Egy fél óra alatt áttanulmányozható online tananyagot készített az Amnesty Magyarország. A céljuk, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a tudás arról az átlagosan havi 130 ezer forint fizetéskülönbségről és a munkaerőpiacon tapasztalt akadályokról, amely a nőket sújtja. A témát megszámlálhatatlanul sokszor járta már körbe milliónyi feldolgozás, de nem lehet róla eleget beszélni, mert a tények hiába ismertek, a változás igen lassú. Az Amnesty szerint 2002-ben 19,1 százalék volt a bérszakadék, azaz ennyivel kerestek többet a férfiak, mint a nők. A különbség húsz év alatt csak kevesebb mint két százalékkal csökkent. Ezzel az uniós tagországok között nálunk az egyik legnagyobb a nemek közötti fizetésbeli egyenlőtlenség.
Katonák és királylányok
Ezen sorok írójának mostanában gyakran van szerencséje saját szemével látni a fideszes zsinórmérték szerint elrettentő példaként, már-már Mordorként leírt Svédországot. Míg nálunk egy nem kifejezetten nőies szakmában tevékenykedő nőtársunk olyan ritkaságnak számít, hogy újságcikk vagy tévériport készül róla, addig az északi uniós tagállam minden hibájával együtt abban kétségtelenül példaértékű, hogy munkavállalás terén nem tapasztalunk nemek közötti különbséget. Láttunk munkáját végezni zubbonyos tűzoltólányt, megismertünk ipari konyhákat szervizelő fiatal nőt, egy gigantikus bevásárlóközpont cégen belüli rakodásait végző sofőrök szinte mind nők. Honnan ered hát a különbség és hazánkban a rácsodálkozás? Kutatások szerint, és erre az Amnesty oktatóanyaga is felhívja a figyelmet, az általánosítás és a nemek szerinti skatulyázás az ok, amely számos országban, többek között nálunk már gyerekkorban elkezdődik.
A kislányok gondoskodók, a kisfiúk kőkemények – ebben a szellemben cseperednek a jövő munkavállalói. Nem arról van szó tehát, hogy a nőknek eleve kisebb fizetést ajánlanak, hanem arról, hogy végül zömmel olyan szakmát választanak, ahol eredendően alacsonyabbak a bérek.
És hiába, hogy a PISA-teszteken a 15 éves korosztályban az OECD- országokban átlagosan nincs jelentős eltérés a fiúk és a lányok természettudományos és matematikai ismeretei között, országonként mégis akadnak különbségek, mindennek pedig az az eredménye, hogy mire pedig elérkezik az egyetemválasztás, az eltérés égbekiáltó lesz. Tavaly itthon a felsőfokú alap- és mesterképzésben a nők aránya műszaki tudományok terén 26,2 százalék, informatika terén 14,7 százalék volt. Természettudományokat a két nem közel azonos arányban választott. Vannak viszont elnőiesedő pályák. A jogi tanulmányokat több mint 62 százalékban, a tanárképzést 81 százalékban kezdték meg nők.
Repíti a lift a férfiakat
„Figyeld meg, hogy ha egy tantestületben van egy férfi, előbb-utóbb belőle lesz az igazgató, még akkor is, ha a tanárnők között esetleg lenne nála alkalmasabb a vezetői pozícióra” – magyarázta nemrég egy vidéki kisvárosban élő ismerős. Gyors elmélkedés után igazat kellett adnunk neki. A jelenséget vertikális szakmai szegregációnak hívják, és az oka az uralkodó nemi sztereotípia.
Az Amnesty Magyarország adatai szerint bár hazánkban az összes foglalkoztatottak közel 47 százaléka nő, a vezető pozíciók alig tizedében találjuk őket. Ez az egyik legalacsonyabb uniós érték, hiszen az átlag a tagállamokban 34 százalék.
A vertikális szegregáció mellé betársul még az úgynevezett üveglift fogalma. Ezen megfigyelés szerint azokon a munkahelyeken, ahol zömmel nők dolgoznak – egy átlagos iskola tehát megfelelő példa erre –, a heteroszexuális fehér férfiak viszonylag hamar magas pozíciókat érnek el.
Két hónap ingyenmunka
Az egyenlő bér nemzetközi napja egy szimbolikus dátum, amely országonként eltér, és azt jelképezi, mennyit kell az év végéig dolgoznia egy nőnek ahhoz, hogy megkeresse azt, amit egy átlagos férfi az előző évben keresett. Az Európai Unióban a férfi alkalmazottak átlagos bruttó órabére 2022-ben 12,7 százalékkal magasabb volt, mint a nőké. Az uniós egyenlő bér napja november 15-én van, Magyarországon október 29-én emlékezünk meg a dátumról. Az Amnesty International Magyarország tavaly ebből az alkalomból több helyszínen demonstrált, hogy így hívják fel a figyelmet: az volt az a nap, amelytől kezdve a nők az év végéig szimbolikusan nem kaptak fizetést.
Tapasztalataink szerint fordított helyzetben jóval kevésbé működik az elfogadás. Szó szerint kiröhögték a férfi kollégái, mesélte lapunknak Andrea (nevezzük így), aki bányamérnöki diplomát szerzett Miskolcon. A munkahelyén a mellőzést addig bírta, amíg meg nem született az első gyermeke. A gyes alatt átképezte magát, az oktatásban helyezkedett el. Néha még ma is hiányzik neki az „olajszag”, de nem bánta meg a váltást. A tények kedvéért szögezzük le, talán a nők is elkövetik a maguk hibáit a tekintetben, hogy ellenkező előjellel viszont egész másként fest a dolog. Ahogy tapasztaltuk, szinte rocksztárnak kijáró rajongással vették körül kollégák és anyukák azt a férfit, aki óvodapedagógiai diplomát szerzett, és kisgyerekek nevelését bízták rá egy vidéki oviban.
Jövőre minden jobb lesz?
Az Amnesty Magyarország megteszi, ami tőle telik, például szakmai javaslatokat juttattak el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez. Létezik emellett egy EU-s irányelv, amelyet minden tagállamnak, így hazánknak is be kell építeni jövő júniusig a jogrendjébe. A cél, hogy egy munkahelyen a munkavállalók szakértelmét, teljesítményét értékeljék, átlátható legyen a bérezés, megszűnjön a diszkrimináció. Az irányelv főbb elemei között szerepel, hogy
az álláshirdetésekben kötelező lesz feltüntetni a bérsávokat, tilos lesz rákérdezni a korábbi fizetésekre, a dolgozók hozzáférhetnek a béradatokhoz, és ha a bérszakadék 5 százaléknál nagyobb, kötelező lesz intézkedési tervet készíteni.
Ha tennénk azért, hogy hazánk átültesse az uniós, a bértranszparenciáról szóló irányelvet, aláírhatjuk az Amnesty Magyarország „Ami a nőket illeti” nyilatkozatát. Így tettek már olyan ismert emberek, mint Oltai Kata művészettörténész, valamint Beck Zoltán és Vitáris Iván zenészek.
