Donald Trump amerikai elnök hétfőn elismerte, hogy éhezés van az Izrael által porig bombázott Gázában, ellentmondva ezzel Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, aki még mindig tagadja az övezetet a háború következtében sújtó humanitárius katasztrófát - hívta fel a figyelmet a Politico.
Az amerikai elnök Keir Starmer brit miniszterelnökkel találkozott a saját golfklubjában, Turnberryben, majd bejelentette, hogy európai szövetségeseivel közösen élelmiszerközpontokat létesít a Gázai övezetben. „A televízió alapján azok a gyerekek nagyon éhesnek tűnnek. (...) De mi adunk nekik sok pénzt és élelmiszert, és más országok is csatlakoznak” – közölte Trump.
A Politico megjeyzi, hogy Donald Trump ezzel lényegesen kritikusabb hangot ütött meg a Netanjahu-féle izraeli kormánnyal szemben, mint korábban. Azt ugyan ismét elvetette, hogy elismerje a független Palesztínát, de a portál szerint úgy tűnt, az elnököt nem zavarja, hogy egyre több európai szövetségese már elszánta magát a lépésre - legutóbb éppen Franciaország tette meg ezt. Mindeközben Izraelt egyre több nyugati ország ítéli el a Gázai övezetben végzett pusztítás miatt.
Huszonöt, zömmel nyugati ország követeli a gázai háború azonnali leállítását, az Orbán-kormány nem írta alá a dokumentumotEmmanuel Macron bejelentette, hogy Franciaország elismeri a független palesztin államotDonald Trump mindemellett megismételte azt az állítását is, miszerint az élelmiszersegélyek egy részét a palesztin szélsőséges Hamász ellopja, bár ezen állítást - írja a Politico - több sajtóorgánum, köztük a New York Times is kétségbe vonta, vagy cáfolta.
Miközben Izrael továbbra is a Hamász propagandájának tartja a gázai éhezésről szóló információkat, a nemzetközi felháborodás egyre inkább növekszik, egyebek közt azóta, hogy halott és alultáplált gyermekek képei kezdtek terjedni az övezetből. Ezekről Donald Trump is kijelentette, hogy „láttam, és ezt nem lehet színlelni”. Az amerikai elnök a hétvégén beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, s erről azt mondta: „megmondtam Izraelnek, megmondtam Bibinek, hogy most talán másképp kellene csinálniuk”.
Ami az Egyesült Királyságot illeti, pénteken több mint 200 brit parlamenti képviselő írt alá egy levelet, amelyben a palesztin állam azonnali elismerését szorgalmazzák. A múlt héten Keir Starmer brit miniszterelnök is úgy fogalmazott, hogy „a Gázában kibontakozó szenvedés és éhezés kimondhatatlan és védhetetlen”, az államiságot pedig „a palesztin nép elidegeníthetetlen jogának” nevezte. Határidőt ugyan nem tűzött ki arra vonatkozóan, hogy mikor ismerheti el a szigetország a független Palesztínát, de a gázai állapotokról Trumpnak is hangsúlyozta, teljes katasztrófa történik.
Pénteken az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország közös nyilatkozatot adott ki, amelyben a gázai háború befejezésére és Izrael „segélyáramlásra vonatkozó korlátozásainak feloldására” szólítottak fel. Előzőleg 25 nyugati és nyugattal szövetséges ország követelte a vérontás azonnali befejezését, de hiába, Izrael elutasította a felszólítást. A dokumentumhoz a Benjamin Netanjahu feltétlen szövetségesének számító Orbán-kormány nem csatlakozott.
Már nemcsak a palesztinokat, hanem a humanitárius szervezetek munkatársait is éhínség sújtja a Gázai övezetbenHatezer segélyekkel megrakott teherautó várakozik az éhínség sújtotta Gázai övezet határainál