A varázslat mégis megtörténik – Tíz évvel ezelőtt indult, mára a budapesti klasszikus zenei élet egyik legfontosabb eseményévé vált a Summerfest

Már tízéves a Summerfest, nem kérdés, a nyár közepén is lehet klasszikus zenei fesztivált tartani a Zeneakadémián. Mivel sikerült így megfogni a közönséget?

Nyáron a klasszikus koncertek törzsközönsége is, ha teheti, kimozdul a városból. A Summerfest előtt mindig van bennünk egy kicsi drukk, sikerül-e megtölteni a termet azokkal, akik értékelik, hogy például idén Maxim Vengerov is fellép a Summerfesten, és lesz mellette még 110 kiváló szólista. Az elmúlt tíz év sem szüntette meg ezt a fajta aggodalmat bennünk. De ismerünk olyan zeneszerető embert is, aki a nyári szabadságát úgy veszi ki, hogy ilyenkor reggeltől estig a Zeneakadémián lehessen. A pályám fesztiválszervezői része a KaposFesttel kezdődött. Akkor is ugyanez volt bennem: normális vagyok, hogy Kaposváron augusztus 13. és 20. között fesztivált szervezek? Úgyis mindenki a Balatonra megy! Az első kaposvári fesztivál első koncertjének főszereplői Rados Ferenc, Kocsis Zoltán és Joshua Bell voltak, a törzsközönség eljött, megtöltötte a Csiky Gergely Színházat. Aztán maradt is a további koncerteken. A fesztivál a mai napig tart, a barátaink viszik tovább. Igazából létezik ilyen: az ember szkeptikus, és aztán mégiscsak történik valami varázslat. De én igazából egy kicsit mindig félek: eljutunk-e azokhoz, akik szeretik a klasszikus zenét? És hogy szabad-e olyan koncerteket csinálni, ahol adott esetben Bartók, Lutosławski, Stravinsky, Poulenc, és Debussy van egy műsorban?

Ami engem illet, nagyra értékelem az ilyen bátor programot. Szeretem a B betűs zeneszerzőket – lesznek is a Summerfesten –, de nem tudnám csak őket hallgatni.

A férjemmel, Kelemen Barnabással együtt a tűzbe tennénk a kezünket az ilyen műsorokért. Ha valaki eljön, akkor a világ legelképesztőbb, legzseniálisabb műveit fogja hallani, amelyek ráadásul az egész XX. századra vannak felfűzve. De ilyen programot az ember év közben sem nagyon mer megkockáztatni. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom: az egész éves koncertkínálatban nincs ilyen. Mi merészebbek vagyunk, egy egész napot szentelünk például Sosztakovicsnak. Ezek elméletileg őrült dolgok. Barnabással nagyon szeretünk felfedezni fantasztikus kortárs műveket, teret adni a mai magyar komponistáknak is, akiket minden évben felkérünk, hogy komponáljanak a Summerfestnek. Tornyai Pétert, Balogh Mátét, Bella Mátét például. Ezen felül is be-becsempészünk kortárs műveket a programba. Ilyen lesz például az első szombat délelőtti gyerekkoncertünk, ahol nemcsak a Péter és a farkas lesz Prokofjevtől – ezt június közepén egyszer már előadtuk a Zeneakadémián.

Ott voltam azon a koncerten, felejthetetlen.

Akkor ön is érzékelhette a gyerekek elragadtatását, akik jól szórakoztak Cage, Reich és Shaw művén is. Azt hisszük, a kortárs művektől esetleg félni kell, közben Bach 3. brandenburgi versenye és Prokofjev Péter és a farkasa mellett a koncertet izgalmasabbá teszi, ha az antennáinkat kinyitjuk a kortársak felé. Gyulán volt hasonló élményünk, ahol a turnét azzal a feltétellel vállaltuk, hogy a délelőtti próbák nyitottak legyenek a nem zeneiskolás gyerekek előtt is. Amikor Bartók V. vonósnégyesét vittük, volt 150-200 gyerek. A koncertet azzal vezettük fel, hogy Barnabás egy mikrofonba szájdobolt, Fenyő László csellóművész mint bőgős kísérte. A gyerekek átvették a ritmust, a nézőtér hullámzott. Ebben a hangulatban mondta Barnabás: most ugyanez lesz vonósnégyessel, Bartók lelki szemüvegén át. Ne feledjük, Bartók Chick Coreának is egyik kedvenc zeneszerzője volt. A gyerekek elképesztően nyitottak lettek, végül nem akartak minket elengedni.

Még mi alapján állítják össze a műsort?

