Támadásba lendült a lengyel szélsőjobb, Donald Tusk átrendezi kormányát

Mesterségesen gerjesztett felháborodás izgalom foglalkoztatja több hete a lengyeleket. Donald Tusk kormánya még július elején bejelentette, hogy határellenőrzést vezet be a német és a litván (schengeni) határokon. Ezzel a belügyminisztériumhoz tartozó határőrséget és a területvédelmi csapatokat bízták meg. Az intézkedést azzal indokolták, hogy mindkét oldalról sok migráns tartott lengyel területek felé, illetve, hogy a német hatóságok számos külföldit toloncolnak át a határon. Ezek olyan személyek, akikről a menekültügyi eljárás során kiderül, hogy Lengyelországon – tehát egy biztonságos államon – át jutottak német területre. Az úgynevezett dublini eljárás szerint nekik Lengyelországban kell átesniük ezen az eljáráson. Egyes nézetek szerint a határellenőrzés volt a megfelelő válasz a német eljárására, illetve arra, hogy a litvánok esetleg átirányítják lengyel irányba azokat a migránsokat, akiket Lukasenko rendszere „szállít az EU-nak.

Más vélemények szerint – és ezek vannak többségben a liberális sajtóban – Tusk úgy dönthetett, hogy „erőt mutat”, kormányzati lépésekkel hatástalanítja a jobboldali nyomulást, amely Karol Nawrocki elnökké választása után összeomlással fenyegette az általa vezetett liberálisokból, centristákból és a baloldalból álló kormánykoalíciót. Az ilyen lépéseknek Lengyelországban elkerülhetetlenül németellenes konnotációja van, Donald Tusknak ezért is szemére hányták, hogy ugyanúgy a németellenes kártyához nyúl, mint politikai ellenfele, Jaroslaw Kaczynski, a nacionalista-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője.

Az államilag szervezett határellenőrzésre azonban szinte azonnal ráugrott a parlamenten kívüli szélsőjobboldal: határvadász őrjáratok jelentek meg a német határnál kamerák előtt zaklatni kezdték az utazókat. Az őrjáratokat egy Robert Bąkiewicz nevű 49 éves nacionalista politikus szervezi. Ő jól ismert szereplője a lengyel szélsőjobb szcénának. Éveken át szervezte minden év november 11-én úgynevezett „függetlenségi” meneteket. Ezek a hazafias felvonulások a két világháború közötti időszak antiszemita, fasisztoid szervezeteinek örökségét feltámasztva vonultak Varsóban, ami sokakban félelmet és viszolygást keltett. Bąkiewicz a legutóbbi választáson a PiS listáján próbált bejutni a parlamentbe, de sikertelenül. A szélsőségesek erőszakos megjelenése különös reakciót váltott ki. A kormány ingerülten utasította vissza a migránsvadász különítmények megjelenését, miközben a PiS rokonszenvvel kezeli ezeket. Sőt mind Andrzej Duda, a még hivatalban lévő államfő, mind Karol Nawrocki, a megválasztott elnök is rokonszenvezve, elismeréssel beszélt ezekről az „önkéntesekről, akik segítik a határőrség munkáját.”.

A kormánypárti oldal – beleértve a vele tartó médiát – jogosan zúdult fel, rámutatva arra, hogy Bąkiewicz megpróbált beavatkozni az állami hatáskörökbe, miközben idegenellenes és németellenes hisztériát gerjeszt, s ehhez a PiS és a jobboldalt képviselő magas állami tisztségviselők is csatlakoznak. Az is jogos aggodalmat kelt, hogy a migrációs/németellenes hisztériával szinte párhuzamosan felszínre tör a hagyományos lengyel szélsőjobb viszolyogtató antiszemitizmusa. Ezt ma a politikai porondon Grzegorz Braun személyesíti meg, aki a Konföderáció párt színeiben lett EP-képviselő, de később szakított velük, amikor önállóan indult a tavaszi elnökválasztáson. Braun a negyedik legjobb eredményt érte el, 1,2 millióan szavaztak rá, ami a választók 6,4 százaléka volt. Braun és pártja azóta egyre aktívabb: jelenleg a helyi struktúrákat szervezik, indulni akarnak a 2027-es választáson, sőt azt latolgatják, hogy részei lehetnek egy jobboldali kormánykoalíciónak. Braun eközben egyre szélsőségesebb retorikával és akciókkal növeli médiajelenlétét. Egy minapi rádióinterjúban tagadta, hogy Auschwitz-Birkenauban gázkamrák lettek volna, majd kíséretével Jedwabne városkában akadályozta, hogy a lengyel országos főrabbi eljusson a helyi zsidó áldozatokról tartott emlékünnepélyre. (1941-ben a németek elfoglalták az addig szovjet megszállás alatti Jedwabne települést, ahol a helyi lakosok lemészárolták zsidó szomszédjaikat legalább 340 embert. A tömeggyilkosság áldozatainak emlékművet állítottak. Most ennek közelében, magánterületen „ellenemlékművet” létesítettek ismeretlenek. Ezen az áll, hogy a gyilkosságot a németek hajtották végre. Azt is kiírták, hogy a zsidók együttműködtek a Lengyelországot felosztó hatalmakkal, a háború alatt pedig a németekkel kooperáltak.)

Lengyelországban legfeljebb pár ezer magát zsidóként meghatározó lengyel él, jelenlétük legfeljebb szimbolikus. Egyébként hasonló az ázsiai, afrikai eredetű migránsok képviselete is az országban. Valódi milliós tömeget az Ukrajnából és kisebb számban Belaruszból érkezettek jelentenek. Ők korábban vendégmunkásként járultak hozzá a lengyel gazdaság gyors növekedéséhez. Nagyobb számban először Belaruszból érkeztek politikai menekültek a 2020-as tiltakozó mozgalom leverése után, majd két évre rá jöttek az orosz agresszió elől menekülő ukrán családok. A társadalom eleinte nagy szolidaritással fogadta őket, de az idő múlásával, s a gazdasági nehézségekkel együtt, megjelentek az ukránellenes indulatok. A lengyel jobboldal – és nem csak a szélsőjobb – erősen rájátszik erre. Az ukránoknak adott ellátások miatti sokszor kicsinyes irigységbe keverik a lezáratlan lengyel-ukrán történelmi viszályok miatti érzelmeket. Összefoglalva: migrációs pánik, németellenes nacionalizmus, antiszemitizmus és ukrángyűlölet – ezek azok politikai csomópontok, amelyek köré szervezné a hatalomba való gyors visszatérését a lengyel jobboldal.