A magyar fiataloknak volt lehetőségük politikusokkal is találkozni és beszélgetni, köztük Kőrösi Csabával, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnökével. Vele többek között a fenntartható fejlődési célokról beszélgettünk, amelyeket szerinte egységként, nem önálló célokként kellene értelmeznünk és megvalósítanunk. Ebben kulcsszerepet kapna az egyéni, a közösségi és a döntéshozói érdekek összeegyeztetése és közös nevezőre hozása. Kőrösi Csaba szerint a fejlődés mérésének jelenlegi módszerét is újra kellene gondolni, többek között a fejlődés GDP-alapú definiálását. Hangsúlyozta egy új értékrend kialakításának szükségességét, valamint a jólét és jóllét újraértelmezését.
Ezután az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkárral, Azbej Tristannal is folytattunk beszélgetést. Megvitattuk vele a magánszféra fejlesztésfinanszírozásban betöltött szerepét, illetve az adósságrendezés kérdését. Az államtitkár az egyház tanításaiból kiindulva a szolidaritás, a méltányosság és együttműködés eszméit emelte ki. Az adósságrendezés kapcsán felvetettük, hogy a ha a felszabaduló pénzt kvóta alapon fejlődő országok felhasználhatnák, elkerülhető lehetne, hogy esetleg korrupció martaléka legyen.
Nehezen teljesíthető célkitűzések
A Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals, SDGs) az ENSZ által 2015-ben elfogadott 17 globális célkitűzés, amelyek a fenntartható fejlődés biztosítására szolgálnak. 2030-ig kellene teljesíteniük őket a tagállamoknak. Ezek a célok a szegénység felszámolásától az éghajlatváltozás elleni küzdelemig számos területet lefednek.
A 17 célkitűzés egy olyan új fejlődési modellt alapozna meg, amelyben helyet kap többek között a környezeti igazságosság is. Kevesen látják, hogy az emberiség egy újabb gazdasági szerkezetváltás előtt áll. Napjaink társadalmi-gazdasági renszerei a járványok, háborúk és a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásai közepette próbálják fenntartani a globalizáció és a kapitalizmus megszokott vívmányait, ámde ahogy telik az idő, úgy szembesülünk vele, hogy ez a felépítmény egyre inkább „recseg-ropog”. A gazdasági szerkezetváltással járó átalakulás, amelyet 2030-ig kellene elérnünk, szinte vállalhatatlan célnak tűnik. Ugyanakkor „ezek a célok nem önmagukban értelmezendők, hanem együtt alkotnak egy olyan eszközrendszert, amely segíthet elkerülni, hogy az emberiség a szakadék felé száguldó buszként a semmibe zuhanjon” – jegyezte meg Kőrösi Csaba.
„Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai ütköznek egymással, például nem lehet egyszerre GDP növekedést és környezetterhelés-csökkentést kívánni az egész világnak. Figyelembe kellene venni, hogy átléptük bolygónk eltartóképességét, és át kellene alakítani a termelési és fogyasztási rendszerünket, főképp a globális északon” – emelte ki az SDG-k kapcsán Farkas István Tamás az MTVSZ társelnöke.
Tény az is, hogy a fenntartható fejlődés útjai nem egységesek: a világ országai között regionális, társadalmi és gazdasági különbségek vannak, más időtávlatban kellene ezeket a célokat megvalósítaniuk. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egyszerre akar mindenki gazdagabb és egyenlőbb lenni, ezeket az igényeket pedig a fenntartható fejlődés alappillérei (természeti tőke, humán tőke, pénztőke, épített környezet társadalmi értékek) sehogyan sem képesek egyelőre szavatolni…
Az egyensúly azt jelenti, hogy a tőkék egyik fajtáját sem csökkentik a változtatások. Az átalakítások során azonban pozitív és negatív externáliák is keletkeznek. Mi a pozitívakat szeretnénk kisajáítani, a negatívakat – mint például a társadalmi bizalom csökkenése, környezetszennyezés, vízproblémák, klímaváltozás – a természet „fizeti meg”. Nem volt egyetértés arról a beszélgetés során, hogy a környezeti terhelésnek létezik-e már valamilyen kompenzációja,
Kezdjük ott, hogy a keletkezett károk mértékének objektív felmérése is rendkívül nehéz. A másik, hogy lehet ugyan szabályozni az egyes tevékenységeket, adókat, kvótákat kiszabni rájuk, de amíg a társadalmi-gazdasági berendezkedésünk alapja a kapitalizmus, addig mindig meg fogja találni azokat a „kiskapukat”, aminek a végeredménye ugyanúgy a negatív externália lesz… További probléma, hogy a kihívásokra adható közösségi válasz általában elmarad. Vannak egyének, akik készek tenni valamit, működnek akciókat szervező egyesületek, de nagyobb emberi közösségeket megmozgató fellépésekről, jelentős, átfogó hivatali döntésekről nem tudni.
A fiatalokat érdekelte az a kérdés is, hogyan lehetne fenntarthatóbbá tenni a városi életformát.
Ehhez egy új emberi értékrend kialakítására lenne szükség, amely szervesen beépülve a társadalomba, annak normájává válna – ami sok áldozattal jár, és ezeket a jóléti társadalmak nem biztos, hogy készek vállalni. Ezért is lenne égető szükség a jólét és a jól-lét, vagyis az igények és a szükségletek újraértelmezésére, újragondolására.
