A magyar fiataloknak volt lehetőségük politikusokkal is találkozni és beszélgetni, köztük Kőrösi Csabával, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnökével. Vele többek között a fenntartható fejlődési célokról beszélgettünk, amelyeket szerinte egységként, nem önálló célokként kellene értelmeznünk és megvalósítanunk. Ebben kulcsszerepet kapna az egyéni, a közösségi és a döntéshozói érdekek összeegyeztetése és közös nevezőre hozása. Kőrösi Csaba szerint a fejlődés mérésének jelenlegi módszerét is újra kellene gondolni, többek között a fejlődés GDP-alapú definiálását. Hangsúlyozta egy új értékrend kialakításának szükségességét, valamint a jólét és jóllét újraértelmezését.
Ezután az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkárral, Azbej Tristannal is folytattunk beszélgetést. Megvitattuk vele a magánszféra fejlesztésfinanszírozásban betöltött szerepét, illetve az adósságrendezés kérdését. Az államtitkár az egyház tanításaiból kiindulva a szolidaritás, a méltányosság és együttműködés eszméit emelte ki. Az adósságrendezés kapcsán felvetettük, hogy a ha a felszabaduló pénzt kvóta alapon fejlődő országok felhasználhatnák, elkerülhető lehetne, hogy esetleg korrupció martaléka legyen.
Nehezen teljesíthető célkitűzések
A Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals, SDGs) az ENSZ által 2015-ben elfogadott 17 globális célkitűzés, amelyek a fenntartható fejlődés biztosítására szolgálnak. 2030-ig kellene teljesíteniük őket a tagállamoknak. Ezek a célok a szegénység felszámolásától az éghajlatváltozás elleni küzdelemig számos területet lefednek.
A 17 célkitűzés egy olyan új fejlődési modellt alapozna meg, amelyben helyet kap többek között a környezeti igazságosság is. Kevesen látják, hogy az emberiség egy újabb gazdasági szerkezetváltás előtt áll. Napjaink társadalmi-gazdasági renszerei a járványok, háborúk és a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásai közepette próbálják fenntartani a globalizáció és a kapitalizmus megszokott vívmányait, ámde ahogy telik az idő, úgy szembesülünk vele, hogy ez a felépítmény egyre inkább „recseg-ropog”. A gazdasági szerkezetváltással járó átalakulás, amelyet 2030-ig kellene elérnünk, szinte vállalhatatlan célnak tűnik. Ugyanakkor „ezek a célok nem önmagukban értelmezendők, hanem együtt alkotnak egy olyan eszközrendszert, amely segíthet elkerülni, hogy az emberiség a szakadék felé száguldó buszként a semmibe zuhanjon” – jegyezte meg Kőrösi Csaba.
„Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai ütköznek egymással, például nem lehet egyszerre GDP növekedést és környezetterhelés-csökkentést kívánni az egész világnak. Figyelembe kellene venni, hogy átléptük bolygónk eltartóképességét, és át kellene alakítani a termelési és fogyasztási rendszerünket, főképp a globális északon” – emelte ki az SDG-k kapcsán Farkas István Tamás az MTVSZ társelnöke.
Tény az is, hogy a fenntartható fejlődés útjai nem egységesek: a világ országai között regionális, társadalmi és gazdasági különbségek vannak, más időtávlatban kellene ezeket a célokat megvalósítaniuk. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egyszerre akar mindenki gazdagabb és egyenlőbb lenni, ezeket az igényeket pedig a fenntartható fejlődés alappillérei (természeti tőke, humán tőke, pénztőke, épített környezet társadalmi értékek) sehogyan sem képesek egyelőre szavatolni…
Az egyensúly azt jelenti, hogy a tőkék egyik fajtáját sem csökkentik a változtatások. Az átalakítások során azonban pozitív és negatív externáliák is keletkeznek. Mi a pozitívakat szeretnénk kisajáítani, a negatívakat – mint például a társadalmi bizalom csökkenése, környezetszennyezés, vízproblémák, klímaváltozás – a természet „fizeti meg”. Nem volt egyetértés arról a beszélgetés során, hogy a környezeti terhelésnek létezik-e már valamilyen kompenzációja,
Kezdjük ott, hogy a keletkezett károk mértékének objektív felmérése is rendkívül nehéz. A másik, hogy lehet ugyan szabályozni az egyes tevékenységeket, adókat, kvótákat kiszabni rájuk, de amíg a társadalmi-gazdasági berendezkedésünk alapja a kapitalizmus, addig mindig meg fogja találni azokat a „kiskapukat”, aminek a végeredménye ugyanúgy a negatív externália lesz… További probléma, hogy a kihívásokra adható közösségi válasz általában elmarad. Vannak egyének, akik készek tenni valamit, működnek akciókat szervező egyesületek, de nagyobb emberi közösségeket megmozgató fellépésekről, jelentős, átfogó hivatali döntésekről nem tudni.
A fiatalokat érdekelte az a kérdés is, hogyan lehetne fenntarthatóbbá tenni a városi életformát.
