
Erre a hétre igaz, hogy a végén csattan az ostor, hiszen Orbán Viktor állítólag eget rengető bejelentésre készült Tusnádfürdőn, szüksége is lett volna rá, ha szeretne a Tisza Prttal versenyben maradni a választásokig. Ehhez képest csak egy újabb mozgalom, a Digitális Polgári Körök elindítására futotta tőle, amelyekből a miniszterelnök honlapja szerint az ő vezetésével az első máris megalakult, kár, hogy a gyaníthatóan vezéralaknak szánt Schmidt Mária és Rákay Philip arra sem ért rá, hogy a közös fotón szerepeljen. Ettől függetlenül vasárnap reggel a miniszterelnök már büszkén jelentette be, hogy a Digitális Polgári Körökbe kevesebb mint egy nap alatt húszezren léptek be. Valamiféle sikerre a Fidesznek biztosan szüksége van, egy zárt körű megbeszélésről kiszivárgott információ szerint a színfalak mögött Orbán Viktor is elismerte, hogy egyáltalán nincs garancia a Fidesz 2026-os győzelmére, a Harcosok Klubja nevű szervezése nem igazán sikeres. Gyaníthatóan utóbbi az oka a Digitális Polgári Körök elindításának is, nem mellesleg ahogy Merkovity Norbert, a Szegedi Tudományegyetem politológiai tanszékének vezetője a Népszavának mondta, amíg 2022-ben még sokan úgy tekintettek az online kampányra, mint egyfajta PR-kiegészítésre, addig 2024–25-ben a politikai verseny online térben dől el. Orbán Viktor persze Digitális Polgári Körökről szóló bejelentésen túl gyakorlatilag a harcnak szentelte a tusványosi beszédét. Az biztos, hogy békepárti miniszterelnök háborúról még soha nem beszélt ennyit
Magyar Péter reagált is, a Tisza Párt elnöke országjárásának székesfehérvári állomásáról azt üzente, hogy a hazánk helye Európában volt, van és lesz. Úgy vélekedett, a magyar állam ma papíron létezik, de facto működésképtelenné vált. Szkeptikusok az ő hívei között is vannak, egyikük a Népszava helyszíni tudósítójának azt mondta, két év múlva a Tisza Párt elnökét is pontosan úgy fogják utálni, mint most Orbán Viktort, másvalaki pedig arról beszélt, hogy a Tisza Pártnak is nehezére esik megszólítani a fiatalokat.

Ez még érzékenyen érintheti Magyar Péter politikai alakulatát, ugyanis azokról a fiatalokról van szó , akiket a közélet is egyre inkább érdekel. Legalábbis erről tanúskodik, hogy a nyári ifjúsági táborokban, zenei fesztiválokon most már divat a „Mocskos Fidesz!” rigmust skandálni. Ez elszórtan hallatszott annak a Majkának a siófoki koncertjén is, akivel a fiktív Bindzsisztán korrupt vezetőjét érő színpadi fejlövés miatt a héten szerződést bontott a One Magyarország , A rapper nem hagyta abba, volt színpadi fejlövés Siófokon is, ahol a hatalomnak azt üzente: – Tökmindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok. A pénz nem lehet ennyire fontos – fanyalgott ezután kelletlenül Orbán Viktor, de az, hogy Tusványos a Fidesz hagyományos felvonulási terepének számít, idén nem volt akadály. A Margaret Island koncertjén a színpadon az Engedd, hogy szabad legyek című dal közben az énekesnő kezében feltűnt egy szivárványos zászló, a Punnany Massif pedig Népszabadság feliratú pólóban, áthúzott KDNP-címer előtt lépett fel. Tusványos sem a régi: fesztiválként hidat képezne, aktuális maradna, közben pedig egy régi rendszer örökségét nyögi. Nem kizárólag NER-es csapatépítő, sem határokon átívelő kulturális és politikai közösségépítő fesztivál – írtuk a diáktábor arcéléről szóló körképünkben. Ez rányomja a bélyegét az egész közhangulatra. Elveszett Orbán Viktor nyugalma, a Fidesz egy pánikban és védekezésben lévő csapat benyomását kelti. Helyzete már nem stabil, ezért a mostani esemény más, mint a korábbiak voltak – állítja Somogyi Zoltán politikai elemző. Ágh Attila politológus szerint a rendezvény átváltott védekező üzemmódra.
