Laplace híres gondolatkísérlete szerint, ha létezne egy démon, aki tökéletesen ismerné az univerzum összes objektumának aktuális helyzetét és sebességét, valamint a fizika törvényeit, akkor képes lenne teljes pontossággal megjósolni a jövő eseményeit. A múlt század elején kialakult kvantummechanika azonban jelentősen árnyalja a klasszikus fizika abszolút determinizmusán alapuló világképét – különösen Heisenberg határozatlansági relációja révén, amely szerint a természeti jelenségek alapvetően valószínűségi természetűek. A mikrovilágban megjelenő bizonytalanság azonban önmagában még nem nyújt alapot az ember választási szabadságához, hiszen az nem belső, hanem tudatunktól független forrásból ered. Ráadásul az idegi információátvitel számos idegsejt egyidejű, szinkronizált aktivitásán alapul, amely statisztikai alapon elnyomja az egyes sejtek szintjén megjelenő kvantumeredetű zajokat.
Bizonyos idegélettani vizsgálatok arra utalnak, hogy döntéseink akár másodpercekkel a tudatosulásuk előtt megszületnek. Ez a megfigyelés megkérdőjelezi a klasszikus értelemben vett szabad akarat létét, hiszen azt sugallja, hogy a tudat – amelyet a szabad akarat forrásának tartunk – inkább megfigyelő, mintsem valódi döntéshozó. Az is elképzelhető, hogy a tudat egyfajta ellenőrző szerepet tölt be: folyamatosan követi és korrigálja azokat a modelleket, amelyeket az agy automatikusan generál a külvilág eseményeinek előrejelzése végett.
Ha valóban ez a helyzet, akkor némi szabadság marad a tudat számára, mivel aktívan közreműködik a viselkedés irányításában – még ha nem is ő kezdeményezi a döntéseket. E kérdésben akkor látunk majd tisztán, ha sikerül azonosítani, mely agyi régiók felelősek a tudatosulás létrejöttéért, és ezt követően tisztázni tudjuk az idegi aktivitás és a viselkedés közötti oksági összefüggéseket.
A genetikai determinizmus radikális változata szerint génjeink egyértelműen meghatározzák viselkedésünket, személyiségünket és döntéseinket is. Az elmúlt évtizedek kutatásai azonban azt mutatják, hogy a gének nem mereven determinálják a viselkedést, hanem inkább hajlamokat alakítanak ki, amelyek a környezeti hatásokkal dinamikus kölcsönhatásban érvényesülnek. Ez a kölcsönhatás a génkifejeződés szintjén, az úgynevezett epigenetikai mechanizmusokon keresztül valósul meg. A gének a jutalmazó és averziós agyi rendszerek közvetítésével formálják a motivációkat, preferenciákat, félelmeket és elkerülési reakciókat, s ezeken keresztül hatnak döntéseinkre és cselekedeteinkre. A prefrontális kéreg (PFC) kulcsszerepet játszik a döntéshozatal végső szakaszában azáltal, hogy integrálja a kognitív funkciókból (pl. tervezés, problémamegoldás), az érzelmi állapotokból, valamint az érzékelési és mozgásszabályozó rendszerekből származó információkat. A PFC az emberi szabadság mentális bástyája, amely elvileg képes a genetikai prediszpozíciókkal szembeni ellenállásra. Ezen agykérgi terület fejlettsége meghatározza, mennyire sikeres egy egyén ebben. Az alacsonyabb szintű kognitív kontroll – különféle pszichológiai torzításokkal társulva – inkább az evolúció során rögzült viselkedési mintázatok érvényre jutását segíti, míg a magasabb kognitív komplexitás nagyobb szabadságot tesz lehetővé. Már csak ezért is érdemes tanulni.
Nézzünk egy jelenkori – társadalmi relevanciákkal is rendelkező – vitát Daniel Dennett tudományfilozófus és Robert Sapolsky neurobiológus között a szabad akarat kérdéséről. Sapolsky radikális determinista nézete szerint az emberi elme képtelen meghaladni a fizikai és biológiai meghatározottság korlátait. Érvelése szerint másodpercekkel egy döntés megszületése előtt az agyműködést hormonális hatások szabályozzák; az epigenetikai módosulásokat, valamint az idegrendszer finomszerkezetét és működését évekkel vagy évtizedekkel korábbi tapasztalatok alakítják ki; míg az agy alapstruktúráját és funkcióját évmilliós evolúciós hatások formálták a génekre ható szelekciós mechanizmusok révén. Sapolsky példaként említi a Parkinson-kóros betegeket, akiknél a dopaminhiány döntésképtelenséghez vezet. Ha azonban pótoljuk a dopamint, a döntési zavar enyhülhet – ami arra utal, hogy a viselkedést elsősorban az agy neurokémiai állapota determinálja, nem pedig a tudatos akarat. Dennett ezzel szemben a kompatibilista álláspontot képviseli: elismeri a biológiai korlátokat, de hangsúlyozza az agy képességét arra, hogy felülírja az automatikus reakciókat. Dennett szerint a szabad akarat nem a fizikai vagy a biológia determinizmus hiányát jelenti, hanem azt, hogy képesek vagyunk reflektálni döntéseinkre, értékelni az alternatívákat, és ezáltal módosítani viselkedésünket.
Úgy tűnik, hogy a két kiváló tudós elbeszél egymás mellett, aminek oka, hogy eltérő fogalmi keretekben gondolkodnak: Sapolsky a szabad akaratot egy fizikai okságon túli (nem létező) sajátságnak tekinti, míg Dennett funkcionális képességként értelmezi azt. Mindenesetre két különböző társadalmi üzenetről van szó: Sapolsky álláspontja szerint az egyén nem felelős a tetteiért, hiszen nincs választási lehetősége. Ebből következően az ember nem rossz, még ha bűncselekményt követ is el – csak rosszul huzalozott. Ugyanakkor a büntetés jogosságát – viselkedésmódosító hatása miatt – Sapolsky nem tagadja.
Dennett viszont azt hangsúlyozza, hogy az ember önirányítási és tanulási képessége miatt értelmes és szükséges az erkölcsi felelősség fogalmának alkalmazása akár a büntetőjogban is.
Az egyén nem pusztán a környezeti és biológiai hatások passzív elszenvedője: a kíváncsiságunk és motivációink olyan gondolatokra és cselekedetekre ösztönöznek, amelyek visszacsatolásként képesek változtatni az agyunk finomstruktúráit – vagyis mi magunk alakítjuk saját döntési apparátusunkat és ezáltal a sorsunk alakulását is. Mindez azonban egy zárt kauzális rendszeren belül is értelmezhető.
Epilógus
Ha a természeti törvények teljes mértékben uralják elménk működését, akkor felmerül a kérdés, vajon valóban mi magunk hozzuk-e meg döntéseinket életünk különböző rendű-rangú kérdéseiben, vagy mindez eleve meghatározott. Ha génjeink és neveltetésünk egy adott személyiséggé formáltak bennünket, vajon képesek vagyunk-e kitörni e szerepből, vagy idegi automatizmusaink és kognitív torzításaink teljesen uralják a gondolatainkat? A Homo sapiens jövője szempontjából érdemes lesz tisztázni ezeket a kérdéseket, ha majd rendelkezésre állnak a megfelelő tudományos eszközök vizsgálatukra.
(A közlemény elkészítését az NKFIH Mecenatúra pályázat – MEC_N149002 – támogatta, amelynek címe: „A holnap útjain: a tudomány és orvoslás új dimenziói”.)
