„Megbocsátok, hogy helyet csináljak – / hogy elengedhessem a szorongásokat, / és felismerhessem a gyereket, / aki voltam a tükörben.” ZAZ első dalának sorai úgy hatottak, mintha valaki halk mozdulattal kitárna egy belső ajtót – és máris másként lélegezne a tér. A Balaton-felvidék dombjai között ez a változás szinte tapinthatóvá vált.
Valami ősenergia áradt belőle, amit nem kell – és nem is lehet – magyarázni. Ő nem egyszerűen énekel. Amit tud, azt nem lehet tanulni, és főleg nem lehet megjátszani. Nem keresi a hatást, nem próbál elbűvölni – mégis azonnali közelséget teremt. Folyamatos párbeszédben áll a közönséggel, ítélkezés és távolságtartás nélkül. A szívét rakja ki elénk – teljes lényével van jelen.
A koncert ZAZ új, 2025 őszére várt albumának három fontos darabjával kezdődött: a Megbocsátok (Je pardonne) az elengedés erejéről, A mosolyom (Mon sourire) a visszanyert önazonosságról, az Így is lehet (On peut comme ça) pedig az újrakezdés kényszerűségéről beszélt – mintha egy lassú belső átalakulás különböző állomásait jelölnék ki.
Az este során ZAZ többször is megszólalt. Elmondta, hogy a Láng (La Flamme) című dalt azoknak a nőknek ajánlja, akik előtte jártak, utat törtek, és lehetővé tették, hogy ő ma színpadon állhasson. A Képzelem, hogy tudod (J’imagine que tu sais) egy toxikus kapcsolatból való kilépés fájdalmát és megerősödését fogalmazza meg. A Szívem, te őrült vagy (Mon cœur tu es fou) pedig egy iráni költőnő versére íródott, és azokhoz szól, akik a legelnyomottabb társadalmakban is hisznek, remélnek, és minden szörnyűség ellenére egyenesen állnak. A dal szívdobbanások zúgását idéző ritmikája még erőteljesebbé teszi az üzenetet: „Egy vad és szelíd tűzből élek, anélkül hogy kiáltanék, anélkül hogy sajnálnának.”
A készülő albumról elhangzó dalok között akadtak olyanok is, amelyek még nem jelentek meg hivatalosan. Az egyiknél ZAZ nevetve jegyezte meg, hogy „ezt még nem tudom kívülről”, mire behozták neki a kottaállványt, és abból puskázott. Volt valami különös közvetlenség abban, ahogyan ezek a dalok megszólaltak – mintha egy próbafolyamat belső körei nyíltak volna meg egy este erejéig.
Ezek a friss kompozíciók nemcsak zeneileg, hanem gondolatilag is mély rétegeket nyitottak meg. Az egyik ilyen pillanatban hangzott el az est talán legfontosabb mondata: hogy minden körülmény ellenére van bennünk egy mag, amit nem lehet összetörni. Egy belső fény, amelyre vigyázni kell. Ezt a gondolatot vezette fel az Épen és sértetlenül (Sains et saufs) című új szerzemény.
Természetesen helyet kaptak a korábbi albumok meghatározó darabjai is: a Ha esetleg elfelejteném (Si jamais j’oublie) emlékeztető mondatai, a Mi lesz, ami jön (Qué vendrà) nyelvi és zenei játékai, vagy éppen a Járókelők (Les passants) empatikus pillanatképei – de ezek is szervesen illeszkedtek az est belső ívéhez.
A legvégén, az Elmegyünk majd (On ira) előtt ZAZ arról beszélt, hogy bejárta a világot, és sokszor fellépett olyan helyeken, ahol nem beszélik a francia nyelvet. De ma már úgy érzi, nincs is szükség szavakra, mert mind ugyanazt a nyelvet beszéljük: a szív és az érzelmek nyelvét. És miközben ezek a szavak elhangzottak, és a dal is felcsendült („Oh qu’elle est belle notre chance / Aux mille couleurs de l’être humain…” – a ZAZ: „Milyen szép is ez az esélyünk, / az emberi lét ezernyi színével), az a kérdés motoszkált bennem: vajon mindenki ugyanazt a koncertet hallgatja-e?
ZAZ nem válogathatja meg a közönségét – csak önmagához lehet hű. Dalai szelíd ellenállások: nem kiáltanak, de nem hajlanak. Arról mesélnek, hogyan lehet talpra állni, amikor elvesznek az illúzióink. Hogy „nem illünk a dobozokba, amiket nekünk szántak”. Hogy egy nő szólhat önmagáért, más nőkért, a gyerekkori tündérekért.
Amikor A tündér (La Fée) felcsendült, egy mondattal emlékeztetett rá, milyen lenne a világ, ha nem választanánk el álmot és valóságot. Miközben az Akarom (Je veux) – a kultikus dal, amely nemet mond a Ritzre, a Chanelre, a limuzinokra – itt egy olyan környezetben hangzott el, ahol ezek a szimbólumok nemcsak elérhetők, de sokak számára a maguktól értetődő realitás kellékei.
ZAZ valóban egy nyelvet beszél mindenkivel, aki hajlandó meghallani. Az ő nyelve nem a pénzé, hanem a szívé. A szabadság, a megbocsátás, a női öntudat, az érintetlen belső fény üzenetei nem válogatnak a címzettek között. És miközben egy domboldalnyi ember ünnepelte őt, volt valami mélyen megindító abban, ahogy a világ egyik legszabadabb és legnyitottabb hangja olyan helyen csendült fel, ahol a szabadság nem közös élmény volt – csak közös koncert.
Infó
ZAZ-koncert a Paloznaki Jazzpikniken
2025. július 31.
