz. A másik esetben az első rendszerváltás idején megtapasztalt természetes fejlődés, a párttá alakulás (MDF, SZDSZ) nem következett be. Ne tagadjuk meg annak lehetőségét, hogy sokan a szent cél érdekében dolgoznak önfeláldozóan, másokat viszont a párttagság valamint a politikai pálya iránti érdeklődés vezethet. (De nyilvánvalóan utóbbiakból nem lesznek olyan megélhetési politikusok, mint amilyenek az összes egyéb pártban lévők!).
A Fidesz és a Tisza esetében is fontos szerepet játszik az emberekben meglévő nyájszellem.
A valahová tartozás érzése nagy vonzerő, amit megerősít a Fidesztől vett „ők” a rosszak (rajtunk kívül mindenki), illetve „mi” vagyunk a jók beállítás sulykolása, amit e két táboron kívül más nem alkalmaz a magyar politikában. Idetartozik a sokféle hazug narratíva és a hozzátartozó leminősítő, a másikat végletekig ócsároló, sőt, rágalmazó gyűlölködésbe átmenő hangnem is. Azonosság még az is, hogy MP is hirdeti a Fidesztől átvett és az évtizedek során a köztudatba beégetett rágalmakat, elsősorban a DK-val szemben. Mindezek legfőképpen a Vezér és a Messiás fegyverei, amikhez külön frazeológia tartozik: ó-ellenzék, megélhetési politikus, füstös szobákban kötött alkuk, pozíció osztozkodás, azzal vádolni a másikat, amit ő maga tesz, stb.
Kamu konzultáció(ka)t is csak ők ketten tartottak: Orbán a magyarok, MP a saját hívei számára. A Tisza-elnök Orbánhoz hasonlóan mást mond és mást csinál (lásd pl.az EU-beli Fidesszel való együtt szavazásait). Ugyancsak erősen figyeli a közvélemény alakulásának változásait, véleményét ehhez igazítja. Álláspontját érdekei szerint váltogatja, a korábbiakat simán letagadja. Ezzel, valamint Orbán gyengülésével magyarázható, hogy a fél évvel ezelőttihez képest most már határozottabban a Nyugat felé fordul.
A közvélekedés egyszerűsítő (felszínes?) felfogása legnagyobb jelentőséget a cselekedetnek (pl. erőszak) tulajdonítja – egyébként tévesen. Ugyanis ez a szemlélet figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy nincsen tett verbalitás (szóbeli, megfogalmazott, esetleg ki sem mondott fenyegetés) és ezt megelőző gondolat nélkül (legközelebb pofán vágom, ha még egyszer...). Továbbá a gondolat mögött ott a lényeg: a szándék(!!). A fentiek alapján nem túlzás kijelenteni, hogy mindkettőjük alapvető szándéka a korlátozatlan hatalom elérése és megtartása.
A személyiséget tekintve mindketten korlátozást nehezen tűrő, mohóságtól vezérelt, hatalomvágyó, problematikus realitásérzékkel rendelkező, gigantikus egójú emberek.
MP-nél nem látszik az anyagi szerzés utáni vágy (bár az is igaz, hogy kezdetben Orbán is mértéktartóbbnak mutatkozott). Érdekes módon mindketten úgy gondolják, hogy nálunk demokrácia van. Orbán indítéka érthető. MP úgy tesz, mintha jogász végzettsége ellenére fogalma sem lenne a demokrácia mibenlétéről. Orbán nagy játékos és lépéseivel időnként kész jelentősen kockáztatni. MP-ről most derült ki, hogy ebben is meghaladja idolját, amennyiben mindent egy lapra tesz fel. Nyilvánvalóan tudnia kell, hogy a magát pártnak deklaráló Tisza nem a párttörvénynek megfelelően működik és a regnáló hatalom extra, jogszerűtlenül megalkotott törvény nélkül is kivonhatja a forgalomból, akár egy hónappal a választásokat megelőzően. Kétségtelen, amennyiben a Tisza képes a jelenlegi támogatottságának megtartására, akkor egy ilyen húzás Orbán számára is több mint megfontolandó lenne.
A bombasztikus nagyotmondásban azonos módon abszolút az élen vannak. Mindketten angolnabőrűek, a szembesítés elől kitérnek, tagadnak vagy mellébeszélnek aszerint, hogy mikor mire van lehetőség illetve szükség. Arcbőrük viszont felettébb vastag. Egyiküket sem látszik célszerűnek ellenőrzés nélküli túlhatalomhoz hozzásegíteni, jelentsen ez bármit is.
***
A fentiekben előadott tartalom, ami bármennyire igyekszik objektív megközelítés lenni, a dolog természeténél fogva mégiscsak egyfajta értelmezés, és ezért vitatható. Elfogadni nem kell. Remélem viszont, hogy elgondolkodtatásra megfelel. Van időnk az esedékes választásokig, s ezalatt rengeteg minden fog történni. Érezzük felelősségünknek a tájékozódást és az objektív (érzelemmentes), kritikus véleményalkotást!
