A Brazília–Bulgária mérkőzéssel kezdődött 1958. május 16-án. A São Pauló-i Pacaembu stadionban először játszott együtt a brazil válogatott sárga mezében Garrincha és Pelé. A Gilmar (Corinthians) – De Sordi, Mauro (mindkettő São Paulo FC), Jadir (Flamengo, helyette Orlando Peçanha, Vasco da Gama), Nilton Santos (Botafogo) – Roberto Belangero (Corinthians), Moacir (Flamengo) – Garrincha (Botafogo), Altafini-Mazzola (helyette Gino Orlando, São Paulo FC), Pelé (Santos), Canhoteiro (São Paulo, helyette Pepe, Santos) összetételű brazil együttes 3:1-re győzött, Pelé két gólt szerzett.
A Brazília–Bulgária találkozóval zárult 1966. július 12-én. Garrincha és Pelé akkor játszott utoljára együtt a selecãóban. A Gilmar (Santos) – Djalma Santos (Palmeiras), Bellini (São Paulo FC), Altair (Fluminense), Paulo Henrique (Flamengo) – Denílson (Fluminense), Lima (Santos) – Garrincha (Corinthians), Alcindo (Grêmio), Pelé (Santos), Jairzinho (Botafogo) összeállítású sárga mezesek 2:0-ra nyertek, a gólokat Pelé és Garrincha érte el.
Két szabadrúgásból.
Az elsőt Pelé jobbal, laposan küldte a meccs hősének nyilvánított Georgi Najdenov hálójába. (A szófiai kapus alig 38 évet élt. Hivatalosan szívrohamban hunyt el 1970-ben Damaszkuszban, de családtagjai azt gyanították, hogy „állambiztonságilag” megmérgezték, mert hevesen ellenezte csapata, a Szpartak 1969-es egyesítését a belügy klubjával, a Levszkivel.) A második gólt Garrincha jobbról, jobb külsővel csavarta a bal felső sarokba úgy, hogy labdája belülről megkerülte a sorfalat, majd lenyűgözően felkanyarodott a ficakba.
Utána azt írták a gólszerzőről: „Garrincha az utóbbi időben nyolc kilót leadott, de a bolgárok elleni mérkőzésen úgy vettük észre, hogy még mindig meggyarapodott súlyban van Stockholmhoz és Santiago de Chiléhez képest. Igaz, az 1958-as világbajnokság óta nyolc esztendő telt el. A kitűnő szélső veszített gyorsaságából és vállalkozókedvéből is. Hiába, így szokott az lenni, amikor egy nagy labdarúgó közeledik pályafutása végéhez. Garrincha most már kicsit kíméli magát, igyekszik az erejét jól beosztani, láthatóan inkább a helyezkedésre fordítja a figyelmét, hogy minél jobb pozícióból indulhasson. De cselei még erősen emlékeztetnek a régi szép megoldásokra, s mivel önzetlenebbé is vált a játéka, hasznos tagja a támadósornak. Társai mindezt tudják, és most már nem őrá játszanak minden labdát, mint azelőtt, ők is kímélik, nehogy hamar elfáradjon az öreg harcos. Kevesebbet van tehát játékban, de amit csinál, az ma is klasszisra vall. Gólja egyenesen feledhetetlen volt. A bődületes erővel megrúgott, egyszersmind megnyesett labda úgy szállt, mint egy bumeráng.”
S most tessék figyelni: amikor Garrincha is, Pelé is helyet kapott a válogatottban, a selecão egyszer sem kapott ki. Sőt a páratlan páros 32 közös szereplése alkalmával 28 győzelem, 4 döntetlen és 89:20-as gólarány volt a mérleg. A gólátlag 2,78-ra rúgott, miközben e meccsek több mint a felén (17-szer) egyetlen gólt sem szedtek be a brazilok.
Közben nyertek két világbajnoki címet, és mindkét vb-n veretlenek maradtak; igaz, a másodikon Pelé csak az első két találkozón lépett pályára, mert a csehszlovákok elleni csoportmérkőzésen megsérült. Amarildo úgy pótolta, hogy első vb-fellépésén kettőből két gólt lőtt a Puskás Ferencet is bevető spanyoloknak (2:1), igaz, Helenio Herrera, az európaiak argentin szakvezetője a kispadra ültette a Puskáshoz hasonlóan honosított uruguayi José Santamaríát és paraguayi Eulogio Martínezt, valamint a két született spanyol virtuóz Luist, Del Solt és Suarezt.
