Pénteken lejárt a Donald Trump amerikai elnök által a vámtarifákról szóló megállapodásra adott határidő, az erről szóló, legújabb rendelet pedig kimondja, hogy a világ minden országából érkező termékek esetében 10 százalékos az importvám, kivéve 92 olyan országot, amelyekre magasabb tarifák vonatkoznak. Trump egy külön rendeletben 10 százalékkal, 25-ről 35 százalékra emelte Kanada vámtarifáját, ami már péntektől hatályos, míg a többi ország esetében a tarifák augusztus 7-én lépnek életbe. A Mexikóval kötendő vámmegállapodás határidejét további 90 nappal meghosszabbították.
A BBC összefoglalója alapján a most bejelentett tarifák közül a legmagasabb importvámok a következő országokra vonatkoznak:
Szíria 41 százalékos vámtarifával néz szembe,
Laosz és Mianmar esetében 40 százalékos az importvám,
Svájc esetében ez 39 százalék,
Irak és Szerbia egyaránt 35 százalék vámot kapott,
és Algériára, Bosznia-Hercegovinára, Líbiára és Dél-Afrikára 30 százalékos vámtarifát vetett ki az amerikai elnök.
Donald Trump a Truth Social nevű közösségi oldalán arról számolt be, hogy Claudia Sheinbaum mexikói elnökkel a jelenlegi megállapodásuk meghosszabbítása mellett döntöttek. „Egyre jobban megismerjük és megértjük egymást” – állapította meg az amerikai elnök. Sheinbaum közölte, országa kilencven napot kapott egy párbeszéden alapuló, hosszú távú megállapodás kiépítésére.
Az amerikai elnök több olyan indokot is említett, mely szerinte szükségessé teszi a vámok bevezetését, Kanada és Mexikó esetében egyebek mellett a fentanil Egyesült Államokba történő beáramlásának a megfékezését említette. A BBC megjegyzi, az amerikai vám- és határőrség adatai alapján az ilyen lefoglalások 0,2 százaléka történik a kanadai határon, a többit szinte teljes egészében a mexikóin kobozzák el.
„Komoly kármentő megállapodás az EU számára a kialkudott 15 százalékos alapvám”Már korábban kereskedelmi megállapodást kötött az Egyesült Államokkal:
az Egyesült Királyság (25 százalék helyett 10 százalék)
az Európai Unió (30 százalék helyett 15 százalék a legtöbb árucikk esetében)
Japán (25 százalék helyett 15 százalék)
Fülöp-szigetek (20 helyett 19 százalék)
Kína (145 százalék helyett 30 százalék)
Vietnam (46 százalék helyett 20 százalék)
Indonézia (32 százalék helyett 19 százalék)
Dél-Korea (25 százalék helyett 15 százalék)