Gyerekként én is zebrás, antilopos, elefántos birtokról álmodoztam, ahol majd Hemingwayként tartok szafarit a barátaimnak, persze úgy, hogy egyetlen állatot sem szabad lelőni. Aztán már csak egy jobb kollégiumi szoba, tűrhető albérlet, megvehető lakás és talán egy olyan kertes ház szerepelt az álmaimban, amit egy kisebb testű kutya még körül tud rohanni. Mivel a kondukátor hajlamú politikusokat és szűk környezetüket nagyra nőtt gyerekként képzelem el, egy cseppet sem lep meg az, ami a hatvanpusztai birtokokon olykor látható.
Azért olykor, mert a gazdáik mindent megtesznek, hogy az „építés alatt álló gazdaság”, ahogy maga Orbán írta le a birodalmát, méretei, luxuskörülményei, túlkapásai ne kerüljenek avatatlan szemek elé. Mindez teljesen érthető, hiszen csak az, ami Hadházy létrájáról látható, alapjaiban írja át azt, amit a NER tábornoka oly gondosan felépített magáról pálinkázós, kolbásztöltögetős, danolászós pillanatfelvételein. Mármint, hogy ő is csupán a nép fia, mindössze az különbözteti meg tőlünk, hogy ő némi hatalmat kapott a kezébe, de azt is csak a mi érdekeink miatt. Vagyis igazi muszáj Herkules ő, akinek zsebében csak néhány garas cincog. A Covid utáni nyilatkozatát, miszerint bérből és fizetésből élőként őt is megviselte anyagilag a járvány, csak Hatvanpuszta nélkül lehet értelmezni. Úgy tenni, mintha hihető volna.
Amíg Mészáros antilopjai már csak egy régi vicc újabb poénja, addig Orbánnak a birtok igazi karaktergyilkosság. Önleleplezés, amely olyan „ihletett” vezetőkkel rendezi egy sorba, akikkel nem szívesen vállalna (legalábbis a látszat szintjén) közösséget. Emlékeznek még Janukovics állatkertjére a Kijevtől harminc kilométerre fekvő luxusbirtokon? Abban is voltak pávák is, meg antilopok is. Ceausescu bukaresti rezidenciáján, amely megható giccsel utánozta XV. Lajos korának stílusát, csaknem egytucatnyi kitömött zsiráf-, elefánt- és antilopfejet is kiakasztottak a festmények közé. (Az antilop olyan, mint a királyoknak a jogar? Titkos státuszszimbólum, mint a lakótelepen a felturbózott BMW?) Ma már mindegyik látványosság, a hatalom bárki által látogatható skanzenje. Azt most még nem tudni, hogy az unokáink amolyan vidéki Versailles-ként fogják-e mutogatni Hatvanpusztát a nem is annyira hüledező látogatóknak, de van rá sansz. A történelem ritkán pártolja a mértéktelenséget.
Mondjuk, Orbán e tekintetben szerényebb, ő most még a szomszédban tartja az egzotikus állatokat, és viszonylag ügyesen határolódik el tőle. Mert amíg az általa uralt rendszert még nem lehet a Kelet-Európában megszokott diktatúraként emlegetni, addig a mesés meggazdagodás, a fényűzés iránti csöndes elkötelezettség már nagyon is árulkodó. Ő idejében felismerte, hogy Hatvanpusztához úgy is el lehet jutni, ha nem zsigerel ki mindenkit, ha okosan osztogat, és ügyel arra, hogy a slepp feleségeinek is legyen mit villantaniuk. Inkább beszéljenek Rogán nejének milliós táskáiról, mint az ő kis hétvégi házáról. De most már ez sem tartható. A szerény jelmez alól kilóg a hermelin.