Bár Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Orbán Viktor hibázott, de Erdély megbocsátott, miután a magyar miniszterelnöknek sikerült a magyargyűlölő román szélsőjobboldali George Simion támogatni a román elnökválasztáson, az elégedetlenség a határon túli magyarok között is nő, amiről Kátai István színművésszel, az első erdélyi Tisza Sziget alapítójával beszélgettünk.

Több tízezer fiatal életében viszont máshol dőlt el, kihirdették a 2025-ös felvételi ponthatárokat. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szerint az elmúlt 13 évben egyszer sem volt ilyen magas a sikeresen felvételizők száma, ami számszerűleg igaz, de az idén felvettek száma csak azért lehet rekord, mert a 2010-es években az Orbán- kormány intézkedéseinek következtében rekordalacsonyra csökkent az egyetemekre jelentkezők és a felvettek száma.
Botrányok a zenei és a sportéletben
A héten az Orbán-kormány kezdeményezésére három évre hivatalosan kitiltották Magyarországról a belfasti ír raptrió, a Kneecap tagjait, aki a Sziget Fesztivlon léptek volna fel „A hivatalos üzenet: zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben” – indokolta a döntést Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. A hír a nemzetközi sajtóban is visszhangot kapott, több külföldi lap is beszámolt a kormány döntéséről. Megszólalt a Sziget is, a szervezők szerint a Kneecap kitiltása Magyarország nemzetközi megítélését is negatívan befolyásolhatja „Ez példátlan lépés, amelyet szükségtelennek és sajnálatosnak tartunk” – hangsúlyozták a szervezők, amivel a Népszavának nyilatkozó ügyvéd is egyetértett. Izrael magyarországi nagykövete eközben közölte, az Orbán-kormány erkölcsileg helyes döntést hozott, és nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bebizonyította, hogy az antiszemitizmusnak nincs helye Magyarországon. Nagy Bandó András viszont a Sziget szervezői hoztak rossz döntést azzal, hogy a Kneecapet egyáltalán meghívta a fesztiválra. A zenekar fellépése ellen tiltakozó petíciót – számos más művész mellett – a humorista is aláírta.

A kitiltásra maga a Kneecap úgy regaált, hogy „Fuck Viktor Orban”, és amúgy is felháborító, hogy egy autoriter kormány azt állítja, a Kneecap nemzetbiztonsági fenyegetést jelent néhány héttel ezelőtt hősként Benjamin Netanjahut, a körözött háborús bűnöst”
Hiába szerepeltek nagyszerűen sportolóink az ezen a héten megrendezett világversenyeken – a vizes vb-n és az öttusa Eb-n is több érmet szereztek –, a sportvilágban is a problémákkal és botrányokkal terhes. A többszöri állami segítség sem segített a Haladáson, megszűnik a szombathelyi futballklub cége, az ingatlanok az államhoz kerülnek.
24 évvel a halála után indul vizsgálat Széchy Tamás ellen. Az egykori sikeredzőt, úszó szövetségi kapitányt a tanítványokkal szemben alkalmazott fizikai bántalmazással és szexuális abúzussal vádolják. Az úszószövetség vizsgálóbizottságot állított fel, és várja az egykori sértettek jelentkezését.
Gyurcsány Ferenc viszont minden botránytól távol tartva magát, és megszabadulva politikai terheitől, országgyűlési képviselőségétől, a Demokratikus Koalíció elnöki posztjától, valamint válófélben a pártelnöki poszton őt követő feleségétől, nekifeküdt egy újabb bűnügyi regény írásának. A Facebook-oldalán közölt fotón látható szövegből -- Rózinak, az egyetlen embernek, aki még ártatlan közöttünk – kiderül, hogy új könyvét nemrég született unokájának ajánlja majd.