Ehhez egy új emberi értékrend kialakítására lenne szükség, amely szervesen beépülve a társadalomba, annak normájává válna – ami sok áldozattal jár, és ezeket a jóléti társadalmak nem biztos, hogy készek vállalni. Ezért is lenne égető szükség a jólét és a jól-lét, vagyis az igények és a szükségletek újraértelmezésére, újragondolására.
A rendszer amerikai blokkolása Kőrösi szerint súlyos hiba, amelynek minden ENSZ-tagállam meg fogja fizetni az árát. A világ gazdasági súlypontja fokozatosan Keletre tolódik, a szabadalmak, technológiai szabványok is egyre inkább Kínához kötődnek. Egy mindinkább multipoláris világban a mai, alapvetően unipoláris intézményrendszer fenntarthatatlanná válik.
Mit is kaptunk Sevillától?
A június 30. és július 3. között zajló konferencia záródokumentuma, a Sevillai Akcióterv konkrét intézkedéseket javasol a fenntartható fejlődési célok finanszírozására, beleértve az országok költségvetési feszültségeinek enyhítését válság idején, a devizakockázatok kezelését, valamint egy új, szolidaritási adó bevezetését a luxusrepülésekre vonatkozólag, a fenntartható fejlődés új forrásainak előteremtése érdekében.
A civil társadalmi szervezetek, például a Global Policy Forum, az Oxfam és a Caritas úgy vélték, hogy a Sevillai Akcióterv nem elég ambiciózus, és nem tartalmaz konkrét, mérhető intézkedéseket az SDG-k finanszírozási hiányának (évi 4 billió dollár) áthidalására. A dokumentumot túl általánosnak tartották, csak ajánlások szerepelnek bennük, különösen a globális adósságválság és az éghajlatfinanszírozás terén. A pénzügyi intézmények gyakorlatára semmilyen kötelező érvényű ellenőrzési vagy számonkéréses mechanizmus nem épül, így a hitelezők a későbbiekben is gyakorlatilag mindenféle központi ellenőrzés nélkül, szabadon „garázdálkodhatnak”. Ami pedig a luxusrepüléseket érintő szolidaritási adót illeti, arra már csak a „nevetséges” kifejezést, és különféle szinonimáit - lehetne használni.
Bár a konferencia szorgalmazta a nemzetközi pénzügyi intézmények, az IMF és a Világbank reformját, a civil szervezetek szerint nem születtek konkrét lépések a globális pénzügyi rendszer igazságtalanságainak kezelésére, például a döntéshozatali struktúrák demokratikusabbá tételére, a fejlődő országok nagyobb képviseletének biztosítására.
Érkezett javaslat egy ENSZ-alapú adósság-átstrukturálási mechanizmusra, amely lehetővé tette volna a fejlődő országok számára az adósságok kedvezményes visszafizetését, vagy akár elengedését is. Ez kiegészülhetett volna egy olyan projekttel, amely lehetővé tenné, hogy az adósság egy részét fenntartható fejlesztési célokra költsék. De nem fogadták el.
Ugyancsak félresöpörték a globális „Zöld Fejlesztési Alap” ötletét is, amelybe a fejlett országok GDP-arányos hozzájárulásokat fizetnének a fejlődő országok klímavédelmi projektjeire.
Magyar hangok a konferenciáról
„Magyarország érdeke is az, hogy a globális Dél országainak fenntarthatóan rendezett legyen az adóssága. A globális szolidaritás parancsán felül azért, mert a tömeges fizetésképtelenség instabilitást, társadalmi és gazdasági kockázatokat jelent számunkra is” – emelte ki a sevillai konferencia kapcsán Farkas István Tamás.
„A sevillai konferencia során ifjúsági résztvevőként fontos élmény volt számomra, hogy a civil események mellett lehetőség nyílt a magyar delegációval, köztük Azbej Trisztánnal is egyeztetni. Jó érzés volt, hogy meghallgatták a felvetett javaslatokat. Úgy látom, hogy a valós eredményekhez szükség van konkrét lépésekre, amelyeknek első állomása éppen az ilyen párbeszéd lehet.” – vallotta W. Diána, az MTVSZ ifjúsági tagja.
A Sevillai Akcióterv egy törekvő, de nem kötelező érvényű program, ráadásul az Egyesül Államok is kimaradt belőle. Pedig a fórum lépéseket javasolt volna a globális adósságválság kezelésére, mivel 3,4 milliárd ember él olyan országokban, amelyek többet költenek adósságszolgálatra, mint egészségügyre vagy oktatásra.
Az MTVSZ szerint, habár az alapgondolat nagyon bátor és előremutató, a valóság elszomorító. A kidolgozott záródokumentum nem fogalmaz meg hatásos megoldásokat a legsürgetőbb problémákra sem, mint például a fejlődő országok eladósodása.
Ha Magyarország nem áll ki a valódi pénzügyi reformokért, akkor a jövő nem a fenntarthatóságról, hanem az instabilitásról fog szólni – globális és hazai szinten egyaránt.
