Az Orbánisztánként kiépült Orbán-rezsim már elérte a külső és belső korlátait, ezért a hatalom megőrzésére kialakított válságkezelésben Abszurdisztánná torzult. 2025 tavaszától a kormány az előre menekülési stratégiára váltott. Ez tovább tetézte a propagandagépezet belső ellentmondásait: nemcsak a korábbi és a mostani hivatalos nyilatkozatok feleselnek egymással, hanem az elemi tények meghamisítása is napirendre került, jelenleg főleg az ukrán uniós belépés horror történetei kapcsán.
Az Orbán-rezsim növekvő népszerűtlenségét jól jelzi az Eurobarometer 2025 tavaszi felmérése, miszerint a lakosság 58 százaléka nem bízik a parlamentben, 60 százaléka bizalmatlan a kormánnyal szemben; azóta pedig minden jel szerint, minden felmérés alapján tovább romlott az elfogadottságuk. 2025 nyarán már valóban oda az Orbán rezsim sebezhetetlenségének mítosza, sorjáznak a látványos kudarcok, és megkezdődött a pánikkormányzás.
A pánikkormányzásban a félelem bére a „kusstörvény” visszavonása volt, amire rímelt - a vagyongyűjtés pánikja miatt - a 4iG informatikai cég óriási hadiipari vállalkozássá való átszervezése és a nemzetközi tőkével való szoros, „biztonsági” kapcsolatának kiépítése. Ez már a rabló privatizáció „mentsük, ami még menthető” politikáját mutatja.
Orbán ígérgetése a gazdasági fejlődés szárnyalásáról már ott tart, hogy nemcsak látványos kudarcot vallott, hanem egyenesen a nevetség tárgyává vált a közvéleményben és a közbeszédben. 2024 októberében még „fantasztikus” fejlődést ígért 2025-re, ami végül a teljes gazdasági kudarc éve lett. A NER a totális bizalomvesztés negatív spiráljába került, mert bebizonyosodott, hogy nem más, mint a rendszerré szervezett politikai és szakmai inkompetencia maga. Mostanság már mindenki számára belátható, hogy a mélységesen korrupt Orbán-rezsim kormányzati erőszakkal és zavaros kommunikációs kényszerítő módszerekkel már nem tartható fenn.
Bár a trollhadseregben országos manipulációs kampány indult, már tönkrement az óriási összegű közpénzekből megfinanszírozott primitív hazai hazugsággyár. Repedezik a rendszer, dühöng az infláció, mert belekergették egy negatív spirálba. közben pedig a fideszes elit luxus életmódjára bevezetett "luxizás" kifejezés komoly nyelvi leleménynek bizonyult, sőt egyenesen divatossá vált. A fideszes elitben tombol a szétbeszélés, és az emlékezetvesztés is tömeges járvánnyá vált. Most már nem évről évre, hanem napról napra tévednek el a hazugságdzsungelben.
A budapesti türk csúcstalálkozó és az ugyancsak budapesti CPAC konzervatív világkonferencia után, valamint az újonnan elfogadott vagy belengetett törvényekkel 2025 nyarán valóban átléptünk Abszurdisztánba. Az Orbán-rezsim már látványosan felmutatta az összes negatív vonását, ami Magyarországot Abszurdisztánná változtatta.
Mi tagadás, az abszurditás idei évében tényleg csupa olyan dolog történik velünk, amit korábban még elképzelhetetlennek tartottunk. A demokráciákban ugyanis már az is abszurditás lenne, ha egyáltalán felmerülhetne az a kérdés, lesz-e normális választás, avagy milyen jogi korlátozásokat fundál még ki a kormány, azaz hogyan szervezi meg – vagy át – a választás előtti osztogatás-fosztogatás menetrendjét, és miféle újabb koholt vádakkal illeti majd a választási rágalmazó hadjárat hajrájában a fő ellenséget, az EU-t, illetve az egyre erősödő politikai folyamot, a Tiszát.
