Van úgy, hogy a történelem mintákban hagy nyomokat az utókornak, de még gyakoribb, hogy semmilyen mintázatra nem lelünk, s be kell érünk annyival – s ez sem kevés -, hogy a szemtanú hitelességével készült emlékezéseket olvashatunk az utóbbi évtizedek történetéről. Amik akkor is tanulságosak lehetnek, ha – legnagyobb sajnálatunkra – a világon semmilyen tanulsággal nem szolgálnak a jövőre nézve, azaz nem tudják előre jelezni, hogy mi fog történni, akár csak egy éven belül.
Hosszú és megszívlelendő interjút adott Földes György történész a rendszerváltásról, pontosabban arról, hogyan éli meg egy állampárt, amikor elveszti a hatalmát? Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy a kérdést konkretizáljuk: mit fog tenni a Fidesz, ha csak a közelébe jut a lehetőségnek, hogy le kell mondjon a hatalomról. Az egykori kommunista párt, az MSZMP békés átmenetben fokozatosan engedte el szinte korlátlan hatalmát a 80-as évek végén. Hogyan élték meg ezt a párttagok? Ki számít ilyenkor árulónak, ki progresszívnek? Mitől függ, hogy a gyengülő hatalom alkalmaz-e erőszakot a folyamat megállításáért? Ezeket is kérdezte a Szabad Európa Rádió a történésztől, aki maga is aktív tagja volt akkor a pártnak.
Hogy hatalom a hatalom átadását tekintve belátó lenne, ami a békés váltás feltétele volna, kétséges. Példa rá: gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt eljárást indított a rendőrség Pankotai Lili ellen, mert részt vett a hatóság által betiltott Pride felvonuláson. Eltekintve attól az apróságtól, hogy ebben a visszaélésben százezrekkel osztozik (amely osztozás persze nem jogi, hanem politikai kategória, de éppen ez volna, belátás alapja, annak a belátásnak, ami 1989-ben a békés rendszerváltáshoz vezetett, és annak akár kényszerű elfogadása, amit Pankotai korábban úgy fogalmazotta meg: „Amikor a diktatúra ténnyé válik, a forradalom joggá.” Forradalmat persze nem lehet csinálni, ahhoz először a gondolatnak kell a fejekben megülnie, ehhez pedig ennek felismerése szükségeltetik.
A „nagy képet elnézve”, ma még nincs forradalmi helyzet Magyarországon. Ami nem bizonyítja, hogy akár holnap ne lehetne az. Nem öröm ez, mert a káosz, a politikai bizonytalanság senkinek sem jó. De még mindig jobb, mint az ország nyakán trónoló hatalom, amely képtelen elfogadni a többség akaratát, a békés rendszerváltást. Be kell látni, az meg lehetetlen, ha a rendszer ragaszkodik előjogaihoz, ami lehetetlenné teszi a békés átmenetet, főként, ha az elszámoltatást az új hatalom komolyan veszi. Mert ellenkező ebben az esetben az első pillanattól hitelét veszti.
A hatalom minden jel szerint saját, egyre szűkülő hatóköreit méregeti. Nem vagyunk jósok, és a történelemben ritkán jöttek be a jóslatok. Ami biztos: a kormányzat merev ragaszkodása a hatalomhoz csak a teljes bukásához vezethet, ezt megelőzni csak olyan módszerekkel lehetne, amelyek idegenek az autokrata rendszerektől, és távoliak a kormányfő habitusától, hatalomgyakorlási logikájától.
Ma nagyobb esélyt adunk annak, hogy a kormányfő nem ad teret a józan megfontolásnak, a kabineten belüli higgadt hangoknak, ha vannak ilyenek egyáltalán, s akár csak félelmében a felelősségre vonástól nem vezeti fejjel a falnak az országot.