Hosszú interjút adott Orbán Viktor a lengyel wPolsce24 televíziónak, a többi között azt állítva, pezsgőt bontott, amikor megtudta, hogy Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztást.
A WP Wiadomości szemléje szerint a beszélgetés elején a magyar miniszterelnök hangsúlyozta, megtiszteltetés számára, hogy egy lengyel állampolgárral beszélhet, majd rögvest bele is kezdett a Donald Tusk vezette varsói kormány bírálatába.
Orbán Viktor kifejtette: – Azt mondanám, hogy az a magyarok egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy hűségesek vagyunk. Most a barátainkhoz is hűségesek vagyunk, akik sok csatában harcoltak velünk. Lengyelország nagyobb, mint Magyarország; politikai ereje Jarosław Kaczyński pártelnök és Mateusz Morawiecki miniszterelnök kormánya idején egy ponton segített enyhíteni a brüsszeli nyomást Magyarországon. Erre nagyon jól emlékszem - magyarázta hozzáállását a lengyel belpolitikához. Úgy folytatta: – Ami Lengyelországban történik, az teljesen elfogadhatatlan, ellentétes a törvénnyel, az erkölccsel és a demokráciával. Szégyenletes, hogy az Európai Unió hatóságai, akik azt a közösséget irányítják, amelyhez mindannyian tartozunk, nemcsak hogy hallgatnak, de még támogatják is a lengyel miniszterelnök politikáját. Az európai értékek szempontjából ez teljesen elfogadhatatlan.
Ezért amikor Karol Nawrocki megnyerte a lengyel elnökválasztást, a miniszterelnök elmondása szerint pezsgőt bontott. – Ez történelmi győzelem a mi szempontunkból. Ez a választás lehetőséget nyitott a közép-európai együttműködés megújítására. Mi Visegrádi Csoportnak hívjuk, de nevezhetjük, aminek akarjuk. A kulcs az együttműködés, amely nagy sikert aratott Mateusz Morawiecki lengyel, Andrej Babiš cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. Nagyon jól működött. Franciaországnak és Németországnak meg kellett állapodniuk velünk fontos európai kérdésekben. A Visegrádi Csoport nélkül, a régió együttműködése nélkül ez lehetetlen - magyarázta.
Megvan a végeredmény, Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztástJobboldalra csúszott Lengyelország, Karol Nawrocki győzelme átrendezi a politikátOrbán Viktor ezt követően arról beszélt, hogy a választás eredménye üzenet is, hogy számolni kell a következményekkel, ha valaki átlépi a tisztességes politikai verseny határait. Találkozót viszont egyelőre nem tervezett be Karol Nawrockival, elmondása szerint először azt Sulyok Tamás köztársasági elnöknek kellene megtennie. A miniszterelnök elmondta azt is, hogy Lengyelország fantasztikus gazdasági eredményeket ért el a Jog és Igazságosság kormányzása alatt, és ezeket a lehetőségeket pedig szerinte a Tusk-kormány nem használja ki. Ekkor a kormányfő sajnálkozni kezdett, hogy Donald Tusk szerinte gyűlöli őt. Azt hiszem, gyűlöl engem. Tudod, amikor bűnt követsz el, azokat gyűlölöd, akik nem akarják veled elkövetni ugyanazt. Ő a nacionalista és hazafias álláspontról egy Brüsszel-párti, németpárti, föderalista álláspontra váltott. Elárulta hazafiságot, amit én soha nem árultam el.
Támadásba lendült a lengyel szélsőjobb, Donald Tusk átrendezi kormányátMég mindig itt állok, ezért gyűlöl engem, mert tudja, hogy ismerem és emlékszem a hibáira, a bűneire. Megpróbálok a lehető legudvariasabb lenni, de én így látom - fejtegette. A kormányfő meg van győződve róla, hogy Mateusz Morawiecki lengyel és Andrej Babiš cseh miniszterelnök vissza fognak térni a hatalomba, Robert Fico pedig maradni fog, és akkor szerinte rendben lesz a visegrádi együttműködés, s meg fogják tudni állítani az uniós költségvetésben lévő „őrült” ötleteket. Újra előállt azzal a fenyegetéssel is, hogy megvétózza az új EU-s költségvetést, ha nem oldják fel az Orbán-kormány korrupciója és a jogállamiság szétverése miatt Magyarország elől blokkolt uniós forrásokat.
Végezetül a kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről is elmondta a véleményét. E szerint tiszteli az ukrán elnököt, de hibát követett el. „Az egyik ilyen hiba az volt, hogy egy évvel ezelőtt elutasította a békekötésre irányuló javaslatomat, mert minél tovább tart, annál magasabb az ára. Akkor meggyőzött arról, hogy az idő ebben a háborúban az országa oldalán áll. Elutasította az értelmezésemet, miszerint az idő az orosz oldalon áll. De ma itt vagyunk. Zelenszkij helyzete nem könnyű. Nagyon nehéz egyesíteni egy nemzetet, amely egy reménytelen háborúban áll” - mondta.
Orbán Viktor: Ha Ukrajna tagja lesz az Európai Uniónak, beszélhetünk arról, hogyan adjunk pénzt, de ez az én életemben nem fog bekövetkezniÍrt a lengyel külügyminiszter, hogy inkább arra a népszavazásra lenne kíváncsi, amelyik Magyarország uniós tagságáról szólLengyel kormányválság fenyeget, esik Donald Tusk kormányának támogatottsága, már csak a megkérdezettek egyharmada bízik a kabinetbenDonald Tusk megnyerte az általa indított bizalmi szavazást