Luxizás és korrupció a köbön
A Fidesz tehát érzi, hogy változtatnia kell, de azért a fényűző életmódjukon nem változtatnak. Bár ugyanakkor indult egy menetrend szerinti járat is, Szijjártó Péter inkább honvédségi géppel utazott Brüsszelbe. A két repülőgép mindössze hét perc különbséggel landolt a belga fővárosban. Matolcsy Ádám feleségének egymilliós síruhájáról és negyedmilliós szemüvegéről posztolt Hadházy Ákos. A fotókon egy nagyjából 490 ezer forintos mellényre is felfigyelt a független országgyűlési képviselő. A Mészáros-Várkonyi házaspár pedig a héten fél Európát bejárta, az úticélok kozt volt a fancia Riviera, ciprusi futballmeccs és más; ültek megánrepülőgépen, jachton, helikopteren – mindegyik a luxuskategóriából.

Hogy miből futja nekik és hasonszőrű társaiknak erre az életmódra? Feltehetőleg azoknak a korrupciós ügyeknek a „hasznából”, amelyek közül szinte minden nap újat és újat ismerhetünk meg.
Kutatóközpont helyett például 16 lakásos társasház épült Balatonfüreden, földszinti magánklinikával 820 millió forint EU-s támogatással. Az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF is csalásnak minősítette a balatonfüredi „kutatóközpontot”, azt javasolja, hogy kérjék vissza a pénzt Magyarországtól. Újjászületik a Körszálló, luxuslakások fognak ott épülni. Megállapodás született a Mariott Internationallal, ezzel a kivitelezők szerint új korszak nyílik az ultraprémium lakások piacán: Körszálló az első olyan hazai lakóépület lesz, amelyet egy szállodalánc üzemeltet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy fideszes oligarcha, Garancsi István cége lesz a kivitelező, egy másiké, Tiborcz Istváné az üzemeltető.

Noha Hadházy Ákos a korrupció elleni küzdelem élharcosának számít, a Tisza egyelőre ismeretlen képviselője mégis máris nagy fölénnyel vezet előtte – legalábbis egy friss felmérés szerint, amely hangsúlyozottan Magyar Péter alakulatának a megbízásából készült Budapest XIV. kerületében. A megkérdezett zuglóiak 42 százaléka szavazna a Tisza Párt jelöltjére, 22 százalék a fideszes indulóra, míg 18 százalék választaná Hadházy Ákost, a jelenlegi képviselőt.
A főszerepben Lázár János
Az építési és közlekedési miniszter vagy a minisztériuma ezen a héten főszereplője volt több korrupcióról szóló hírnek is, a Lázárinfó Extrában, például kijelentette, hogy a hülyéket el kell zavarni, a tolvajokat le kell csukni – hangsúlyozva, hogy kijelentése a Magyar Nemzeti Bank alapítványain keresztül történő vagyonkezelési ügyletekre vonatkozik. Saját felelősségét ugyanakkor nem boncolgatta abban, hogy újabb öt kastély elajándékozásáról döntött a minisztériuma, a 4iG-nek is jutott egy közülük. Lázár János tudja, hogy a luxizás árt a Fidesznek, azután pedig, hogy emiatt szakítással fenyegette meg az oligarchiát, a minisztériuma igazságügyi árszakértővel vizsgálja a GSM-R2 vasúti informatikai beruházás során felhasznált anyagokat és eszközöket.

Az ÉKM már tavaly szeptemberben felmondta a kivitelezői szerződést a tendert korábban elnyerő konzorciummal, amelynek egyik tagja Mészáros Lőrinc cége. A megrendelő MÁV több vonalon súlyos hiányosságokat tapasztalt a kivitelezésben. Eközben a Demokratikus Koalíció által indított közérdekű adatigénylési per nyomán az ÉKM elismerte, a tárcavezető hasraütésszerűen mondta, hogy 400 milliárdba fog kerülni az M76-os autópálya, azaz kilométerenként több mint kilencmilliárd forintot költenének rá.
