Olyasmit álmodtam, hogy mosolygós emberekkel bortúrázunk egy világszép magyar borvidéken, hullámzó pannon dombok, szédületesen modern feldolgozó, ami a kúria ősi épületét megőrizve épült uniós pénzekből, vigyáztak a hatalmas platánsor megóvására, a vasárnap is nyitva tartó boltocskában mindent lehet kapni, fele áron, mint ébren, olyan az egész, mint Toszkána, mindenki mosolyog, pazar betonutak a szőlősorok mentén, a kúriában épp’ borásztalálkozó, kóstolgatják egymás borát, itt nincs széthúzás, képesek, mint a profik, kooperálni, sokat kell dolgozni, de nagy az eredményhányad, dől a lé, amit a finom lényeredéknek, a borturizmus attrakcióinak, a fantasztikus békési vastagkolbásznak és a frissen sült péksütinek, a ház mögötti kis úszómedencének, azaz a hétvégi kulturális programok idevonzotta számos borturistának köszönhető, akik immár nem a maligánért, hanem Magyarország szép arcának látványáért utazgatnak szerte az országban – magam is megmarkoltam a poharamat, hogy a hűs, egyre jobb magyar borból kortyoljak, ekkor felébredtem, és kis kezem a bilibe lógott, tényleg hűs valamit markolt.
Még ment a tévé, ahol egy súlyosan elhízott, rosszul öltözött elvtárs aszonta, hogy a Pride szégyenletes és visszataszító, és hogy az aszály- és ukránpárti Tisza akadályozza a vasút felújítását, ezért szakadt le reggel a felsővezeték Abony és Szolnok között és esett el a győri vasúti fővonal, de nem baj, mert stadiont építünk az ötszáz lakosú Karakófitymán, és Lázár miniszter, aki vissza fogja hozni a vasutat a halálból, műemléki védettséget adott a Jeszy leszopja a búvárszivattyút című emlékműnek, Stefka István férfiaktjának és annak a gigászi lovasszobornak, mely Schmidt Máriát ábrázolja, amint elfoglalja Brüsszelt, mely pedig menjen a csudába, mert ugyan tény, hogy 2004 és 2022 között több mint 83 milliárd euró (kábé 33 ezer milliárd forint) támogatást küldött nekünk, és az is tény, hogy ez négyszer annyi, mint amennyit mi befizettünk, és évente kábé 4 milliárd eurónyi támogatást jelent, amivel mi voltunk az uniós támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, de ez nekünk jár, mert mi rendes magyar emberek vagyunk, a bot a küllők közt, a tüske a köröm alatt, a homokszem a gépezetben, ja, az nem, az olyan buzis, márpedig a Pride szégyenletes és visszataszító.
Mármost a Pride nemcsak a fennálló elleni tiltakozás volt, hanem az álmomban látott másik Magyarországnak a felvonulása: a mosolygós, vicces, színes és vidám Magyarországé, ahol nyoma sincs erőszaknak, büdös parasztok hazudozásainak és zsebtolvaj lókupecek handabandázásainak, mely másik Magyarország képviselői egyébként mindig vereséget szoktak szenvedni a rendes magyar emberek sikeres regnálása idején, mely mindig államcsődközeli állapotba, a keresztény-liberális európaiság elárulásába és a legobskúrusabb tömeggyilkosok szájjal való kényeztetésébe szokott torkollani, és rendesen a másik Magyarország képviselőinek kirúgásával, majd bevagonírozásával szokott végződni.
Budapest népe és nemcsak Budapesté, mert vidékről is direkt jöttek a népek, akiknek elegük van, Magyarország szép arcát mutatták a nap felé, tkp. a magyar középosztály felvonulása is volt ez a népünnepély, lélekfürdő, bain d’humanité, a pusteriai kórustalálkozón éreztem ugyanezt (Tompa Imre: A fölösleges dolgok szépsége. Szép Szó, 2025. 06. 21.). Ilyen is lehetett volna az ország, mint a Pride-on Budapest, az európaiság eme kicsit koszlott szigete, mely egy másik ország az országban, Budapest városállam. Erre azt mondani, hogy szégyenletes és visszataszító, szégyenletes és visszataszító dolog, ennek a hatalmas mosolygós polgári felvonuló közösségnek, végső fokon a szabadság eszméjének a megtagadása, s persze megint csak a szokásos manipulatív hazudozás, de Mr Szotyi mást nem tud. Mellesleg meleg szálat csak keresve lehetett találni ezen a budapesti Pride-on.
