Megtörtént az első szimbolikus lépés azon az úton, amely a törökországi kurd probléma rendezését, a török-kurd történelmi megbékélést eredményezheti. Pénteken, a tervezett menetrend szerint, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosainak egy szűk csoportja, mintegy 20-30 fő, ünnepélyes keretek között megsemmisítette fegyvereit a nagy nyilvánosság előtt az iraki Kurdisztán Szulajmani városában rendezett ünnepségen. Az esemény pontos helyszínét biztonsági okokból előre nem hozták nyilvánosságra, az ünnepséget nem közvetítették élőben, a térségben szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, a Rudaw kurdisztáni hírügynökség tudósítása szerint reggeltől drónok felügyelték a térség légterét.
Szimbolikus gesztus volt az ünnepélyes fegyverletétel, hiszen a PKK-nak többezer harcosa van, de mindenképpen jelentős lépés a történelmi megbékélés és rendezés irányába. A „hogyan tovább?„ ezek után már elsősorban a Recep Tayyip Erdogantól és az általa vezetett Törökország hatóságaitól függ.
A történelminek ígérkező folyamat azt követően indult el, hogy az 1999 óta börtönben lévő PKK vezér, Abdullah Öcalan február végén felszólította a Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió által is terrorista szervezetnek minősített pártját, hogy tegye le a fegyvert és keressen politikai megoldást. A PKK március 1-jén tűzszünetet hirdetett, a május 9-én kezdődött kongresszusán pedig bejelentette önfeloszlását és a fegyveres küzdelem befejezését.
A törökországi parlament harmadik legnagyobb pártja, a kurdbarát Népi Egyenlőség és Demokrácia Párt (DEM) közvetített a török kormányzat és az iraki Kurdisztán Kandil-hegységében (ez egy 50 négyzetkilométernyi zord, nehezen megközelíthető terület a Törökország, Irak és Irán hármashatár közelében) székelő PKK vezetés, illetve a Törökországban, a Márvány-tenger melletti Imrali börtönben élő PKK alapító Öcalan között.
Bár kétségtelenül történelmi esemény a fegyverletétel, a folyamat kimenetelét még a bizonytalanság övezi. Márcsak azért is, mert nem ez az első próbálkozás a négy évtizedes véres konfliktus lezárására, és a legutóbbi, 2013-2015 közötti kísérlet is zátonyra futott.
A mostani helyzet képlékenységét jelzi az is, hogy miközben Szulajmaniban már a leszerelési ünnepségre készültek, amelyen a kurd politikai spektrum egésze, beleértve a Kurdisztáni Regionális Kormány, a régió titkosszolgálata, az iraki és törökországi kurd politikai pártok, civil társadalmi szervezetek és aktivisták is képviseltették magukat, a török légierő folytatta csapásait a PKK kurdisztáni állásai ellen. A Rudaw hírügynökség az észak-iraki török katonai tevékenységeket figyelő, amerikai székhelyű Community Peacemaker Teams (CPT) legújabb jelentését idézve közölte, hogy a török katonai csapások és műveletek folytatódnak a kurdisztáni régióban, bár egyre inkább bizonyos területekre koncentrálódnak. Kiemelték, hogy a PKK májusi önfeloszlatási bejelentése óta a török katonai műveleteknek nem volt civil áldozata.
A megbékélési folyamat őszinteségére árnyat vet az a CPT adat is, miszerint a török bombázások és támadások júniusban 8 százalékkal nőttek májushoz képest, vagyis meghaladják a fegyverszünet előtti szintet. A megfigyelőcsoport mintegy 550 török bombázást és támadást dokumentált a kurdisztáni régióban csak júniusban. Bár civil áldozatok most nem voltak, a végrehajtott támadások a térség termőföldjeit és szőlőültetvényeit megsemmisítették és tovább fokozták a lakosság elmenekülését. A CPT jelentése szerint Észak-Irakban a török katonai műveletek következményeként 183 falu vált teljesen lakatlanná. (Mindez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az iraki kurd autonómia vezetése lelkesen támogatja a megbékélési folyamatot, szeretne megszabadulni a PKK okozta veszélytől és kellemetlenségtől, hiszen az utóbbi években a török-kurd fegyveres konfliktus jószerével teljesen az általa felügyelt iraki területre tevődött át.)