Az is egy nagyon fontos szempont, hogy kik azok, akik el tudnak jönni, minden évben feltesszük a kérdést a művészeknek. Ismerjük őket, nincs zsákbamacska, és tudjuk, melyiknek milyen darab passzol, melyik milyen művésszel talál közös hangot. Nem teszünk össze olyanokat, akikről tudjuk, eltérő a zenei véleményük, vagy valahol a zenei gyökereik nem tudnak találkozni. A művészekre, az ő egyéniségükre szabjuk a repertoárt, és igyekszünk mindig olyan műsort találni, ami merész, bevállalós. Mindig van egy-két új muzsikus is, de alapvetően háromszáz külföldi és magyar művésszel dolgozunk együtt, akikkel az elmúlt huszonöt év folyamán nagyon sok kapcsolódásunk volt. Amin sokat nevettünk: ugyanezekkel a művészekkel lehetne egy olyan fesztivált is csinálni, ahol minden katasztrófába vezetne, mert lehetne olyan emberi és művekbeli összeállításokat létrehozni, hogy megennék egymást. Tegyük fel: van egy zenekar, amely egy tündöklő, csodálatos szólistát hív meg. Ott egy egész csapat – a karmesterrel együtt – lesi minden rezdülését. Mi pedig meghívunk 110 szólistát, akik közül legalább hatvanan háromszor is megtöltenék egymás után a Müpát. Itt vagy ősrobbanásszerű csoda történik, vagy leigázzák egymást a muzsikusok. Ez az én felelősségem Barnabással: kit, hogyan, hova. Mindenki megkapja azt a feladatát, amivel bemutathatja a tudását, azt, aminél úgy érzi, ezért született a világra. Egymásnak dobják föl folyamatosan a labdákat, és úgy érezhessék, még sohasem játszottak ilyen jól, mint nálunk. Célunk a legtöbbet, legjobbat kihoznia művészekből. Az értő közönség és egy-egy barát, akikre ő maga is felnéz, ilyen szinten inspirálja a muzsikust. A magányos szólista műfaja a kamarazenéléssel hirtelen egy csodálatos kaleidoszkóppá válik. Ebben állandóan változnak a fények és a színek. Amikor összeadódnak az energiák, felemelkedni igazán akkor lehet. És ez a cél.

Nemcsak kamarazene lesz: a programban legalábbis találkoztam a FAB Szimfonikus Zenekar nevével.

Vengerov koncertjére áll össze ez a zenekar, amikor is Mendelssohn hegedűversenyét fogja játszani, Barnabás vezényletével. Nagyon különleges lesz: 35 országból érkező, 17 és 23 év közötti egyetemistákkal fogunk együtt muzsikálni, és is tanítani is őket. Nagyszerűen játszanak. Ezt azért tudom, mert mind a százat én igazoltam vissza. Az volt a jelentkezési feltétel, hogy két egymástól eltérő hangulatú művet játszanak felvételre, melyet YouTube-ra töltöttek fel, ezek közül választottam ki a legjobbakat. Különböző ösztöndíjak is lesznek a legjobbak számára. Jó pár magyar zeneakadémista is jelentkezett, aki megüti a mércét. Mindenképpen a minőség az elsődleges, és nagyon-nagyon magas a szint. Elképesztő összefogó erő rejlik az ilyen közös zenélésben! Megérkezünk a világ bármelyik tájáról, és mindannyian egy dologban hiszünk: abban, hogy zenét kell csinálni, mert ezzel valami olyan dolog történhet talán, amitől van értelme élni, van értelme a világnak. És ezt mindegyikünk így gondolja. Mindegyik 5-6 éves kora óta ezért él, ezért lélegzik, ezért kell föl, és ezt csinálja eléggé fanatikusan. És akkor utána egyszer csak itt vannak Budapesten. Pár napot próbálnak együtt, és végül megszületik egy Csajkovszkij Hegedűverseny Maxim Vengerovval, vagy Sosztakovics Zongora-Trombita-Verseny Szergej Nakarjakovval.

Egy zeneszeretőnek nemcsak az mázli, hogy Vengerovot és más neves szólistákat hallhat, a fiatalok között ott vannak a jövő csillagjai. Emlékszem, 2015-ben a Vigadóban hallottam egy pályakezdő olasz zongoraművészt, aki ma már a világ nagy koncerttermeiben lép fel, és azóta sem jött Budapestre.

Amit a Summerfest adhat egy fiatal muzsikusnak, amit maga a közeg és a szituáció kínál: az az összekapcsolódás. Mint egy szőttes vagy a nemez: a szálak összefonódnak, és egyben maradnak. Nem hiszem, ha egy fiatalt tíz év múlva hívunk majd, akkor nemet mondana, mert ő úgymond már akkora sztár. Mert a fiatal művészek emlékeznek örökké az itt tapasztaltakra, a koncertekre, a mesterkurzusokra, és megmarad a melegség a szívükben. Ha a július 18-i nyitókoncert után kijönnek a Zeneakadémiáról, rögtön magyar népzene, néptánc fogadja őket a Liszt téren flashmob formájában. Kicsit megérezhetik, milyen a bartóki zene alapja, mi az, amit mi próbálunk elmondani ezzel a zenével. Képzelje el, ahogy ezek a fiatalok meghallják a magyar népzenét Pál István Szalonnáékkal, amire táncolni fognak Berecz István vezetésével! Ezek az élmények megmaradnak. Másnap ifj. Sárközy Lajos és a zenekara fog cigányzenét muzsikálni, ami Brahms, Ravel, Sarasate, Liszt alapja is. A Söndörgő a Café Vianban pedig elementáris balkáni népzenét játszik a mintegy 200 művész-diáknak! Ezek olyan közösen megélt élmények lesznek, ami miatt a fiatal muzsikusok később is szívesen vissza fognak jönni ide Budapestre, akkor is, ha nincs sztárgázsi. És a gyerekekre mindig gondolunk! Idén Molnár Piroska és Csákányi Eszter lesznek a mesélők a szombatok délelőttjein: a Péter és a farkast, illetve a Jancsi és Juliska meseoperát adjuk elő! Abban hiszünk, hogy a Zeneakadémia és a BMC egy egzotikus, klasszikus zene-művészetek szigete lesz a tíznapos lelki feltöltődésre vágyók számára, és az összekapcsolódások, nagy találkozások nem csupán a művészek között, hanem a közönségnek is életre szóló lesz!

Infó: X. Summerfest. 2025. július 18-28. Zeneakadémia, Budapest Music Center, Budapest Jazz Club, Café Vian