Mikor készülhet el egy új híd Buda, Csepel és Dél-pest között? – tette fel a gyanútlan kérdező Lázár Jánosnak, aki online Lázárinfóján önnön dicsérettel kezdte a választ: – Mi vagyunk az a kormány, amelyik minden választási ciklusban épít a Dunán és a Tiszán is legalább egy-egy hidat. Az előző ciklusban építettünk egyet Kalocsánál, most pedig Mohácsnál. Az építési és közlekedési miniszter saját bevallása szerint ő maga is nagyon sokat dolgozik a Gubacsi híd – egyébként évtizedek óta húzódó – felújításán.
A 800 milliós járda és más kérdőjelek BudapestenSzerintem Budapestem gyalogos-kerékpáros hídra és még egy újabb hídra is szükség van, továbbá az összes létező hídnak a teljes felújítására, benne a Dél-Pestet és Csepelt is érintő hídstruktúrát – fogalmazott a miniszter, akiből a háromnegyed éven belül megtartandó országgyűlési választás kihozta a kampányoló fideszes politikus énjét is, amikor valaki megkérdezte, hogy mi lesz a csepeli HÉV és a 60 éves szerelvények sorsa.
A HÉV általában 60 éves, tehát Magyarországon van 100 darab HÉV-szerelvény és az összes elérte a hatvanéves kort. A budapesti tömegközlekedés és az elővárosi közlekedés szempontjából nagyon nagy jelentősége van: minden HÉV-vonalat fel fogunk újítani, de nem a csepeli, hanem a szentendrei HÉV-vel fogjuk kezdeni, ahol felújítjuk a teljes pályát, a pálya melletti vasútállomásokat és az összes szerelvényt is. Ötvennégy új HÉV-szerelvény beszerzési indul el még az idén, de az össze többi vonalra, a csepelire és a gödöllőire is kiadtam a tervezési megbízást, minden szerelvényt le fogunk cserélni új járművekre – büszkélkedett Lázár János.
Vitézy Dávid: Budapest Lázár János tárcájának kérésére törölte a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének tervétArról azonban nem szólt, hogy mindez mennyibe kerülne és főleg miből, ha az Orbán-kormány elmúlt 15 évében nem jutott rá pénz. Korábban a szentendrei HÉV-ről derült ki, hogy csak annak a költségvetése eléri a 200 milliárd forintot.
Lekésheti a határidőt a felújítás, a szentendrei HÉV 200 milliárdos felújítása előnyt élvez a többi fővárosi vonaléhoz képestMegkapta az építési engedélyt a csepeli HÉV új végállomása, de az új szerelvényekre csak nyáron hirdetnének tendertA MÁV forgalomból kivont motorkocsik felújításával mentené meg a HÉV-et