Az orvosok átlagbéréről szóló kormányzati állítás valótlan – írja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a Facebook-oldalán.
A testület az erről szóló bejegyzésében felidézi, a kormányzat februárban széleskörű kampányba kezdett az orvosi átlagbérről, teleplakátolva az országot azzal az állítással, hogy ez az összeg havi 2 millió forint feletti. A MOK kikérte Takács Péter egészségügyi államtitkártól az adat forrását, a május 17-én keltezett válaszleveléből pedig kiderült, hogy az állítás valótlan.
A Magyar Orvosi Kamara szerint ugyanis a kétmillió forint feletti összeg
az orvosok egy kisebb részének (10653 fő) összes állásából és rendes munkaidőn felüli plusz munkájából a szakmai, veszélyességi és egyéb pótlékokat is beleszámolva keletkezett bruttó összeget jelenti, aminek nincs köze az orvosok átlagbéréhez.
A MOK kiemeli, az egészségügyi államtitkár által megküldött adatokból a valódi orvosi átlagbér is kiszámolható: heti 40 órás munkáért bruttó 1 513 606, azaz körülbelül nettó 1 millió forint átlagbért kapnak, ez az összeg pedig a rendkívül kedvezőtlen, elöregedett korfából adódik, a fiatal orvosok pályájuk első öt évében nettó 450-570 ezer forintot keresnek. A hétvégi és éjszakai ügyeleti munkáért az órabér nettó 3000-6000 forint.
„A Kamara véleménye szerint az egészségügyi vezetés feladata olyan bér- és munkakörülmények megteremtése, ami az ország lakosai számára biztosítja a megfelelő ellátáshoz szükséges orvosi – és szakdolgozói – létszámot. Hiteles informálásra van szükség, mert propagandával nem lehet eredményesen felvenni a versenyt a külföldi állásajánlatokkal vagy a hazai magánszektorral” – hangsúlyozza a MOK.
Egyre idősebb orvosok küzdenek az egyre idősödő páciensek bajaival MagyarországonNem ígér béremelést az egészségügyieknek a jövő évi költségvetés