Minek kellek én ide egyáltalán? – találta fején a szöget az aktuálisan kiválasztott propagandista a vasárnapi „Orbán-interjú” beharangozójában. És valóban: amikor élesben ment, semmi nem jutott az eszébe, amit egy valódi újságíró valódi interjúhelyzetben Magyarország miniszterelnökétől megkérdezne. Nyilván nem volt ideje felkészülni: a beszélgetés annyira spontán volt, hogy a pártmédia három napon át másról sem szólt, csak a kiajánlásáról.
Amúgy ideje van, mármint az effajta miniszterelnöki megnyilatkozásoknak (június 27. Kossuth, június 30. TV2, július 6, Hotel Lentulai): nem csak a Tisza, hanem a Fidesz is beindította a kampányt. Amelynek a kormánypárt részéről a vezető témája – az Orbán-istenítésen túl – Ukrajna lesz. És itt jön az a kérdés, amelyet mindenképpen föl kellett volna tenni, ha valóban interjú készül: hogyan lehet az Ukrajna-témára kampányt építeni, ha Orbán Viktor komolyan hiszi, amit hónapokon át állított (még az idei költségvetést is ehhez kellett igazítani), hogy Trump elnöksége gyors békét hoz az orosz-ukrán háborúban? Azaz hogyan fogják Brüsszel, Zelenszkij és a magyar epigonja parancsára háborúba vinni a fiainkat, miért akarja a kormány a hadikiadásokkal kivéreztetni az amúgy is meglehetősen vérszegény magyar gazdaságot, mire föl kell ezermilliárdokból feltuningolni a már a lélegeztetőgép-bizniszben kipróbált strómanok és oligarchák közreműködésével a nem létező magyar hadiipart, és – főleg – miért éri meg tartósan Putyin uszályában ragadnunk; miért nem a közelgő ukrán újjáépítésben történő részvételünk érdekében próbálunk inkább jó pontokat szerezni meg pozíciókat fogni, ha a szomszédunkban hamarosan béke lesz?
Ez az a dilemma, aminek a kikerülése többet mond az álinterjúkban ténylegesen elhangzott összes mondatnál. Mert hiába nem mondják ki, attól még tény marad: a Tisza összeukránozásából egy közelgő békekötés esetén Magyarország legfeljebb csak akkor jöhet ki jól, ha jövő tavasszal idehaza kormány- és rendszerváltás lesz. Tehát Orbán vagy jót akar a hazának, de ezt a jót a saját bukásával azonosítja, vagy rosszat akar neki – ilyesmit fel sem merünk tételezni –, vagy pedig tudatosan hazudik, és bár békét ígér, hosszú háborúra készül.
Ez utóbbit tartjuk a legvalószínűbbnek: odafönn a Színház utcában pontosan tudják – ha máshonnan nem, hát Orbán Viktor egyetlen igazi szövetségesétől, aki egyben az egyetlen európai háborúpárti vezető is –, hogy nincs béke, és nem is lesz. Azzal, hogy a rezsim mindenben az orosz elnök mellett áll, és az orosz olaj meg gáz legnagyobb vásárlójaként az orosz agresszió fő finanszírozói közé lépett, valójában a háborúba fektet, a harcok folytatódására teszi fel a lapjait. Világos üzenet, de egy kérdést biztosan megért volna – már csak azért is, mert a híveknek eddig nem egészen így mondták. S ha már interjúszezon, egyúttal arra is választ kaphatnánk, hogy a Fidesz médiájában az Orbánt követő Dobrev Klára után meginterjúvolják-e a többi kihívót is (nincs túl sok) – és nem, nem Fodor Gáborra meg Schmuck Andorra gondoltunk.