A magyar Facebook-felhasználók zöme feltehetően tagja valamely városi, kerületi, térségi Facebook-csoportnak, vagy akár más tematikájú, de lokális közösségnek. Ezekben a közösségekben jellemzően bármilyen tartalmat meg lehet osztani, alapvetően azonban elsőbbséget élveznek a helyi ügyek, hírek, hirdetések, és egyre gyakrabban látni politikai vitákat is. Így az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem csak az országos oldalak és politikusi profilok, hanem a helyi Facebook-csoportok is komoly politikai jelentőséggel bírnak. Bene Márton szerint az ilyen közösségek ma már a politikai közbeszéd formálásának fontos színterei.
– Itt másfajta, talán még erősebb hatása is van a politikai tartalmaknak, mint a hagyományos politikai tereken. Ugyanis az itt elhangzó vélemények hitelesebbnek, őszintébbnek tűnnek, mint a politikai tereken politikusoktól, médiaszereplőktől elhangzó álláspontok.
A jelenlegi politikai helyzet – különösen a Tisza Párt felemelkedése – új dinamizmust hozott ezekbe a közösségekbe. Az ellenzéki aktivitás helyi szinten is érzékelhető, és Bene Márton szerint ez a közhangulat változásának egyik leglátványosabb jele. – A választók egy része ezekben a csoportokban találkozik egymással, itt pedig megjelenik az országos politika is. Mindez hatással lehet azokra, akik nem elkötelezett hívei egyik oldalnak sem. Több kutatás is arra jutott, hogy ezekben a közösségekben másképp viszonyulnak az emberek a politikai kérdésekhez, mint a kifejezetten politikával foglalkozó oldalakon, csoportokban. Bizonyos reflexek „felfüggesztődnek”. Például
ha a médiában fogyasztanak valamilyen politikai tartalmat, akkor gyakran kizárják az előzetes véleményüknek ellentmondó érveket, nem foglalkoznak az ellentétes álláspontokkal. Az eredmények azt mutatták, hogy ugyanez a nem politikai terepen kevésbé aktiválódik.
Tehát sokkal nyitottabbakká válnak az emberek, jobban figyelnek, és a párbeszédek minősége is sokkal civilizáltabb, mintha egy politikus posztja alatt történne – magyarázta a politológus, aki hozzátette, hogy ha valaki nagyon elkötelezett az egyik vagy másik párt mellett, annak az addigi világképe erősödik meg, viszont a bizonytalan szavazókra egyértelműen hatnak a helyi csoportokban zajló politikai beszélgetések.
A Meta megszünteti a politikai hirdetéseket a Facebookon, de a Majka és Azahriah ellensúlyaként használt Dopemannel súlyosbítva jönnek már az Orbán-féle Digitális Polgári KörökÉrdekes, hogy ennek ellenére a politikusok kevésbé használják ezt a teret országos politizálásra. Bene Márton elárulta, egy korábbi kutatásukban - amelyben azt vizsgálták, hogy a különböző polgármesterek mennyire aktivizálódnak országos politikai témákban -, arra jutottak, hogy leginkább akkor lépnek elő, ha annak valamilyen országos mozgósítási célja van. Ilyen lehet egy választás vagy egy nemzeti konzultáció is.
A polgármesterek számára kockázatot jelent, ha túlzottan pártpolitizálnak, mivel követőik gyakran heterogén összetételűek, ami számukra roppant értékes egy önkormányzati választáson.
Őket az országos témák elriaszthatják, hisz lehet, hogy valaki egy másik párttal szimpatizál, viszont a helyi ügyekről mégis szeretne tájékozódni. Tehát a polgármesterek olyanok, mint az „alvó ügynökök”: akkor aktivizálják magukat, ha egy nagyobb volumenű esemény miatt mobilizálni kell a helyben élőket – mondta Bene Márton, aki szerint ezek a csoportok épp azért nagyon jelentősek, mert még a választás kimenetelére is hatással lehetnek, hiszen hitelesebbek, valóságosabbak, mint egy nyílt politikai csatatér.
Akadálypályára kerül Orbán Viktor kommenthadserege, a fő ellenség a legyőzhetetlen algoritmus lesz