„Az élet kiemelt, szép pillanatai, egy mű látása, hallása vagy olvasása eligazítást, megnyugvást, támpontot és irányt adhat. Az ilyen kereső, figyelő tekintet minél mélyebb múltba néz, annál valódibb hitet lát, ahol a megragadottság, az odaadás és a transzcendencia formál. Ezt jelentette számomra Haydn, az evangéliumi történetet követő zenéje, és jelentette-jelenti a közelmúltnak a jelenre vetülő fájdalmát, ezek szabad interpretálásának a drámaiságát Esterházy Péter szövegében, létrehozva azt az állapotot, ami a hét kép festése közben végigkísért.” Mintha felkapcsolnák a villanyt. Nádler István festőművész idézett sorai olyan hatást érnek el a Rezonancia című, a Vaszary Galériában nyílt kiállításon, hogy a befogadói attitűd innentől tudatosan kereső és figyelő tekintetté válik. Így közelít azokhoz a művekhez, amelyek maguk is egy ilyen kereső, figyelő tekintet lenyomatai.
Nádler István Hét utolsó szó című képciklusához írt sorai messzire vezetnek, és ebben az sem akadály, hogy a hét festmény egy francia műgyűjtő féltve őrzött kincsei – itt a képek szitanyomatok formájában van jelen. Nádler a bevezetőben elmeséli azt az emlékezetes pillanatot, amikor Fischer István lakásszínházában 2015-ben hallotta Esterházy Péterékkel azt a változatot, amelyhez Dubóczky Gergely karmester felkérésére Esterházy Péter hét betétszöveget írt. (Haydn maga is felkérésre, a cadizi püspök prédikációjához komponálta 1785-ben A Megváltó hét szava a keresztfán című művének első változatát.) S bár Nádlert Haydn műve régóta foglalkoztatta, képi megfogalmazásai korábban kudarccal jártak – eddig a pillanatig. Az első festménnyel 2016 júniusában lett kész – júliusban Esterházy Péter meghalt –, az utolsóval 2016 októberében. A festmények koncerteken vetített formában többször megjelentek, 2018-ban egy albumban is kiadták Nádler István gondolataival.
A festőművész Krisztus hét szavát saját, bölcseleti tanításként értelmezte, így minden embernek lehetőséget adva arra, hogy felekezettől, vallástól, istenképtől és istenhittől függetlenül is transzcendens élményben részesüljön. anításként értelmezve dolgozta fel, lehetőséget adva arra minden embernek, hogy felekezettől, vallástól, istenkép és istenhit nélkül is transzendencia-élményben legyen része. Nádler kontemplatív szövegeinek tanítása szerint az első öt szó: Megbocsátás, Együttérzés, Szeretet, Bizalom, Szomjazom. A hatodik szó szavai: Belátás; Szabadság, „A Te akaratod legyen meg Atyám.”; Ego nélküliség. A hetedik szóhoz már nincs szó, csak kép és gondolat: amikor „mindennel és mindenkivel összefüggő egységet teremt fent és lent, a felfelé áradó és lefelé ható erők folyamatos kapcsolata kiegyenlített, kozmikus.” És a végén már kép sincs, csak gondolatok (a Dalai Lámától): „A szellem ereje nem a paloták falaiban a cifra díszek aranyában, a drága selymekben, de még csak nem is a szent könyvek papírjaiban lakozik, hanem a lélek megragadhatatlan, szavakba önthetetlen tüneményében és az emberi szívben” – olvashatjuk.
A Hét utolsó szó itt Esterházy Péternek van ajánlva hommage-ként, a kiállítás hangsúlyos részét alkotják az hommage- és barátság-képek. A kiállítást megnyitó első festmény az idén elhunyt vajdasági magyar író és költő, Tolnai Ottó emlékének van szentelve – ahogy maga a kiállítás is –, a festmények megidézik többek között Tandori Dezsőt, Mulasics Lászlót, Bak Imrét és Ligeti Györgyöt is a maguk absztrakt nyelvezetével, gesztusaival. A tárlat katalógusa – amely a kiállítás társkurátora, Geskó Judit művészettörténész és Seregi Tamás esztéta levelezését rögzíti – felhívja a figyelmet: az absztrakt festészetnek nem tipikus műfaja a hommage-kép. „Ezeknél a képeknél a festő a saját érzékletei erejében talált hivatkozási pontokat, hivatkozási alapot más művészek életművéhez kapcsolódóan. Hűséges maradt saját belső énjéhez, azaz őszinte maradt valamennyi hommage kompozíció megfestésekor. Ugyanakkor megfigyelőként el tudta dönteni, hogy a benyomásai, amelyeket benne muzsika vagy vers, esszé, regény vagy zongorainterpretáció keltettek, hogyan adhatóak vissza az átélt, megfigyelt karakteres elemek megőrzésével” – fogalmaz a katalógusban Geskó Judit. – Nádler abban az értelemben is egyedülállóan fontos és nagy művész, hogy míg más jeles alkotó kettő, három, négy műben egyesít egy szellemi, formai ívet, ő egy képben is képes egyesíteni azt – mondta el lapunknak a tárlat megnyitója előtt Geskó Judit. – De nem csak a történeti, hanem a nagy szellemi kötődéseire is érvényes ez. Itt van például az a festmény, amelyet két hete festett Tolnai Ottó emlékére. Látta, ismerte azt a gondolkodási folyamatot, ami Ottót jellemezte. És bár ennek a képnek az interpretálásához még nem nagyon fértünk hozzá, evidens, hogy utal a Zohárra, amelynek régi kiadásain általában a címlapon csavart oszlop látható. A Bak Imrének ajánlott mű ugyan öt évvel később készült a Hét utolsó szónál, de egyértelműen belefogalmazódik ebbe a képbe a Szabadság és az Ego elvesztésének gondolata.