Garrincha is igyekezett betömködni a Pelé hiányával keletkezett űrt: a negyeddöntőben két gólt rámolt be az angoloknak (3:1), az elődöntőben szintén kettőt a rendező chileieknek (4:2).
Majd az 1962-es vb-döntő után legközelebb 1965. június 2-án, a Brazília–Belgium barátságos mérkőzésen (5:0) szerepelt a válogatottban. Második világbajnoki aranyérmének évében térdfájdalmak kezdték kínozni, de a Botafogo vezérkara elrendelte, hogy legalább a hírverő mérkőzéseken vegyen részt, mert nélküle a riói klub gázsija a szabott ár háromnegyedére csökkent volna.
A Kismadárnak becézett trükkös szélső az 1962-es vb-diadalig 37 alkalommal játszott a válogatottban. Utána már csak 13-szor. Mivel táncos lábának állapota nem javult, 1964. szeptember 29-én megoperálták, s bár a műtét sikerült, a csatár gyorsasága megkopott.
Garrincha az 1966-os világbajnokságon harminckét éves volt, és alighanem maga is sejtette, több vb-n már nem szerepel. Vicente Feola szövetségi kapitány is próbálta pihentetni őt a vb előtti erőltetett menetben, amelynek során a brazil válogatott május 1. és június 30. között (!) 12 hivatalos, valamint 5 gyakorló mérkőzést játszott. Ezeken Garrincha tízszer (5+5) lépett pályára, és három gólt szerzett. A statisztikába 14 győzelem és 3 döntetlen került, az országok közötti meccseken 9 sikert (Wales 3:1, 1:0, Peru 4:0, 3:1, Lengyelország 4:1, 2:1, Chile 1:0, Csehszlovákia 2:1, Svédország 3:2) és három „ikszet” (Chile 1:1, Csehszlovákia 2:2, Skócia 1:1) rögzítettek a krónikák.
A bolgárokkal vívott liverpooli vb-meccs után a Daily Mirror azt írta: „Láttuk az egyetlen zsenit, aki manapság futballcipőt visel. Pelé egyedül garantálhatja a brazilok középdöntőbe jutását. De mi lesz, ha megsérül? A védelem öregszik, a csatársorban Garrincha briliáns gólja ellenére is csalódást keltett.” A Daily Telegraph szerint „a brazilok játéka elkábította a bolgárokat és a közönséget, nehéz lesz a Rimet Kupát elvenni tőlük.”
Igen ám, de a Mirror megsejtette a jövőt: a brutális bolgárok belépőitől Pelé megsérült. Nem súlyosan, azaz szorult helyzetben megkockáztatták volna a játékát a következő mérkőzésen a magyarok ellen, a brazil vezetők azonban fölöslegesnek találták a rizikót.
Hatalmasat tévedtek. A Gelei (Tatabánya) – Mátrai (FTC) – Káposzta (Újpest), Mészöly (Vasas), Sipos (Honvéd), Szepesi (Tatabánya) – Mathesz (Vasas), Albert, Rákosi (mindkettő FTC) – Bene (Újpest), Farkas (Vasas) összetételű magyar csapat fenomenális formában futballozott, csodagólokat lőtt, és minden idők legragyogóbb produkcióinak egyikével 3:1-re nyert.
Ez volt Garrincha egyetlen veresége a brazil válogatottban. Az ördöngös bűvész 50 alkalommal – a magyarok elleni találkozón utoljára – öltötte magára a seleção mezét; a félszázból 43-szor győztesen, 6-szor döntetlen után vonult le a pályáról, a honfitársainktól elszenvedett vereséggel együtt 92 százalékos volt a mérlege.
Pelé ellen tizenegyszer játszott a Botafogo–Santos mérkőzéseken. Először 1957. május 11-én, amikor a futballtörténet egyetlen háromszoros világbajnoka még csak tizenhat éves múlt (a vendéglátó Santos 5:1-re győzött), míg utoljára 1965. január 10-én, a Botafogo 3:2-es diadala alkalmával. A Maracanã stadionban rendezett mérkőzésen Albino Zanferrari játékvezető kiállította Pelét.
Bátor ember volt, a kevesek egyike, aki le mert zavarni egy királyt.
