Az egyik tehetségkutatóban valaki egy Lady Gaga számot akart elénekelni, de nem volt jó. Inkább kínos volt, ahogy a zsűrivel is flörtölt. A zsűri egyik tagja meg is mondta, hogy ez inkább volt Lady Gogo, mint Lady Gaga. A „művésznő” erre fel támadásba lendült, féltékenységgel és hozzá nem értéssel vádolta a zsűrit, mire a zsűritag a közönséghez fordult, és azt kérdezte: „szerintetek jó volt?” És a közönség egy emberként válaszolta: „nem”.
Hasonló dinamikát látunk Varga Judit bírósági meghallgatása utáni szereplésekor. Adott egy bírósági tárgyalás, ahol világossá válik, hogy a bíróság szemében Varga Judit miniszterként alkalmatlannak bizonyult. Nem járta körbe a rábízott embereket – ők, ha akartak, mehettek hozzá -, nem érdekelte a rábízott terület, el volt foglalva az ország nemzetközi megvédésével, aztán a Coviddal. Megannyi mentőkörülmény felvetődött, de az látszott, hogy egyszerűen nem tudta, miniszterként mi a dolga egy hivatali rendszerrel.
Aztán kilépett a tárgyalóteremből, és jött a többi zsűritag: az újságírók, akik szintén számon kérték. Mire a volt igazságügyi miniszter visszatámadott, hogy a médiával van a baj, mert nem kíméletes, sőt ellenséges, és van is egy ajánlata, hogy mit kéne tenniük az újságíróknak, és ha azt teszik, akkor majd ő is hajlandó lesz elmondani, hogy mi is a helyzet a Völner-Schadl üggyel.
Ezután jött a harmadik felvonás, a közönség ítélete. Ahogy kielemeztük a Facebookon a válasz-posztokat, nagyon úgy tűnt, hogy a közönség pontosan érti, mik a fő problémák, miért nem sikerült ez a fellépés. Erre mindjárt ki is térünk, de még visszautalva a második szintre: a sajtóval a nyilvánosság előtt nem lehet üzletelni, hogy majd megmondom, ha ti meg… Off the recordnak hívják ezt, alapvetően kerülni tanácsolja a médiaetika az újságíróknak is, de ha akad ilyen alku, az a háttérben zajlik. Ezért is hívják jegyzőkönyvön kívüli megállapodásnak. Mégis, milyen gyerekes viselkedés az, hogy ha majd megírják, Magyar Péter milyen, akkor ő is hajlandó lesz beszélni? Mi köze van a kettőnek egymáshoz?
Nem sorolom fel a közönség reakcióit, de a megszégyenülés pszichológiai okát azért kihangosítanám. Mint Lady Gogo esetében, itt is egy merőben infantilis viselkedést látott a közönség. Megérthető, sajnálható, lehet vele azonosulni, és a sérelmeit el lehet fogadni. Ahogy minden gyerek jogosan csalódott, amikor bántják.
Csakhogy tudni kell, mikor hagyhatjuk a gyerek énünket megnyilvánulni, és mikor kell a társadalmi énünket szerepeltetni. Egy volt minisztertől egy bírósági kihallgatás után – és a bírósági meghallgatás alatt is – a társadalmi én megnyilvánulásait várja el a közönség.
Mi az, amit a közösségért akart tenni, míg hatalmon volt, és mit mulasztott el? A közönség pontosan tudja, mit. Sokan emlékeznek, hogy míg a hatalmat birtokolta, tehetett volna valamit a női jogokért (Isztambuli Egyezmény), és az is világos, hogy nem volt jó miniszter, ha Schadl Györgyről csak annyi maradt meg benne, hogy kigyúrt meg agilis volt. Mondhatjuk, hogy Völner Pál megvezette Varga Juditot, de a bíróságon nem erről beszélt, hanem hogy nem ismert senkit, nem találkozott senkivel, nem is érdekelte ez a hivatásrend (melyik érdekelte?), és bízott a rendszer működésében.
A közönség meg úgy értékelte, hogy csak önvédelem és felelősségelhárítás jellemzi ezt a szereplést, nem pedig társadalmi felelősségvállalás. Nem is érdekli a társadalmi következmény, következésképp nem jó az alakítás.
Lady Gogo alakítása úgy születhetett meg, hogy az úgynevezett Wobegon hatás áldozatává vált. A jelenség - amelyet a Garrison Keillor humorista által kitalált városról neveztek el - lényege, hogy ha a környezetedben mindig dicsérnek, akkor elhiszed, hogy jó vagy. Amikor sose mondják el, mi az, amit teljesítened kéne, torzul az énképed. Persze mindenki azt hiszi magáról, hogy az áltagnál jobb. Illetve nem teljesen: paradox módon a valóban tehetségesek és a fantasztikusan teljesítők szerények és bizonytalanok.
A Wobegon-hatás áldozatait viszont utolérheti a közönség kritikája. Schadl ragaszkodott ahhoz, hogy Varga Judit tanúvallomást tegyen. Valószínűleg az volt a szándéka, hogy bebizonyítsa, a miniszter asszony alkalmatlan volt.
A szerző szociológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
