Nagy nap ez a mai, ugyanis a Harcosok Klubja átköltözik a Facebookra – szúrta ki Orbán Viktor hétfő reggeli, WhatsAppon közölt bejelentését a 444.hu.
A lap szerint a nindzsajelmezes profilképet választó miniszterelnök – illetve az ő nevében író admin – a csoportban a döntést a következővel indokolta: „Sokan kerestetek minket azzal, hogy az ismerőseitek szeretnének belépni közénk. A WhatsAppon 20 ezer főben maximalizáltuk a felvehető tagok számát, így ők ezidáig nem tudtak bekerülni a Klubba. Ez most megváltozik. A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy további tagokat is felveszünk és a Facebookon növekedünk tovább”.
Az új Facebook-csoport ide kattintva elérhető. „Mostantól kizárólag a Facebookon fogunk kommunikálni. Ezt a WhatsApp felületet be fogjuk fagyasztani. Kérlek az applikációt ne töröljétek, biztosítéknak jó lesz (a technika ördöge sosem alszik)” – tette hozzá a miniszterelnök a posztban.
„A Harcosok Klubját Orbán Viktor 2025-ben azzal a céllal alapította legelhivatottabb szövetségeseivel, hogy Magyarország érdekeit az online térben is hatékonyan képviseljék. A Klubba kizárólag meghívás alapján lehet bekerülni, a tagságnak szigorú elvi feltételei vannak. Azon magyarok jelentkezését várjuk, akik a nemzeti értékek talaján állva aktívan készek cselekedni Istenért, hazáért és családért – a digitális világban és azon túl is” – olvasható a Facebook-csoport ismertetőjében.
Már hét alapszabály is van, ezek a következők:
Hazaszeret
Az ezeréves Magyarország fennmaradásáért, a Kárpát-medencében élő magyarság gyarapodásáért küzdünk. Istenért, hazáért és családért. Olyan kormányt akarunk, amely ezekért a célokért küzd.
Szabadságharc
A Magyarország önállóságát és biztonságát veszélyeztető globalisták és balliberális kitartottjaik ellen harcolunk.
Tisztelet
Egymás álláspontját meghallgatjuk és tiszteletben tartjuk. Miután egyezségre jutottunk, azt a nagyvilágban közösen, határozottan képviseljük. Mindenki véleménye számít.
Összetartás
Egy a tábor, egy a zászló. Kiállunk egymásért az online térben és azon túl is. Mindenki egyért, egy mindenkiért. A Klub tagjai az élet minden területén támogatják egymást, „mert együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.”
Cselekvés
A Klub tagjai tudnak és akarnak hatni a környezetükre. Nyíltan vállaljuk a céljainkat, és nyíltan harcolunk értük.
Sorsközösség
Minden magyarért harcolunk, hogy ezer év múlva is legyenek Európa szívében, akik értik, mit jelentenek e szavak: „Isten, áldd meg a magyart!”
Béke
Azért dolgozunk, hogy békében élhessünk, és békesség legyen közöttünk mindenkor.
Hogy mi is pontosan az Orbán-féle Harcosok Klubja, arról több cikkben is írtunk:
Akadálypályára kerül Orbán Viktor kommenthadserege, a fő ellenség a legyőzhetetlen algoritmus leszTerjed az interneten a Harcosok Kódexe, de hitelessége több kérdést is felvetEzen a héten Karácsony Gergely volt célkeresztben, és kiderült, hogy legközelebb ősszel lehet nagy toborzás a Harcosok Klubjába