További abszurditás a globális világban, hogy Orbán minden hűségnyilatkozata ellenére egészében véve egyre távolabb sodródik még Trump táborától is, egyrészt Trump vámháborújának káros hazai gazdasági következményei, másrészt az ukrajnai háborúban való zavaros, mesterkélt és lanyhuló közvetítő funkciója miatt. Orbánnál - az oroszbarátságnak megfelelően - egyre inkább az ukránellenes hisztéria van a médiahadjárat központjában: az ukránok háborús védekezése a politikai trollhadsereg rohamainak csodafegyvereként mára minden bajunk magyarázatává vált.
Orbán világpolitikai helyezkedése körül azért is nő a lefojtott feszültség, mert vesztésre áll az egész globális átrendeződésben; mégpedig nem az abban feltáruló orosz és kínai menekülési perspektívák ellenére, hanem éppen azok miatt. Ezért Orbán most már nem is annyira Trump mellett tetszeleg, hanem valójában már inkább Putyin lelkes híveként mutatkozik mint „békepárti”, és egyre jobban felzárkózik hozzá a jogrend átalakításában: az átláthatósági, avagy kusstörvény már nagyon is orosz mintára készült.
De Trump kibontakozó rohama Kína ellen is tovább mélyíti az Orbán által rejtegetni kívánt többirányú feszültséget, mert a rezsim a világgazdaság átrendeződésében egyre erősebben a kínai elkötelezettség irányában sodródik. Így a már korábban is erősen megmutatkozó véleménykülönbségen túl újabb feszültség nyílt meg Orbán és Trump között Kína kérdésében, hiszen Orbán a súlyosbodó hazai gazdasági válságban Kínától várja/reméli a teljes összeomlástól való megmentést.
Ezt a fokozódó nemzetközi katyvaszt betetézi a nyugat-európai szélsőjobb testvérpártokkal való növekvő diszharmónia is. Az utóbbi időben Orbán számára már komoly terhet jelentenek ugyanis a sokasodó uniós ellentétek a józanabb nyugat-európai szélsőjobb pártokkal, főleg Ukrajna támogatása miatt. Ráadásul az autokrata Trump-rendszerrel való európai konfrontációt felerősíti a fölényesen és botrányosan irányított ukrajnai „tűzszünet” elhúzódása, nyilvánvaló kudarca és Trump többszöri, álságos győzelmi nyilatkozata.
Trump korábbi zajos és zavaros világpolitikai belépője után most már az EU elleni súlyos roham következik, amit látványosan felerősített a legutóbbi G7 konferenciáról való korai, az érdemi tárgyalások előtti elrohanása - miközben a globális média már az európai szabadságharc híreivel van tele.
Ahogy Trump az elemi logikát is mellőzve Amerika minden problémájáért a világrendszert teszi felelőssé, és sérelmi politikát folytat, úgy Orbán is az Európai Uniót hibáztatja a hazai nyomorúságért, és agresszív Európa-ellenes politikát követ. Sőt Trump és Orbán autokrata rendszerének egyre inkább feltáruló balsorsában az is közös, hogy mindkét rendszer nemcsak súlyosan meggyengült, de 2025 folyamán világszerte egyre nevetségesebbé is vált; ezt idehaza Orbán és Trump közös tragikomédiájaként fogja felidézni a történelmi emlékezet.
Az autoriter Orbán-rezsim önmaga karikatúrájává válása után tehát joggal tekinthetjük országunkat Abszurdisztánnak. Ezt Orbántól mindkét oldalról megkaptuk: a „hazai termék” után a rezsim szembefordult Európa Trump ellenes szabadságharcával is. Az alapvető kérdés az Európai Unióban most az, hogy az Orbán-rezsim abszurditásba menekülése meddig magyar belügy, és mikortól, mennyire súlyos uniós közügy.
A Trump belépésével kialakuló globális zűrzavarban Európa szabadságharca kellett ahhoz, hogy az uniós közügyek fontos részeként az EU megkezdje Orbánisztánban is a válságkezelést. Az uniós határozatok az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban júniusban már arról szóltak, hogy a megújuló Európa már nem hajlandó és nem is képes eltűrni egy uniós tagállamnak Abszurdisztánná való degradálását.