Ötletversenynek indult, mára egyetemi kurzussá vált, és jelentős szakmai háttértámogatással működő önkéntesprojektként működik Szegeden az Örökké Haza projekt. Égi Blanka és Kiss Teodóra a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatója, a Mathias Corvinus Collegium diákjai. Az MCC közel két évvel ezelőtt hirdetett a hallgatóknak egy ötletversenyt, amelyet megnyert a két diáklány. Ekkor dolgoztak először együtt, és ekkor vált közös céllá, hogy segítsenek a kórházban hagyott csecsemőkön. Az ötletet szakmai oldalról a Mathias Corvinus Collegium és a Szegedi Tudományegyetem is támogatta. A két intézmény együttműködéséből olyan szabadon választható kurzus indult útjára, amely magas színvonalú elméleti és gyakorlati felkészítést nyújt a hallgatók számára.
Az önkéntesek a kórházban hagyott csecsemőkre fókuszálnak, napi rendszerességgel bejárnak a szegedi klinika szülészeti és nőgyógyászati osztályára, hogy ringassák, ölelgessék, gondozzák azokat a kisbabákat, akiket nem vitt haza a család.
Szeptemberben kezdték el a szakmai felkészítőt, novemberben ölelhették először magukhoz a piciket. A kurzus egy-egy résztvevőtől heti másfél-két óra bent töltött időt vár el, de ennél mindig sokkal több időt töltenek együtt a babákkal.
Ölelést adnak, szeretetet kapnak
A név, az Örökké Haza Blanka ötlete volt, idézte fel a projekt megvalósulásának első pillanatait Teodóra. Az volt az elképzelése, hogy örök otthont szeretne a kisbabáknak. Hogy születésüktől egy ideig kísérjék az életüket, de aztán megvalósuljon a legfőbb cél – és erre már volt is örömteli példa az indulás óta –, hogy otthonra találjanak. Ez semmihez nem fogható érzés. Teodórában is mélyen megmaradt egy pillanat, egy szimbolikus elengedés: megvárta a tisztába tevéssel az érkező örökbe fogadó szülőket, hogy a feladattal egyben a babát is rájuk bízza, ezzel jelezve önmagának is, hogy itt véget ért az ő küldetése.
Kevés az örökbefogadás, minisztériumok között hánykódnak a kórházakban hagyott magyar csecsemőkA találkozónkra három önkéntes egyetemi hallgató, Gábor Amarilla, Kőhalmi Eszter és Pivárcsik Linett érkezett. Amikor a motivációikról kérdezzük őket, Linett azt mondja, neki egy 13 évvel fiatalabb húga van, korán elkezdte a babázást, de ettől eltekintve is nagyon szeret segíteni azoknak az embereknek, akik nem tudják ezt visszaadni. Ekkor érzi jól magát. „Itt vannak ezek a pici, ártatlan babák, akik semmiről nem tehetnek. Ez az életben az egyik feladatom, hogy nekik segítsek” – foglalja össze.
Amikor először találkozik egy babával, mindig megcsodálja, mennyire apró. Sosem feledi az élményt, amikor egy alig pár órás apróságot a mellkasára tett.
A pici először mintha kényelmetlenül érezte volna magát, mintha nem hitte volna el, hogy jó lesz neki. Honnan is tudhatta volna? Hiszen előtte még sosem élt át ölelést.
Később megnyugodott, elaludt, és Linett szerint ez a legfontosabb: hogy öleljék őket, hogy érezzék, szeretetet kapnak.
Amarilla hálás, hogy rá is gondoltak a projekt ötletgazdái, és bevették a csapatba még annak kezdetekor. Számára ez egy szerelemprojekt, amely feltölti, minden alkalommal mosolyogva megy haza. A legelső ringatást nagyszerűnek, ugyanakkor kicsit talán ijesztőnek is érezte, hiszen korábban sosem tapasztalt ilyet. Mindannyiszor rácsodálkozik a babákra, hihetetlennek tűnik számára, hogy az élete elején ő is ilyen apró volt. Ugyanakkor boldogsággal tölti el, hogy ahogyan belőle felnőtt lett, úgy egyszer majd ezekből a babákból is az lesz. Ha ő ehhez öleléssel, szeretettel tud hozzájárulni, neki az mindent megér.
Több száz elhagyott csecsemő vár kórházban nevelőszülőre, mert a magyar gyermekvédelem nem tud gondoskodni rólukElőre figyelmeztették az Orbán-kormányt, hogy tömegesen ragadhatnak kórházban az elhagyott kisbabák, de hiábaEszternek két öccse van, a családban sok a kisgyerek, de ilyen pici babát korábban nem fogott a kezében, meséli. Gyógypedagógusnak tanul, a mindennapokban is gyerekek veszik körbe, a későbbi szakmájához, de az egész élethez is kiváló alapot ad ez az önkéntesség. Fejleszti a személyiséget, az empátiát, azt, hogyan viszonyuljon az összes emberi lényhez. Úgy fogalmaz, először félelmetes kézbe fogni egy ennyire picike testet, hiszen óriási felelősséggel jár, de nagyon békés érzés, mert a babák nyugodtsága, őszintesége, az, hogy még semmi rosszat nem tudnak a világról, átsugárzik belőlük.
Bár ők még nem anyák, Eszter szerint a csecsemők közelsége miatt nagyon gyorsan előjön belőlük az ösztön.