Feloszlatta magát a PKKAkárcsak a 2013-2015 közötti tárgyalások során, a PKK és a törökországi kurd politikai képviselők ezúttal is a lefegyverzést összekötötték a demokratikus reformok és a törökországi kurdok politikai és kulturális jogainak biztosításával. E téren azonban látványos előrelépés nem történt. A 2016. augusztusi puccskísérlet után Erdogan rezsimje a kurdbarát DEM elődpártjának teljes vezetőségét és több parlamenti képviselőjét záratta börtönbe mondvacsinált terrorvádakkal, helyi választott képviselők, újságírók és közszereplők sorát hurcolta meg a PKK-val való állítólagos együttműködés miatt. A folyamat az utóbbi időben, a törökországi demokratikus ellenzék elleni kampány részeként kiújult, a megbékélési folyamatot közvetítő DEM több polgármesterét vették őrizetbe. Emberi jogi szervezetek hosszú ideje azzal vádolják Erdogan rezsimjét, hogy terrorizmusellenes törvényeit az emberi jogok megsértésére és a civil szféra korlátozására használja.
Nem véletlen, hogy az egyik legismertebb törökországi kurd politikus, Leyla Zana is a leszerelési ünnepség előtti, csütörtöki sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Ankarának módosítania kell a terrorizmus elleni törvényét. „Száz éven át elnyomás érte a kurdokat, és száz éven át ellenálltak a kurdok. Nem győztek le minket, és azokat sem győzték le, akik megtámadtak minket”, a jövő generációinak azonban nem szabad ugyanezt a szenvedést elviselniük, idézte Zana szavait a Rudaw hírügynökség. A veterán kurd politikus szerint a békefolyamat legfontosabb eredménye az, hogy „a mai naptól kezdve senki sem mondhatja a világ színterén, hogy a kurdok nem léteznek”.
Zana tekintélyét annak köszönheti, hogy 1991-ben ő lett az első kurd nő, aki bejutott a török parlamentbe. Már a beiktatási ünnepségen nagy port kevert azzal, hogy egy kurd nyelvű mondatot fűzött az esküjéhez, ami akkoriban illegális volt. Ez a tette a kurd identitás és ellenállás erőteljes szimbólumává vált. Politikai aktivizmusáért, kurd nyelvű parlamenti megszólalásáért és a PKK-hoz fűződő állítólagos kapcsolataiért, 1994 és 2004 között 10 év börtönbüntetésre ítélték, emlékeztet a kurd hírügynökség. Börtönbüntetése alatt nemzetközi támogatást és számos díjat kapott, köztük 1995-ben az Európai Parlament Szaharov-díját a gondolatszabadságért és az 1994-es Rafto-díjat. Az Amnesty International lelkiismereti fogolyként ismerte el.
Zana szerepet játszott már a 2013-2015-ös béketárgyalási folyamatban is, 2012-ben személyesen találkozott az akkor még miniszterelnök Erdogannal és mindig aktívan képviselte azt az álláspontot, hogy a PKK-nak a fegyveres ellenállásról a politikai küzdelemre kell áttérnie.
Keskin Bayindir, a DEM testvérpártjának, a Demokratikus Régiók Pártjának (DBP) társelnöke, aki több küldöttel együtt részt vett a pénteki ünnepségen, az említett sajtótájékoztatón az eseményt „egy tiszteletreméltó béke kezdetének” nevezte.
Az 1978-ban alapított PKK kezdetben a kurdok függetlenségéért harcolt, később a törökországi kurdok politikai és kulturális jogainak biztosítására helyezte át a hangsúlyt. Hivatalos adatok szerint a PKK fegyveresei közel 40 év alatt mintegy közel 15000 embert öltek meg, többször tömeges merényletet is végrehajtottak.
