Csütörtökön 360 elutasító szavazattal 175 támogató voks ellenében, 18 tartózkodás mellett a 720 fős Európai Parlament nemet mondott arra a bizalmatlansági indítványra, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen nyújtottak be. Hasonló szavazást a legutóbb 2014-ben Jean-Claude-Junckernek kellett túlélnie, a bizalmatlansági indítvány elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség. 160 EP-képviselő nem vette a fáradságot, hogy benézzen a szavazásra.
A bizalmatlansági indítványt a román szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) EP-képviselője, Gheorghe Piperea – az EP leggazddagabb politikusa – indította el a Pfizergate néven ismert ügyre hivatkozva, amely akörül forog, hogy még 2021-ben Ursula von der Leyen Albert Bourlával, a Pfizer vezérigazgatójával titkos levelezésben intézte el a koronavírus-járványhoz köthető európai oltóanyag-beszerzéseket. Ma az Orbán Viktor által életre hívott, a Fideszt is soraiban tudó szélsőjobboldali EP-frakció, a Patrióták Európáért (PfE) mindegyik képviselője megszavazta bizalmatlansági indítványt, nem mellesleg Orbán Viktor a 2025. május 18-án végződött román elnökválasztás után már a második ügyben állt a román szélsőjobb mellé, amikor egy tweetben azt írta: „Ideje menni”.
Élő hírfolyamában a Euronews írja, hogy a PfE frakcióján kívül a Szuverén Nemzetek Európája és a szélsőbaloldali GUE/NGL néhány EP-képviselője szavazott még a bizalmatlansági indítvány mellett.
Orbán Viktor hiába hízelgett a román szélsőjobbnak, Nicușor Dan megnyerte az elnökválasztást, az erdélyi magyarok is rá szavaztakAz nem volt kérdés, hogy Ursula von der Leyen megússza – a bizottsági elnököt annyira sem érdekelte az egész, hogy Strasbourgban maradjon, elutazott Rómába egy Ukrajna-konferenciára – a bizalmatlansági indítványnak két figyelemre méltó aspektusa. Az egyik, hogy az EP-ben kezd szétesni a Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és pártja, az Olaszország Fivérei (FdI) köré épülő szélsőjobboldali képviselőcsoport, amelyet hallhatóan megosztott a bizalmatlansági indítvány ügye. Bár az ECR-nek az AUR tagja, az FdI EP-frakciójának a vezetője, Nicola Procaccini bírálta a román és lengyel delegációt a bizalmatlansági indítvány miatt, mondván, az stratégiai hiba csak, vagyis a leginkább arra jó, hogy Ursula von der Leyen megerősödve kerüljön ki belőle. A másik, hogy amíg a szilárdan a bizottsági elnök mögött álló Európai Néppárt (EPP) összezárt, addig a második legnagyobb EP-frakciót adó pártcsalád, a bizalmatlansági indítványt ma szintén elutasító Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) keményen hangot adott az elégedetlenségének azzal kapcsolatban, hogy a népszerűségére kínosan ügyelő bizottsági elnök kezd látványosan jobbra sodródni. Az egész – hívja fel a figyelmet a Politico – csak a kezdete Ursula von der Leyen és az Európai Parlament konfliktusának. A nagy kihívás az lesz, ha esetleg az S&D nyújt majd be egy bizalmatlansági indítványt.
Célba ért egy bizalmatlansági indítvány, az Európai Parlament szavazni fog Ursula von der LeyenrőlSzivárgó információk szerint Ursula von der Leyen meg is ígérte a mostani támogatás fejében meg is ígérte az S&D-nek, hogy nem nyúl az esélyegyenlőségről és munkahelyteremtésről szóló Európai Szociális Alap forrásaihoz a következő hétéves költségvetésben. Jelentkezett egy figyelmeztető üzenettel a liberális Renews Europe is, amelynek vezetője Velérie Hayer tweetben sorolta fel a követeléseit. E szerint azt akarják, hogy az EPP hagyjon fel a szélsőjobboldal felé történő szövetségépítéssel – ez a Meloni-féle FdI-t jelenti –, Ursula von der Leyen pedig tartsa tiszteletben a mögötte álló többséget és ültesse a gyakorlatba a Renew Europe Európa-párti programját.
Magyar Péter számonkérte Orbán Viktort a román szélsőjobb támogatásáért, aztán nem is szavazott Ursula von der LeyenrőlUrsula von der Leyennek a 2024-es EP-választás után felálló Európai Bizottságát 401 támogató szavazattal 284 ellenében 15 tartózkodás és 7 érvénytelenül leadott szavazat mellett választották meg tavaly.
Magyar Péter: Az Európai Parlament többsége elutasította az Orbán-Simion paktumot