Illik hozzá a szabadság – Kustos Júliával a tehetetlen bálványokról

A kötet egyik mottója és dilemmája az „egyedüllét” és az „egyedül lét”. Önhöz melyik áll közelebb?

A második, a különírt verzió. Életem napi része a jóga, lassan tíz éve, már az oktatói tanulmányokat is végzem. Amikor a matracodra állsz, megérkezel a gyakorlatba, egyedül vagy, csak magadra koncentrálsz; akkor egyedül a létezés van, a légzés, a mozdulatok. Ez adja a teljességet. Minden ászana (testtartás – a szerk.) egyszerre erőkifejtés és ellazulás. Összetettnek tűnik, de sok minden le tud egyszerűsödni a mozdulatok által.

Ez hasonlóan működhet a versírásnál is?

Ez a párhuzam eddig nem jutott eszembe, de megállhatja a helyét. Megnyugvást adhat a szöveg, az alkotójának és az olvasónak is, kivezetheti egy adott feszültségből.

Mennyire koncepciózusan ír kötetet?

Ösztönösen írok verset, megköt, ha úgy kell gondolkodnom valamiről, hogy előre megvan a struktúrája. Megöli az inspirációt, az ihletettséget. Nem képzelek el semmit előre, a szabadság illik hozzám. Eleinte nem is gondolkodtam ciklusokban, de valahogy a szövegek elkezdtek összetapadni, hiába mozgattam az egyiket, ment vele a másik. Ha eszembe jut egy sor, egy kép, leírom: van, amit az irodai munkám ideje alatt írtam, van olyan vers, amit nyaraláskor egy mólón ülve egy szuszra, van, amit többször vettem elő, van, amit egyszer sem. Még egyszer ennyi szöveg kimaradt a kötetből, és két doboz pihen a szekrényem mélyén kéziratokkal tele, de a Google Drive-om és a laptopom asztala is tele van. Az elengedés nehéz.

Ha már elengedés: könnyebben vagy nehezebben született meg a második verseskötet az elsőhöz képest?

Nagyobb bizalmam volt magammal kapcsolatban. Könnyebb volt türelmesen átlélegezni az alkotói válságokat, amikor nem tudtam írni. Csak azért, hogy írjak valamit, nem ültem le, de ezt nehéz megkülönböztetni a lustaságtól, agóniától. Magamat kezelni tisztább ügy lett, könnyebb volt a kétségeimet, félelmeimet kordában tartani. Feltettem magamnak a kérdést: mi lesz, ha a második kötet színvonala nem közelíti meg az elsőét? Amikor elfogadtam a válaszomat, hogy semmi, akkor nyugvópontra kerültem. Szerintem amúgy a Tehetetlen bálványok vállalásai nagyobbak.

A 66 oldalas kötet felénél, a Rózsakert „ciklus” kirívó „külalakú” szöveg: központozás nélküli, játékos sortörések, kisatírozott szavak, szóhelyek, fekete téglalapokként…

Ez egyfajta black out. Nekem fontos az is, hogy a vers nézzen ki jól, legyen izgalmas a verskép. Illetve ez a „külalak” az olvasónak egy feladvány is egyben, a szöveg szinte bárhogy olvasható, egy labirintust akartam készíteni.

Hogy tapasztalja, kiket szólíthatnak meg leginkább a versei?

Az alanyi költészetet, az arra érkező reflexiókat szerető embereket érdekelheti. Abban bízom, hogy eltalál majd mindenhova, ahova kell. Egy vadabb, harcosabb feminista hangja is ki tudott volna csusszanni belőlem, de nem szeretnék soha célcsoportoknak írni. A kifejezetten valamilyen dolgokat nem szeretem. És hiszek abban, hogy nem a szövegnek kell alkalmazkodnia az olvasókhoz. Ebben a könyvben a nagyon rejtőzködő énemtől kicsit elszakadtam, de ugyanúgy privát ember vagyok, és ezen nem is akarok változtatni.

Miben áll a „privátsága”?

Egy olajvállalat pénzügyi osztályán dolgozom, pénzügyi és matematikai affinitás nélkül, mert versírásból, verseskötetekből nem lehet megélni – ha megpróbálnám, az eléggé megkeserítené a hétköznapjaimat. Nem szeretek egy lábon állni, de terhes kompromisszumokat sem fogok hozni az érvényesülésért. Én írni szeretek, nem érvényesülni. Amit csinálok, az képvisel engem, nem az arcom – ezért is döntöttem úgy, hogy „kivonulok” az irodalmi életből, illetve még kiforróban van, hogy hol akarok állni az irodalmi mezőben. Vannak határmegoldások: interjúk, könyvbemutatók, felolvasóestek. Moderátor, szerkesztő voltam már, és leszek is, ha olyan helyre hívnak. A verseim értelmezéséhez nem szükséges a személyem.

A kötet szereplői, Jusztícia, Lilit és Júlia saját életének korszakait jelölik?

Volt olyan, amikor a valóság, az igazság megszállottja voltam, az előző kötetemben sokat bujdokoltam, intellektualizáltam. Ebben a kötetben az őszinteség és az objektivitás viszonya izgatott – ez lehet Jusztícia. A Lilit-korszakomban hibás működésként gondoltam magamra, egy visszafogott, erős nőalakként, aki menni akart, de mégsem volt képes mozdulni, mintha a magam fala lettem volna. Júliaként keresem magam, ez egy örök, végtelen folyamat, persze ettől elvonatkoztatva több irodalomtörténeti Júlia-alak is benne van, Rómeó Júliájától kezdve Szendrey Júliáig.

Hogyan alakult a saját női identitás képe?

Eddig a kötelességeim felől néztem az életet, hogy hol kéne tartanom, mit kellene választanom. Mostanában megbékéltem sok mindennel, pontot tettem számos mondatom végére, és a lehetőségekre koncentrálok. Az intuícióra való ráhangolódás is egy ilyen lehetőség – de nem mondanám, hogy kifejezetten abból eredne, hogy nő vagyok. Az intuíciónak, ha vesszük, szinonimája az ösztönös zseni. Annál pedig, hogy nő vagyok, sokkal fontosabb, hogy összhangban vagyok önmagammal, és azzal, amit csinálok – és ez elengedhetetlen a szövegek működéséhez.