Hetvenhárom éves vagyok és texasi – mondta Robert Wilson rendező tíz évvel ezelőtt 2015-ben a Vígszínházban, ahol hosszabb előadást tartott. Mint egy jó jó színész, nagyon meg tudott érkezni. Emlékszem, amikor belépett a Szent István körúti teátrum színpadára, hosszasan csak némán várt. Amíg nem teremtődött meg a teljes koncentrált csend, addig nem kezdett bele az elragadóan laza és személyes monológjába.
Sok mindenről mesélt, gyerekkoráról, a nagymamájáról, arról, miért költözött New York-ba, ahol aztán színházi műhelyt alapított. Beszélt a fontos találkozásairól, arról, hogy először mindig a színpadi fényt álmodja meg, aztán jöhet az előadás többi elme. Azt is elmondta, hogy a fény mellett meghatározó számára a mozgás és a zene. A produkcióiban azonban valóban elsődleges maradt a költészetté váló vizualitás. Volt olyan előadása, amely több napig tartott.
Maga is festett, rajzolt ki, is állította többször a műveit. Wilson igazi világnagyság és világpolgár volt. Bejárta a világot munkáival, rendezett operákat a világ jelentős operaházaiban, de dolgozott Japánban, Kínában, Brazíliában, Iránban és rendezett nálunk is. 2014-ben a Vígszínházban az 1914 című előadást, aztán 2021-ben az Oidipuszt is láthatta a budapesti közönség a MITEM-en.
Azt vallotta, hogy a színpadon nem akar, prédikálni, sem politikai nyilatkozatokat tenni. A színpadon kívül azonban érzékeny volt a közéletre, a budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetemen történtekre is reagált, kiállt az egyetemfoglalók mellett, illetve a mitemes honoráriumának a felét felajánlotta a Freeszefének. Ezzel kapcsolatban azt is mondta a fiataloknak, hogy „ha a sárkány előtted áll, elő kell húznod a kardodat”.
Sokak számára volt ihlető: Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Sutonnal című művét például az inspirálta, hogy 1971-ben látta Párizsban a Robert Wilson által rendezett A süket pillantása című előadást, amelynek főszerepét az amerikai fekete színésznő, Sheryl Sutton játszotta. Pilinszky barátságot is kötött a színésznővel.
Wilson távozásával felerősödik az az érzet, amit az Oidipusz című előadása váltott ki bennem: „hiába menekülünk a végzetünk elöl, nevezhetjük sorsnak, azt nem kerülhetjük el.” Wilson rengeteg színházi, gondolatot, bölcsességet, szellemi és vizuális értéket hagyott ránk. Érdemes velük hozzá méltóan sáfárkodnunk.