Retro a gazdaságban
A nyolcvanas évekre jellemző a termelési színvonal, folyamatos zuhanásban van a magyarországi gyümölcstermesztés – erről beszélt lapunknak Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke. Elöregedő gazdatársadalom, a munkaerő kitartó csökkenése a klímaváltozás ijesztő hatásaival – így jellemezte a hazai gyümölcstermesztést. Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elnöke szerint pedig a mezőgazdaság szerteágazó problémái közül az egyik kiemelkedő a vízhiány, pontosabban hogy a víz nem jut el oda, ahova kellene. 2010-ben „beszántották” a 150 éves múlttal rendelkező víztársulatokat, amelyek feladata volt a víz elvezetése, a víz megtartása, öntözővíz eljuttatása a megfelelő helyekre, az infrastruktúra működtetése. Azóta ennek a területnek nincs felelős gazdája.

Hogy retro-állapotok uralkodnak, az a vasút helyzetére is igaz, ugyanakkor Lázár János – tényleg sokat szerepel a hírekben – szerint az Európai Befektetési Bank jóváhagyta a magyar hitelkérelmet, 800 milliárd forintot költhetnek vasútfejlesztésre. Kár, hogy 2010 óta ennek a többszörösét lopták el, ha nem így történt volna, akkor érkeznének Magyarországra az EU-s pénzek, és sem az EBB-től nem kellene hitelt felvenni vasútrekonstrukcióra, sem pedig pandakötvényt kibocsátani Kínában ki tudja mire, ami az Orbán-kormány kínai kapcsolatainak bizonyára jót tesz, de az államadósságot újabb több mit 200 milliárd forinttal növeli.
Nemcsak a vasúti közlekedés, hanem az otthonteremtés frontján is próbál tenni valamit a kormány. Megjelent a három százalékos otthonteremtési hitel részletszabályait tartalmazó kormányrendelet, amelyet szeptemberi hatályba lépése előtt még társadalmi egyeztetésre bocsátottak. Tovább lazították a hitelfelvétel feltételeit, de – miközben nyilvánvalóan az a cél, hogy minél többen felvehessék a hitelt – kizárják az igénylők köréből azokat, akiknek nincsen kétéves társadalombiztosítási jogviszonyuk; így aki bármilyen okból egy hónapnál hosszabb ideig saját maga fizette a tb-jét, nem válhat hiteligénylővé, hiába is érné be a hitelintézet három hónapos munka- és tb-viszonnyal.
Oltanák a tüzet, de inkább szítják
Nemcsak az otthonteremtési programmal kapcsolatban vannak aggályok, hanem Paks 2 építésével kapcsolatban is. Sok a kockázat, elszálltak az árak, akár 20 ezer milliárd forintba is kerülhet a paksi bővítés. Az állami megrendelő most a kivitelezés legkésőbb jövő év eleji indulását és 2035-ös hálózati csatlakozást ígér. De nemcsak a költségekkel, hanem a környezetvédelemmel is problémák vannak, nem volt természetvédelmi szakértő a testületben, amely arról döntött, hogy a Paksi Atomerőmű akár 32 Celsius-fokig melegíthesse a Dunát. Jogi, közgazdasági, műszaki vagy természettudományos végzettséggel rendelkeznek az illetékes testület tagjai, ám nincs olyan köztük, aki a Duna ökológiai állapotának vizsgálatával foglalkozna. Amíg a fideszes szavazók 72 százaléka támogatja, a tiszások 78 százaléka ellenzi az orosz beruházású új paksi atomterveket – hívta fel a figyelmet Tordai Bence országgyűlési képviselő a 21 Kutatóközpont által az ő megrendelésére ezer fő megkérdezésével június végén készített, reprezentatív felmérésre. A teljes népességben Paks 2 megépítését 29 százaléknyian támogatják, az elutasítottsága 47 százalékos.
