Bertuka nem szerette meg a franciás, szép sötét meggyvörös kabátján a sárga csillagot. Pedig szép díszesre csinálta, szépen hímzőszegéssel körbevarrta. Ahogy Molnár Piroska felolvasta Dragomán György Máglyájából e részletet, szeméből kicsordult a könny. És nem csak az övéből. A Budapest Music Centerben (BMC) számos megindító pillanatot lehetett átélni július 22-én, a X. Summerfest ötödik napján, többször Molnár Piroskának köszönhetően is, aki irodalmi részletek tolmácsolója volt.
A Mátyás utcai zenepalota közelében, a Ráday utcában több botlatókő emlékeztet a holokauszt áldozataira. Pollák Imre, Rónai Imre és Szinai Sándor Sopronban halt meg munkaszolgálatban, Vidor (Weisz) Oszkárt Pozsonyban lőtték agyon munkaszolgálatosként, Grósz Simont egy Ausztriába tartó halálmenetben gyilkolták meg, Kohner Idát a nyilasok hurcolták el és ölték meg 1945-ben. A BMC-ben rájuk – és mintegy hatmillió férfira, nőre és gyerekre – emlékeztek és emlékeztettek három koncerten.
Az első koncerten Mendelssohn d-moll zongoratrióját szólaltatta meg Coco Tomita hegedűművész, Mon-Puo Lee csellista – a fesztivál egyik közönségkedvence – és Boros Mihály zongoraművész. (Mindhárman Berlinben tanulnak, a Summerfest teremtett nekik lehetőséget, hogy most először triót alkossanak.) A trió a romantikus kamarazene egyik első mesterműve, Schumann is nagyon szerette, a fesztivál közönsége is.
A Kaddis – Az emlékezők imája című művet először tavaly, a holokauszt emlékévben, Kertész Imre születésnapján mutatták be. (Előadók: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Lukács Miklós, Eredics Salamon és Eredics Dávid.) A Kertész Imre Intézettel közös produkció Bachból és Bartókból, klezmerből és improvizációkból építkezik. Kertész Imre esszéregényéből Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László olvasott fel érzékenyen. A szöveg komor, mégis életigenlő. Egyik üzenete: jobb nem asszimilálódni egy totális rendszer kénye szerint.
A harmadik koncerten először Leoš Janáček tanítványa, Pavel Haas 3. vonósnégyese hangzott el. (Előadók: Tatiana Samouil, Korcsolán Orsolya – hegedűk, Mathis Rochat – brácsa, Mon-Puo Lee). Haas 1937-ben írta meg a mű első tételét, érett korszakára jellemzően jazzes, intenzív stílusban. Majd 1938-ban újra elővette és befejezte. A második és a harmadik tétel szíven üti a hallgatóját: a komponista a rá (is) váró tragédia előérzetét fogalmazta meg ezekben. (Haast 1944-ben ölték meg Theresienstadtban.) Madarász Iván Talizmán című művét Győri Noémi fuvolaművésznek dedikálta. (Partnerei: Osztrosits Éva – hegedű és Mathis Rochat.) A különleges hangzásvilágú kompozíció magja Tandori Dezső verse, ami a halál szemébe nevet. Az 1930-as években a kritikusok Bartók, Kodály, Weiner és Lajtha társaságában emlegették Kuti Sándor zeneszerző nevét. Szólószonátájának partitúrája kalandos úton került vissza Magyarországra más töredékes kézirataival együtt a munkaszolgálatból – amelyről ő sosem tért haza. Korcsolán Orsolya 2017-ben rögzítette a Deutsche Grammophonnál, most Kuti egyetlen élő leszármazottja is jelen volt az előadáson.
A Fesztivál Akadémia Budapest felkérésére három új kortárs darab is született erre a napra. Bella Máté After the Rain című, neoklasszikus műve zongorára és vonósnégyesre íródott, Vladimir Martynov spirituális zenéjével mutat szellemi rokonságot – elsősorban az élők, a túlélők imája. Tornyai Péter Grab in den Lüften című kompozíciója mellbevágó: a négy hegedűre és ütőhangszerekre írt mű vagonok, barakkok, puskalövések hangját is megidézi, miközben Paul Celan Halálfúgája hangzik, visszhangzik német nyelven. Áldozatok és túlélők fohásza Balogh Máté fuvolára, ütőhangszerekre, narrátorra és két vonósnégyesre írt kantátája, az Eisikovits-Recitations. A mű alatt Fellegi Balázs recitálta jiddis nyelven azoknak a népdaloknak a szövegeit, melyeket az 1983-ban elhunyt zeneszerző, Eisikovits Max (Eiskovits Mihály Miksa) gyűjtött.
A Summerfesten eddig csak magas színvonalú koncerteket lehetett hallani. A kaddis napja is ilyen volt – és a zene nemcsak a holtakért, az élőkért is szólt.
