Súlyosabban minősülő szexuális erőszak miatt gyanúsítottként kihallgattak egy kínai állampolgárt – jelentette be a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője az RTL Híradónak abban a kedd esti riportjában, amely szerint az elkövetőt, a Debrecenben akkumulátorgyárat építő CATL egyik 35 év körüli középvezető mérnököt még júniusban tartóztatták le egy 16 éves debreceni lány megerőszakolása miatt.
A kereskedelmi televízió úgy tudja, hogy a 35 éves férfi a nyár elején ismerkedett meg a 16 éves lánnyal egy chatszobában. Többször találkoztak, de aztán a lány szakítani akart. Utolsó találkozójukon, a debreceni belvárosi panellakásában a férfi közösülésre kényszerítette a lányt, akinek a családja tett feljelentést az ügyben. Ha a nemi erőszak gyanúja bizonyságot nyer, a férfit akár tíz év börtönre ítélhetik.
A CATL az RTL Híradó kérdéseire úgy válaszolt, tud az ügyről és elítéli az erőszak minden formáját