Az egészségügyiek és a pedagógusok után ezen a héten újabb területek képviselői kritizálták a kormányt. Elsősorban a szegényeket rekeszti ki a támogatásokból, hogy politikai szempontok szerint osztanak forrásokat a szociális ágazatban. Az állami források politikai alapon történő elosztása rendszerszintű kirekesztést és stigmatizációt eredményez, különösen a szegények és sérülékeny csoportok esetében - a többi között erről adott ki összefoglalót a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, amely felmérést végzett tagjai körében.

Ezen a Magyarországon működik az a gyermekvédelmi rendszer is, amelybe azonnal kellene 600 szakember, de jelenleg 120 gyermekotthoni csoportot és lakásotthont tartanak zárva. Élet.történet. pályázatunk negyedik helyezettje, Kamarás Hanna írt arról, milyen is felnőni így. „Itt bent a PTSD az alapállapot. Mindenki valamibe menekül. Valaki a drogba, én a halálba próbáltam (...) minden nap úgy mentem el aludni, hogy tudtam, itt emberéletek mennek tönkre. (...) Amikor számonkértem, miért nem tettek semmit, az a válasz érkezett, hogy ezekből a lányokból így is, úgy is kurva lesz” – szerepel a szövegében.
Ez annak ellenére történik így, hogy van a társadalom legtöbb területén nem is kellene számítania, hogy ki van hatalmon. Az egyik ilyen terület az egészségügy. – Engem nem érdekel, hogy Fidesz vagy nem Fidesz. Az én érzésem, hogy azoknak, akik ezt az országot vezetik, valahogy nincs szívük – mondta erről egészségpolitikai podcastünk, a Szike friss adásában Hábetler András operaénekes, ötvenkét éves „pályakezdő” szakorvos.
A másik ilyen terület a klímaváltozás, a viharokat legalábbis borítékolhatóan nem érdekli, hogy hívják a miniszterelnököt azon a Magyarországon, amelyre a következő évtizedekben nagyjából egyszerre Kazahsztán és Szibéria időjárása vár. Utóbbira Vasárus Gábor geográfus hívta fel a figyelmet az Eddig minden rendben új epizódjában.
Miközben az árak tekintetében Magyarország zárkózik fel Németországhoz, a magyar mediánbér mindössze körülbelül a harmadát teszi ki a németnek. Még a legrosszabbul kereső németek is sokkal többet visznek haza egy átlagos magyar munkavállalónál.
Gyengül a hatalom, de még erősít egy kicsit
A Tisza Párt elnöke pénteken két Facebook-poszttal is jelentkezett országjárása közben, az egyikben arról írt, hogy a társadalommal és a valódi tevékenységet végző pártokkal egyeztetve átalakítaná a pártfinanszírozási rendszert, a másikban ismét felszólította Orbán Viktort, hogy írasson ki előrehozott választást. Orbán Viktor erre azt üzente, hogy 1990 óta sohasem volt Magyarországon előrehozott választás. Miért lenne? Ez egy nyugodt, higgadt ország. Ennek kapcsán mellékletünkben, a Visszhangban Forgács Iván arról ír, hogy a nagyok csatározása közben milyen lehetőségei vannak a kis pártoknak egy rendszerváltónak szánt parlamenti választás előtt.
Ugyanő írt arról is a héten, hogy saját csapdájába esett a Fidesz, Orbán Viktor és stábja hatalmasat hibázott, amikor nem akarták észrevenni, hogy a elnöki kegyelmi botrány körüli társadalmi felháborodás mögött mélyebb elégedetlenség húzódik meg. A végén még együtt bukik Trump és Orbán – vetjük fel ennek kapcsán közéleti podcastünk, a Hol Élünk? új adásában, amelyben arról is szó van, hogy az Egyesült Államokban berobbant a kegyelmi ügy amerikai verziója: Donald Trump összeesküvés-elméletekhez szoktatott szavazótáborában hatalmas indulatokat keltett, hogy az amerikai elnök nem meri nyilvánosságra hozni a pedofília miatt rács mögött lévő, a börtönben furcsa körülmények között meghalt Jeffrey Epstein ügyének az iratait.