A kiállítás emeleti termeiben a válogatás kiindulópontja A papír érintése című Nádler-kötet és benne a tárlat társkurátora, Fehér Dávid művészettörténész Nádler papíralapú műveit áttekintő esszéje volt. Az új gesztusművek 2024 őszén születtek, van bennük franciás inspiráció és a japán kalligráfiával is párbeszédet folytatnak – bár gondolatiságuk nem az ötvenezer írásjegyet tartalmazó Dai Kan-Va Dzsiten japán kandzsiszótárból olvasható ki. – Nádler István alapkérdése: a szubjektum hogyan tud univerzális helyzetben létezni, mozogni, a lélek hogyan tud úgy elszakadni az anyagtól úgy, hogy mindeközben nem veszíti el az anyaggal való kapcsolatát? Ez a kettősség Nádler művészetének a kezdetektől alapproblémája, amit akár spirituális problémának is lehet tekinteni – fogalmazott lapunknak Fehér Dávid művészettörténész. – Az anyagon túli és az anyag hogyan függ össze egymással? Az életmű ilyen alapvető kettősségek felmutatására épül, illetve a kettősségekből származó feszültségkonfliktus feloldódásának a megkereséséről. Egy képzeletbeli közép kereséseként, egy képzeletbeli közép felé vezető útként írható le Nádler életműve, melyben a közép a legtöbb esetben egy vertikális irányként jelenik meg. Ez az irány gyakran a kompozíció középső szimmetriatengelyén található, ami ennek a feszültségeket feloldó univerzális álláspontnak, nézőpontnak a megfelelője. A kiállítás címe: Rezonancia. Nádler legújabb műcsoportjának a kulcsfogalma alapvetően arra a kérdésre reflektál: a különböző szférák hogyan képesek egymással kapcsolatot teremteni, hogyan képesek egymással rezonálni? A barátságképek is bizonyos értelemben leírhatók a rezonancia egy lehetséges értelmezéseként, amikor két szubjektum kerül egymással kapcsolatba, és a két szubjektum között létrejön egy dialógus, egy harmónia – együttmozgás, együttlélegzés, együttlétezés. A Tandori-kép is lényegében a földi és a földöntúli között kísérel meg kapcsolatot létesíteni. A galéria emeletén bemutatott képein a közép felé vezető út különböző fázisai, különböző nézőpontjai jelennek meg. Az első teremben a meditáció és az inga mint motívum és mint téma, mint probléma jelenik meg. A rezonanciának a szó legszorosabb értelmében egy másik lehetséges megnyilvánulási formája a zene. Hogyan lehet láthatóvá tenni? Nádler az 1980-as évek elejétől kezdődően szisztematikusan foglalkozik a zene kérdésével, a 2000-es évek elején vált Ligeti zenéje egy központi témává, Ligeti-képein a rezonancia kérdése majdhogynem a szoros értelemben véve is megjelenik. Az utolsó két terem az, ami ténylegesen a rezonancia tematika köré szerveződik. Itt két fázist különböztethetünk meg: az egyik az, amikor a forma és a formátlan viszonyát vizsgálta Nádler. Hogyan oldódik fel a forma, hogyan szűnik meg a forma formának lenni? Vagy megfordítva: hogyan jön létre a forma a formátlanságból? Lényegében ezek azok az alapkérdések, amelyek a 2023 körül foglalkoztatták. Majd pedig megérkezett a rezonancia témájához, amelyet új sorozatában úgy közelített meg, hogy létrehozott egy nagyon speciális kis festőeszközt: egymás mellé applikált két ecsetet, és ezzel a két ecsettel húzta meg a gesztusokat. Ezáltal ezek a gesztusok egymás mellett mozognak, egymást követik, bizonyos értelemben szellemtérszerű hatást érve el.
Nádler István a Népszavának úgy fogalmazott: egy alkotói folyamat eredményeként jutott el a rezonancia kérdéséhez. S bár az is rezonanciaként értelmezhető, ahogyan két ember beszélget, ő inkább a közvetlen intuíció megfogalmazására törekszik. – Vannak nem látható, mégis tapasztalható dolgok, efelé próbálok nyitni. Ismert fogalom a karma: ennek a saját útnak a felismerésére és vállalására törekszem. Lehet küzdeni ellene, de ez csak megnehezíti a dolgokat – a karma ugyanis elkerülhetetlen. A saját út vállalásához bátorság kell és belátás, én ezt az utat választottam.
Infó: Nádler István: Rezonancia. Kurátorok: Geskó Judit és Fehér Dávid művészettörténész. Vaszary Galéria, Balatonfüred, 2026. január 4-ig. Rezonancia – Barátok – Végtelen. Geskó Judit és Seregi Tamás beszélgetése Nádler István balatonfüredi, Vaszary Galériaban tartott kiállítása alkalmából Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft., 2025