Tisztában van azzal, hogy pótolni nem tudják az édesanyát, de igyekeznek átadni a picuroknak valamit, ami majd megalapozza az ősbizalmat.
Családot modelleznek
Asztalos Kata neveléstudományi kutató, a szegedi MCC képviselet-vezetője, a kurzus tantárgyfelelőse. Az MCC-nek négy évre szóló együttműködése van az SZTE-vel, szakmailag összehangolják a munkát, támogatják egymás kezdeményezéseit. Amikor felkereste a projektötlettel Várbíró Szabolcsot, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetőjét, a professzor nyitott volt. Megállapodtak abban, hogy legyen a kezdeményezésnek egy komoly szakmai háttere és közössége.
A résztvevők számára a kurzus az önkéntes időszakot teljesen végigkíséri, akár 5-6 félévig is tarthat. Az első félév a szakmai felkészítés, a szükséges egészségügyi vizsgálatok és a betanulás időszaka, a második félévtől lehet kezdeni a valódi munkát.
Ettől fogva havonta pszichológiai szupervíziót kapnak, szakemberrel végigbeszélik, hogyan tudják feldolgozni ezt az összetett lelki folyamatot. Az önkéntesek munkáját a képzési központ vezetője alázatosnak ítéli, a fiatalok ugyanakkor újdonságot is vittek az intézet életébe. Nagyon hálás korosztály, hiszen folyamatosan tanulnak, rendkívül készségesek. Az idei akadémiai év fő célja az volt, hogy kipróbálják ezt a jó gyakorlatot. Most már van egy olyan tudás a kezükben, amely transzferálható lesz.
Nagyon komoly felkészítés zajlott, teszi hozzá Orvos Hajnalka, a szegedi klinika szülészeti és nőgyógyászati osztályvezetője. Orvosi alkalmassági vizsgálaton estek át a hallgatók, a nővérek megtanították nekik a tisztába tevést, etetést, szinte tiszteletbeli kollégákká váltak. Mindenki teljesen új szituációba csöppent, de a nővérek nagyon örülnek, mert amíg az önkéntesek az itt maradt babákkal foglalkoznak, addig nekik jut idejük az egyéb szakmai teendőkre.
Az újszülöttek számára is biztonságot ad az önkéntesekkel való kapcsolat, ha eljutnak nevelőszülőhöz vagy örökbe fogadó családhoz, könnyebb lesz számukra kialakítani a kötődést.
A gyermekgyógyász-neonatológus tudja, hogy az országban létezik sok hasonló önkéntesprogram, de ennyire szervezett, ilyen komoly szakmai háttérrel rendelkező nincs. Bízik benne, hogy ha már Teodóráék nem lesznek egyetemi hallgatók, akkor is folytatódik a kurzus.
Már egy fiatalember is van az önkéntesek között, teszi hozzá örömmel Balázsné Deli Anikó főnővér. Ez nagyon jó, például abból a szempontból, hogy a babák hallják a férfihangot, érzik annak a különbségét, hogyan fogja meg őket egy nő, és hogyan egy férfi. Ilyenkor olyan, mintha egy komplex kis család lenne jelen. Ha a jövőben esetleg több fiú önkéntes lesz, úgy lehetne kialakítani az egyszerre bent tartózkodó párokat, hogy családot modellezzenek.
A nővérek nagy tisztelettel fordulnak a diákok felé, értékelik, mekkora terhet vesznek le a vállukról. Rendszeresen tapasztalják az odaadást, azt, hogy az egyetemisták késő estig tanulnak a könyvtárban, majd buli helyett inkább ringatni mennek, segíteni a nővéreknek. Van, aki annyira belefeledkezik, hogy figyelmeztetni kell, nézze az órát, nehogy elmenjen az utolsó busza. A mai világban egy fiatal csapattól becsülendő ez a fajta hozzáállás, szögezi le a főnővér.
Bíznak a folytatásban
Sokan érdeklődnek a know-how iránt, mondja Asztalos Kata, gondolkodnak is azon, hogyan lehetne minél szélesebb körben megismertetni. De azt is érzik, hogy nem szabad nagyot előreugrani, hiszen itt az önkéntes munkák legérzékenyebb változata zajlik. Ezt a véleményt Orvos Hajnalka is osztja, hogy bár országszerte sokan érdeklődnek az ötlet iránt, nem szabad ad hoc beleugrani. A képzés és a következetesség elengedhetetlen, mert nagy felelősség, hogy egy önkéntest az újszülöttekhez engedjenek. Példaértékű, teszi hozzá, ahogy Szegeden mindenki az ötlet mellé állt.Jelenleg 15 önkéntesük van, ezt szeretnék tíz fővel bővíteni, felvételivel lehet majd bejutni. Teodóra szerint annak, amit ők mindebbe beletesznek, túlzás nélkül a százszorosát kapják vissza. A klinika részéről érkezik talán a legfontosabb visszacsatolás: hasznos az, amit csinálnak. Ekkora sikerre nem számítottak, egy egyszerű önkéntesprogramnak gondolták, mosolyog a kérdésen. Az egyetem után szeretnék a projektet továbbvinni. Az életük részévé vált, közösség alakult ki, nagy hatással van a mindennapjaikra, és úgy véli, talán a korábbinál is boldogabbá váltak attól, amennyi szeretetet kapnak.