Gyengül tehát a hatalom, de azért Iványi Gábor első számú közellenség maradt, a héten legalábbis kiderült, a kormányhivatal azt sem engedi, hogy a MET szegedi iskolája más néven, alapítványi formában újraindulhasson. Arra is telik még erőből, hogy Karácsony Gergelyt gyanúsítottként beidézzék a Budapest Pride megszervezése miatt. A főpolgármester büszke, más szervező egyelőre nem kapott idézést. A Szép Szóban Palotás János hívja fel a figyelmet arra, hogy a hatóságok eljárása ellenkezik az európai uniós joggal.

David Pressman szerint az amerikaiak példát vehetnének a Pride-on felvonuló magyar fiatalokról. A volt amerikai nagykövet a New York Times-ban jelentetett meg publicisztikát, ahol az Orbán-kormány és a Trump-adminisztráció politikája közötti hasonlóságokról értekezik. De nemcsak a két adminisztráció politikája között látja a hasonlóságot, hanem az arra adott társadalmai reakciókban is.
Ukrajnával ebből de facto háború is lehet
Orbán Viktor szerint viszont legjobb védekezés a támadás: Szent-Iványi István szerint az orosz sajtóban sincs olyan szintű ukránellenes kampány, mint Magyarországon, háborús szintű ellentétté fajulhat a helyzet. A külügyi szakértő a Törésvonalnak adott interjújában azt mondta, a felpörgetett ukránellenesség a 2026-os parlamenti választás elhalasztására is ürügyet adhat, és bár ez a legkevésbé valószínű forgatókönyv, a magyar-ukrán viszony jelenleg is rendkívül feszült, nem kizárt, hogy egy de facto háborús szintű ellentétté fajul a helyzet.
Nemcsak Ukrajnával, de a Nemzetközi Büntetőbírósággal ia meggyűlt a baja a kormánynak. A testület a részes államok közgyűlése elé utalta Magyarország ügyét Benjámin Netanjahu letartóztatásának elmulasztása miatt. Magának az ukrán elnöknek, Volodimir Zelenszkijnek közben visszakoznia kellett, új törvényjavaslat készült a korrupcióellenes szervek függetlenségéről. Az ukrán elnök feltehetően a belső és az uniós tiltakozások hatására tett le a korábbi központosítási tervéről.
És ha már külföldön járunk, alakul a megerősített együttműködés Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság között, ez pedig az Európai Unió jövőbeni biztonságának alapját is jelentheti. Donald Trump amerikai elnök két fontos dolgot elért Európa szempontjából. Egyfelől azt, hogy az EU elhatározta a védelmi kiadások emelését, másrészt pedig azt, hogy egy újfajta biztonsági szövetség jön létre Németország, Franciaország, valamint a már nem EU-tag Egyesült Királyság között. Emmanuel Macron bejelentette, hogy Franciaország elismeri a független palesztin államot. Közlése szerint a döntésről szóló nyilatkozatot az ENSZ szeptemberi közgyűlésén fogja benyújtani.

Eközben az Egyesült Államok bejelentette, hogy újra kilép az UNESCO-ból, a Trump-adminisztráció legalábbis Izrael-ellenesnek tartja az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetének a tevékenységét, a Meta pedig beszünteti a politikai hirdetéseket az EU-ban. A cég a politikai hirdetések átláthatóságáról szóló, az EU által tavaly márciusban elfogadott rendeletre hivatkozik, amelynek célja a fellépés az információk meghamisítása és a választásokba való külföldi beavatkozás ellen. A Meta szerint a törvény gyakorlatilag végrehajthatatlan.
Ó, és még valami. Elvitték a négymilliárdos főnyereményt az ötös lottón.