Szombattól nem lehet kétséges, hogy Budapest ifjúsága – vagy talán az egész magyar ifjúság – megelégelte a kulák diktatúrát. A nagyszülők mindig, a szülők pedig többnyire követik a jövő embereit. Ezért gondolom, hogy Orbán rendszerének bukása szombat óta egyetlen józanul gondolkodó ember számára sem lehet kétséges.
Természetesen eddig sem volt az, viszont hiányzott a politikában legfontosabb tényező, a bátorság. Különös, de nem szokatlan, hogy a bátrak élére a legbékésebbnek, legkompromisszumkészebbnek ismert magyar politikus, a budapesti főpolgármester állt. Mindez óriási ellenzéki választási győzelem reményét vetíti előre.
Ha lesz (rendes) választás. Legyen! De ha mégsem lesz?
Nos, szombat óta tudhatjuk, választási győzelem nélkül is elkergethető a bűnbrigád!
Ezt a miniszterelnök úrként ismert diktátornak is tudnia kell. A belügyminiszter és az általa irányított rendőrség egyértelmű üzenetet küldött: vért nem ontunk, polgárháborút nem szítunk. Akiket „szolgálunk” és akiket „védünk”, azokra, konkrétan a „magyar népre” nem emelünk fegyvert, tudniillik a magyar nép mi is vagyunk. És ez nem egyszerűn megnyugtató, ez felemelő, hatalmas érzés. Vörösmartyt idézi nekem: érdemes „rendületlenül”!
A szerző orvos.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.